Megint látták a tigrist!
Azt gondoltam előbb, újra kezdődik a Sandokan, amit legutóbb tizenegy éves koromban néztem végig a Bg Tv-ben. Tudom persze, hogy volt mostanában is, alig néhány éve valamelyik kettesen vagy ertéelen? Szóltam a fiamnak, itt az alkalom, látod, ő Sandokan, s ez a film legalább olyan fontos volt, mint a partizánfilmek, Kántor és a Tenkes kapitánya.
Ugrott a vízbe a maláj tigris, ám a gyerek semmi hajlandóságot nem mutatott arra nézvést, hogy átélje a gyerekkorom, sőt, sajátjának részesévé tegye Kabir Bedi nagyszerű alakítása által.
Megint látták a tigrist!
Vártam a zenét - éreztem a papsajt illatát az orromban, film előtt és után az utcán lehettünk, nyár volt és por, albán fagyisok bicajra erősített dobozból árulták a málnát és vaníliát, lovaskocsikon érkezett a dinnye, minden lány Maria volt, minden fiú Sandokan -, de nem volt zene. Kifelé fordultam párnáimról, ahová bedugult orrommal és fájó torkommal hanyatlottam, kinéztem a tévére, mi van a tigrissel?
Mi van a tigrissel?
Magas, vállas férfiak fekete egyenruhában, fegyvert lógatva kezükben, drapp nadrágos és fehér inges férfiak fegyver nélkül, ám kémlelve járták a keskeny csapást az erdő alján. Azt az erdőt én ismerem! Az az erdő akár itt is lehetne, a homokos alföldi város körül, ahol élek.
Indiában (hol éjjel a vadak zöld szeme) éppen olyan, mint itt?
Még jó, hogy soha nem akartam odautazni. Lett volna csalódás. Unalomig ismert fafajták, ugyanaz a keskeny, traktorral lapított út, s ráadásul szabadon császkálnak a tigrisek.
Nem csak kitalálta a kislány, hogy látta a tigrist, s mivel minden bejelentett állat számban van, ez csakis illegálisan tartott lehetett.
Istenem!
Ez a szomszédságban kóborol. Legalább kétnapos a hír, már emlékszem, egy lányka látta, úgy mondták be, hogy állítólag egy nagymacska.
Ez nem állítólag, bazmeg, hanem igazi!
S a régebbi ügy? Amikor az alföldi tanyán kikötve akadtak egy oroszlánra? Az se Leo volt a Fred mellől, elcsászkálva.
Jómúltkor, talán tavaly ősszel  egy itteni állatkert ketrecéből is kisomfordált a tigris. Elindult, hogy egészségügyi sétát tegyen vacsora után, amikor is az etető nem húzta el az etető-rácsot, a kisajtót, nem akasztotta vissza a ringlit. Szegényt felfüggesztették, kirúgták, valamit érdemelt is bizonnyal. A tigris meg ott csellengett a füvészkertnek is számító állatkert ösvényein, majd fáradtan lehanyatlott valamelyik ketrec tövébe. A riasztott alakulatok pedig jöttek, s lőttek.
Így lett egy tigrissel kevesebb.
Ez az állatkert méltán híres és nagyon modern, az állatokkal való bánásmód meg a közönséggel való kommunikáció kialakítása a legjobb európai normák szerint történik, így például a pingvinek meg fókák nincsenek elzárva, ott totyognak, vetődnek a visongó gyerekek orra előtt. Simogathatóak. A majmok is szabadon élnek, s mint láthatjuk, rövidebb időre a tigrisek is.
A majmok területén kopasz minden fa, ott trónolnak és ugrálnak, semmi rács, csak körben a kerítés, nagyszerű dolog, látszik, hogy remekül érzik magukat. És az emberek is remekül érzik magukat.
Egyszer néhány  majom is ellógott az állatkertből, s azok, akik a közelben laktak, nem mertek kimenni az udvarra, melyet a majmok birtokba vettek, mert eléggé agresszíven viselkedtek, legalábbis így járt a hír.
Ez azonban ritkaság, az állatkertek lakói nem szoktak erdőkben kóborolni, főleg nem napokon keresztül. S ez persze nem kritika, ám nem lennék vadőr, járőr, parkőr, erdőkerülő, ha nem kerül elő a tigris. Hanem csak látják. Megint.
Kosztolányi Ádám nem túl sokat írt. S nem úgy emlékszünk rá - nem is tudom.
Viszont 1921-ben, elsősként írt egy fogalmazást, amit meg kell jegyeznünk.
Majomhistoria
Én egyszer voltam az állattkertben és láttam a majmot. Aztán bedobták neki az almát és a majom megete. Aztán a diot is bedobták neki és föltörte kézel. És aztán oda ment egy asszony, és a majom a rácson átdugta a kezét és az asszony haját megtépte.
A nagymama, aki már a délutáni meccsnél is nagyon izgatott volt, egyszer csak felkiáltott: menjen a picsába a bíró úr! Tisztán hallottam a teraszon is, miközben Kosztolányi Ádám diákkori szövegeit olvasgattam, keresgéltem ezt a majomról szólót. S erről eszembe jutott, hogy sietnem kell az utolsó naplóval, mert a ma estét nekem is a tévé előtt kell töltenem, az enyémek játszanak. És nagyon nem szeretném, ha igazságtalan lenne a bíró, mint most délután, mert a nagyi nem szokott ilyen rútul beszélni.
Megint látták az oroszlánt?
Remélem ezt fogja holnap mindenki mondani. És a hollandokra gondol majd. Én a hollandoknak szurkolok, nagyon. Ebből az egész focizásból csak ők érdekelnek, mert szép ország, oroszlán van a címerükben (amely állatról a legjobban Füst Milán írt, meg én az ő jegyében születtem), vannak remek városaik, mint Hága és narancsszínű mezben játszanak, és mindig elgyengülök, ha meghallok valami holland nevet: Fannniszteroj! Fandermejden!
Azt már elfelejtettem, hogyan is juthatnak tovább a hollandok. Talán az is kell hozzá, hogy a németek legyőzzék a cseheket? Csakis így lehet, mert az én kumom nekem megtiltotta, hogy ha a németek játszanak, másnak drukkoljak, akiben van sváb vér, az tudja, mi a dolga. Vagy ezt egy kedves mosolyú lány mondta, aki majdnem feleségül ment - hmmmm. Ha ő mondta, akkor viszont a német kapus miatt, aki nagyon tetszett neki, Kahn. Vagy K.O. költőnő drukkol a németeknek? Vagy ő a portugáloknak? A versek lényegére emlékszem meg a költőnő mosolyára, a focistákra nem.
Portugália.
Lennék ott tigris(mintában), hogy lássanak.
Kosztolányi Portugáliából érkezett haza. Csak egy hónapra ruccant le az Ibériai-félszigetre pihenni. Pihenése abból állott, hogy ezalatt kizárólag portugálokkal beszélgetett:  portugálul: "a virágok nyelvén."
Tizenegyes!
Viszont telefonáltam, s megtudtam, hogy a németek nem győzhetnek, mert akkor nem jutnak tovább a hollandok.
Tiszta történelem.