hirdetés

Uborkaszezon

2012. augusztus 10. - Patak Márta

Átmentem tehát a keresztanyámékhoz, lesz, ami lesz, a játék kedvéért vállaltam a hajladozást, ujjamban a szurkálást, szedtem velük az uborkát derekasan a tűző napon egy darabig, aztán hamar eluntam. Városi lány, mondták, meglátszik, hogy városi. - Patak Márta naplója péntekről.

hirdetés

Augusztus van, a hazai dinnyeszezon csúcspontja, érik a szilva, a nyári alma, a paprika, a paradicsom, az uborka, szerencsére ilyenkor zöldség, gyümölcs van rengeteg, de a hónap termései közül valahogy a legjellegzetesebb mégis az uborka.
Az uborkaszedés nehéz művelet. Kesztyű nélkül szúr, a kesztyű meg rettenetesen meleg. Nem arról van szó persze, hogy egy-két tőről szedjünk salátának vagy kovászosnak valót, mert azt még csak-csak elmegy, nem, hanem hatalmas tábláról eladásra szedni, ahogy gyerekkoromban a keresztanyáméknál kellett, és időnként átmentem én is segíteni, mert a lányát csak akkor engedte át hozzám játszani, ha megvolt a leadásra szánt napi mennyiség. Nagymamámnál nyaraltam, nála is volt otthon uborka, de nem akkora mennyiségben, mint a keresztanyáméknál, és ő, mint mindentől, attól is megkímélt, hogy uborkát kelljen szednem. Átmentem tehát a keresztanyámékhoz, lesz, ami lesz, a játék kedvéért vállaltam a hajladozást, ujjamban a szurkálást, szedtem velük az uborkát derekasan a tűző napon egy darabig, aztán hamar eluntam. Városi lány, mondták, meglátszik, hogy városi.
Az uborkaszedésnél jobban már csak a kukoricakapálást utáltam. Nem mintha sok kukoricát kapáltam volna életemben, azt azért nem mondhatnám, de nekem már az is elég volt, ha két kukoricasor között végig kellett mennem, karomon szinte még most is érzem a növény érdes tapintású levelének élét, a csípős karcolást, mert sokszor a bőrömet is felsértette. Meglátszik, hogy városi lány vagy, mondta nevetve a nagyapám, mikor panaszkodtam neki, hogy milyen meleg volt, meg hogy összekaszabolt a kukoricalevél.
A babfejtés sem tartozott kedvenc foglalatosságaim közé. Nagymamámmal ültünk kint a tornác előtt, fejtettük a szárazbabot, egy-egy rossz mozdulatnál a babhéj is gyakran felsértette a bőrt az ujjamon, de ő sose mondta, hogy meglátszik rajtam, hogy városi lány vagyok, nevetett, aztán fejtette tovább a babot. Én meg alig vártam, hogy vége legyen, mert akkor olvashatok tovább. A Háború és béke összekapcsolódik bennem a babszeleléssel, valamikor tizenéves koromban lehetett, tizenhárom-tizenöt, nem tudom, pontosan mikor, de olyankor olvastam, nyáron, a nagymamámnál, mikor szedtük odaát keresztanyáméknál az uborkát, itthon fejtettük a babot, kapáltuk a kukoricát, a fákon érett a szilva, amiből mikrofont csináltunk, mikor táncdalfesztiválost játszottunk.
Augusztusban az erdőt, a gombázást szerettem legjobban. Nagyapámmal rengeteg vargányát meg rókagombát szedtünk, Somogyban nyúlgombának mondják, persze röviden, nem hosszan ejtve, a somogyi ember takarékos, ha nem muszáj, nem ejt hosszú hangzókat. A pörgető környékén vagy Petesmalomnál volt a legtöbb vargánya, a tölgyesekben, mást nem is szedtünk, nagyapám csak ezt a kettőt szerette, azt mondta, a galambica nem való semmire. Sokkal jobban éreztem magam az erdőn, mint a földeken, ott sose éreztem, hogy már rég otthon kellene ülnöm és olvasnom a hűvösben. Azt a néhány kilométert kellett kibírni, amíg elbicikliztünk az erdőig, nem volt sok, végig az országúton, egy rövid szakaszon mentünk az erdő mellett a poros földúton, zümmögő méhek, bögölyök raja közt, aztán az erdőben már jó hűvös volt. Ekkor mondhatta volna nagyapám, meglátszik, hogy városi lány vagyok, de nem mondta, igaz, nem is panaszkodtam, hogy meleg van, talán mert sejtettem, ugyanazt hallanám, majd ha a cséplőgép mellett kellene állnod, vagy markot szedni küldenének, akkor majd megtudnád!
Azóta se szeretek semmilyen betakarítást, a gombaszedésen kívül nem élvezem a mezőgazdasági munkát, hiába, már attól is irtózom, ha földes lesz a kezem, de betegesen, arról nem is beszélve, hogy az uborka tüskés szára kitörölhetetlenül belevésődött emlékezetembe, és bár nagyon szeretem, eszembe nem jutna, hogy magamnak termeljek, pedig biztos más íze lenne, elhiszem, de azzal a pár tő paradicsommal, ami van, én bőven beérem. Meglátszik, hogy városi lány vagyok, mondhatná most is a nagyapám, hiába élsz falun. Persze, az is igaz, a mienk tipikus üdülőfalu, a helyi őslakókon kívül senkinek nincs már kertje, legfeljebb néhány tő paradicsomot ültet, mint én, más nem is nagyon teremne meg, túl köves ez a talaj. Az uborkaszezon itt az, ami, uborka nélküli holtidő, a nyaralás, a pihenés ideje, naptól kábán, ám annál elszántabban igyekeznek a strandra a messziről érkezett emberek, mert ők mindig többen vannak, mint a helyiek, akár Szigetszentmiklósról is idejönnek, hogy összezsúfolódjanak a medencék körül a gyepen, amit én sose értek, mikor kívül mennyivel tágasabb a tér, ott van az egész Duna-part, széltében-hosszában, olyan mulatságos, ahogy a strand mögött elmegyek, a kerítésen kívül üres a gyep, azon belül meg egymás hegyén-hátán fekszenek az emberek, akár a heringek, élvezik, hogy nyár van, süt a nap, és Leányfalun strandolhatnak, nincs is ennél jobb ebben az augusztusi uborkaszezonban.

 

Patak Márta

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.