hirdetés

Utolsó hajósok

2012. szeptember 2. - József Attila Kör

A színház mindig kicsit anyag- és tájidegen a táborban. Az írók gyanakodnak. Pedig idén hosszú szervezőmunka eredményeként olyanok ültek egy asztalhoz, akik régóta nem, vagy még soha. Terveink szerint témánk a kánon lett volna, ez a Janus-arcú képződmény... - A József Attila Kör műhelynaplójának utolsó darabja, Deres Kornéliától.

hirdetés

Vasárnap, Szigliget: a hetedik napon megpihen. Kétdimenziós szellemek keringenek reggel a folyosón, mindegyiknél bőrönd. A tér lassan kisimul, a színek helyükre kerülnek. Hetedik éve merülök itt alá, még nem fogyott el az oxigén. Persze egy ideje a koca-táborozók gyanús stratégiájával, egy estét töltök csak a kastély labirintusában. Régen szórakozni jöttem, most dolgozni.

Szombati képek üldöznek: „Ezek az írók állatok!” – rivall egy random hang a bejáratnál. Fejet hajtok e belátás előtt, és sajnálni kezdem, hogy nincs itt a párbajsegédem. Egy Krusinszki nevű fiatalember ebédnél katonaéveiről mesél. Természetesen nem hiszek neki. Közben hozzám szól a kalapját vesztett király, de nem értem mostani dialektusát. A közgyűlés alatt kétségbeesetten kutatok a felettes én után, de sehol nem találom. Később kiderül, idén Scherer Péternek hívják. Éjféltől egy kicsit őrá hasonlítok.

Közben Noémivel levezényeltünk egy színházi beszélgetést is, amit néhányan párterápiának akartak álcázni. A színház mindig kicsit anyag- és tájidegen a táborban. Az írók gyanakodnak. Pedig idén hosszú szervezőmunka eredményeként olyanok ültek egy asztalhoz, akik régóta nem, vagy még soha. Terveink szerint témánk a kánon lett volna, ez a Janus-arcú képződmény, amely a különféle értelmezői közösségek értékítélete, színházolvasata mentén osztódhat, változhat. De aztán főként a színikritika felelőssége és szerepe került szóba, a generációs váltás, az új szemszögek és szerepkörök érdekérvényesítése, vagy annak képtelensége.

És persze (?) évtizedes személyes sértettségek is. Időhurokba kerültem: rendező és kritikus bokszmeccse alatt az alázatra gondoltam, meg arra, hogy a moderátor senkit nem torkollhat le, mert az már szerepzavar. Álltuk a sarat, és ennek a legtöbben örültek. Az utolsó pillanatig szeretek hinni a józan ész hatalmában. És az utolsó pillanatban mindig kiderül, hogy hiába. Talán tényleg csak az erő szava szent, az rágja szét a lelkeket. Ennyit adnak tovább egymásnak a generációk. Apu erőszakos múltja vagyok.

Tanúhegyek veszik körül Szigligetet, a tudattalant. Itt a legvége. Leszedált hellyé válik a kastély. Kiszívták belőle az életet. Borostyán fut az egyik pattogó falon, arra gondolok, jövőre talán az egész hely bezöldül. Mint egy sárkány. És valahogy mindig megjön az ősz. Mintha köd is lenne, pedig nem jártak erre dementorok. Állítólag. Nézem az embereket a cukrászda teraszán. Habos titkok, utolsó cigik, meddő kávék. Kicsit mindenki darabosan mozog, szemérmesen hallgat. Az utolsó hajósok bűntudata. Én elnyomok egy mosolyt, amit még ide tartogattam.

Deres Kornélia

 Fotók: Szőcs Petra

József Attila Kör

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.