hirdetés

Újvidéki napló

2017. május 17. - Forum Könyvkiadó

Hazajöttem, mondom, de egyelőre csak óvatosan próbálom fölmérni a helyzetet-embereket. Az első családi vacsorán pl. kiderül, a rokonok furcsállják, hogy nem kellett belépnem a VMSZ-be ahhoz, hogy a Forumban dolgozhassak. Azt még inkább furcsállják, hogy én ezt nem furcsállom. – A Forum Kiadó naplóját Rajsli Emese írta.

hirdetés

Hazaértem hát. Azon ugyan még dolgozni kell egy csöppet, hogy nevemet hibátlanul írják (most éppen Емесе Рајсли vagyok, és ez még semmi ahhoz képest, ahogy a nővérem járt, ő ugyanis Зсузса), de az elmúlt majd 30 évben harsányan balkánivá hízó város még itt-ott föllelhető régi sarkain ismerősen köszönnek rám az illatok, az ízek, a tárgyak, a föliratok, a régi osztálytársak-szomszédok. Keresni kell azokat a helyeket, ahol az ember jól érezheti magát (a Sodros buja zöldjében, a strand még hideg homokján, a City vagy a Kućerak na Ribarcu teraszán), de az elmúlt évek azt mondatják velem: nincs ez másként más városokban sëm.

A Nagy-Budapest méretéhez szokva egyébként azt is szomszédomnak látom, ami ëgy órára van a házamtól (hiszen Pesten eszembe se jutott volna nem elindulni erre a távolságra), így bármikor engedek a noszogatásnak, és elmegyek egy kiállítására a szabadkai Klein House-ba, hogy aztán ott, mintegy mellékesen, megnézzem a Nagy Józsefnek Miquel Barcelóval megálmodott Paso Dobléját (valami zseniális, szánjon meg már valaki, és küldjön egy linkët!), vagy leugrom Belgrádba, hogy az ott sajtós továbbképzésen levő Parászka Borókával végre élőben is találkozzam. Szóval: kitágult a világ. Miközben persze össze is ment: a volt általános iskolámban nincs már magyar osztály, nincs Forum-könyvesbolt a központban, elviselhetetlen zene szól az Atinában (ex-Zagreb, ex-Dornstädter), a Dominó szőröstül-bőröstül eltűnt, és kiszáradt mind a négy nyírfa a telepi házunk udvarán.

Hazajöttem, mondom, de egyelőre csak óvatosan próbálom fölmérni a helyzetet-embereket. Az első családi vacsorán pl. kiderül, a rokonok furcsállják, hogy nem kellett belépnem a VMSZ-be ahhoz, hogy a Forumban dolgozhassak. Azt még inkább furcsállják, hogy én ezt nem furcsállom. Amikor viszont a Kreatív Európa program keretében, Belgrádban, több ex-yu könyvpiaci képviselővel veszek részt a Nyelv, politika és egységes könyvpiac témájú kerekasztalon, és ott elmesélem az immár 60 éve közintézményként működő Forum problémáit, többek között azt, mekkora terhet jelent a kiadó szakmai munkájában a jelen törvények szerint fönntartóként a képbe belépő Nemzeti Tanács, akkor Enes Halilović, a Novi Pazar-i Eckermann folyóirat főszerkesztője a déjà vu-től sarkallva majd' a nyakamba ugrik örömében...

A Forumban tehát (nem párttagként, nem alkalmazottként:) sorozatot szerkesztek. A tranN(S)akció műfordítássorozatnak már az ötödik kötete készül: Abdulah Sidran, Maja Solar, Laslo Blašković és Svetislav Basara után immár Milovan Danojlićé (ha már fordítássorozat, nem mellékes a fordítók neve sem: Maja Solart Orovec Krisztina, Blaškovićot Glavinić Vékás Éva, Basarát Juhász Attila, Danojlićot Szilágyi Károly fordította, Sidran kisregényét pedig én – a kötettel egyszerre született meg a sorozat ötlete is).

Nem is olyan régen Szilágyi Károly bízta rám, több másik fordításával egyetemben Danojlić levélregényt, és egyrészt nagyon jó maga a fordítás (kevés olyan fordítóval találkozik manapság az ember, aki után szinte nincs is javítanivaló), másrészt a szerző 1986-os kisregénye (amelyben egy Amerikából Szerbiába hazaköltöző idős férfi leveleket ír ottmaradt, szintén a költözést fontolgató barátjának) minden líraisága ellenére, nagyon mai, nagyon eleven szöveg:

„Hogy miért hanyagoltam el, kedves Petrović barátom, az utóbbi időben a levélírást? Az ám, miért is? Ha én erre válaszolni tudnék annak rendje s módja szerint, nagyon sok mindent el kellene mondanom az itteni állapotokról és lélekromboló hatásukról. Ahhoz, hogy az ember leüljön s akár egyetlen mondatot is összehozzon, valamicske önbizalomra és életkedvre van szüksége. A levélírás csak egy bizonyos pontig szórakozás, azon túl komoly, sőt veszélyes játék. Miközben tollunkkal szavakra vadászunk s papírra tűzögetjük őket, a leírt dolgokat is bizonyos céloknak rendeljük alá. Ezúttal, kedves barátom, felülkerekedtek rajtam a dolgok, kisiklottak a kezem közül. Próbálom újra nekidurálni magam, nem megy: elszöknek, bujkálnak előlem a szavak. Mintha itt még a föld is lassabban forogna, mint odaát. Nem tudod, mikor és hogyan, de erőt vesz rajtad valami kéjes zsibbadtság és az álomkór. Végül még élvezed is, mennyire beszűkült az agyad: elfelejted, hova indultál, mit akartál, ne is juttassa eszedbe senki!”

A sorozatterv egyébként Sirbik Attila munkája,

és a negyedik kötettől a belív is illusztrált, mindegyik munkára fiatal vajdasági képzőművészeket kértünk föl. A másik, általam szerkesztett könyv, Terék Anna Halott nők című verseskötetének illusztrátora, Antal László is közéjük tartozik. Ahogy a kötet recenzense, Pressburger Csaba írta: „Az öt ciklusra tagolt kötet verseiből tragikus női sorsok bontakoznak ki. Ilyen rezignált, kopogó, tiszta mondatok megfogalmazására csak halott nők képesek, a költő itt csak médium lehet.” Örülök, hogy – ha csak rövid időre is, de – beletársulhattam ebbe a médium-létbe: a kötet cippelve, korrigálva, betördelve várja a nyomdát, és a könyvhétre már Pesten is kézbe vehetitek.


Rajsli Emese

Forum Könyvkiadó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.