hirdetés

Utolsó

2011. december 11. - Barcs Miklós

...egy priccsen békésen elszundikáltam, hajnali egy óra felé kihallgatott két álmos és unszimpatikus nyomozónő, azután elengedtek azzal, hogy negyvenezer forintra meg fognak büntetni mint engedély nélküli tüntetésen résztvevőt. - Barcs Miklós naplója vasárnapról.
hirdetés

Egy napot megint csúszott a napló, itt ülök az ügyeletesi szobában, kint zuhog az eső, fészbukozok, beszélgetek a fiúkkal, reggelig tart a munkaidő, utána haza, fél 12-kor találkozom Tricepsszel a Moszkva téren a Gombában, és bemegyünk Judyhoz a János kórházba, aki az intenzíven fekszik azóta.

Attila elhelyezkedett az Osanban, ketten dolgoznak ott Misivel, aki szintén itt lakik az otthonban, az a vágya, hogy állandóra felvegyék. Örül, hogy dolgozhat, és van pénze. A kedvenc szereplőjét emlegeti valamelyik tehetségkutatóból, miatta nézi meg a műsort.

Lassan lecsendesedik a ház, a kertváros álomba merül. Kicsit átrendezte az időbeosztásomat ez a naplóírás, többet vagyok ébren éjjel, nappal pedig ha van egy kis időm, pár órát alszom, úgy néz ki, visszavettek videózni a hvg.hu-ba, egyszer már dolgoztam nekik, az összes tüntetésről én tudósítottam másfél évig, ötperces képriportokkal.


 

Akkoriban sok könnygázt kellett szívnom a munkámhoz. Egyszer, azt hiszem, 2007-ben be is gyűjtöttek egy tüntetésről, a rendőrség valószínűleg akkor próbálta ki, meddig mehet el a munkájukat akadályozó, folyton láb alatt levő, szemtelen kérdéseket feltevő sajtósokkal szemben. Kettőnket vittek be Zutyuval, ő akkor az Indexnél dolgozott. Engem a kőbányai rendőrségre vittek egy bádogautóban, a felháborodott széljobbos tüntetőkkel együtt, aztán egy liftajtó előtt kellett csendben ácsorogni pár órát, amíg lajstromba nem vettek, vagy hogy mondják az ilyet, utána beraktak engem külön egy beszélgetőhelyiségbe, ahol egy priccsen békésen elszundikáltam, hajnali egy óra felé kihallgatott két álmos és unszimpatikus nyomozónő, azután elengedtek azzal, hogy negyvenezer forintra meg fognak büntetni mint engedély nélküli tüntetésen résztvevőt.

Pár hónap múlva Zutyu, akinek profi újságíróként jó kapcsolatai voltak-vannak a hatóságokkal, szólt, hogy még három „kollegával” meghívott minket a rendőrség egy Pest környéki kiképzőtelepre, bemutatót tartani a munkájukról, amiben mi is részt vehetünk. Egy mikrobuszban találkoztunk a miniszterelnöki hivatal előtt, onnan mentünk ki a városszéli telepre. Az egyik főrendőr megkérdezte, hogy kinek nincs jogosítványa, és ki nem volt katona?  Intettem, erre mosolyogva mondta, hogy majd rám fognak lőni. A kiképzőtelepen terepjárós autózással és lőgyakorlattal fogadtak minket. Az előzőn nem tudtam jogosítvány híján részt venni, a lőgyakorlathoz egy hosszú asztalra kiraktak különböző típusú pisztolyokat, azokkal lehetett célba lőni. Volt egy kis rutinom az erdész végzettségem miatt, a többi újságíró bizonytalanul forgatta a fegyvereket, én felvettem az egyiket, és hatot duffintottam a céltábla közepibe, nagyot nézett az a röndér, aki rám akart vadászni, ki ez, hogy így tud lőni, valami terrorista? A távcsöves puskával is három tízest lőttem, a kiképző csodálkozására. Egyből toronymagasra nőtt a respektem!  A lövészet után beinvitáltak egy barakkba, ahol a szakácsnéni házi babgulyással fogadta a szarrá fagyott, elgémberedett gyakorlatozókat, sört és viszkit korlátlanul lehetett inni, ami a plafonig emelte a bajtársias hangulatot! Egy-két óra múltán egy brutálisan részeg, történeteket üvöltöző és azokon röhögő társasággá váltunk, így kárpótolt engem a hatóság – nemhivatalosan – meghurcoltatásomért.

Ezzel a kis történettel búcsúzom olvasóimtól, remélem, azért élveztétek a néha ugrabugráló, korántsem egyenletes naplódarabokat.



Barcs Miklós

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.