Nu, szagyítyesz! – mondta orosztanárom a gimnáziumban az órákon, és valóban, ha az ember már ül, akkor kevesebb esélye van arra, hogy megütközésében padlót fogjon, mintha állna. Mert amit a könyvesblogon könyvkritika néven tapasztal, attól megrémül az ember. De ezzel várjunk még kicsit.

Érdekes, az első reakció minden hírünkre (most Szép Könyv díj az Udvariatlan szerelemnek) Fekete J. Jóskától érkezik, aki a Vajdaságból küldi mailjeit.

A mai napra rendelt munka a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány pályázatainak intézése. Most épp a Nemzeti Civil Alapprogramnál kell hiányt pótolni a 2007-es pályázathoz, valamint a szerződést és a teljes elszámolást előkészíteni a (!) 2006-oshoz. Szép, lélekemelő munka, aki a kulturális életben jártas, tudja, hogy a pályázatírás után jön a hiánypótlás, aztán az elszámolás, majd annak is a hiánypótlása, és valamikor, évek múlva lezárják az aktát. Mennyivel egyszerűbb volt ez, amikor a főurak seggét kellett kinyalni (és milyen változatosan tették ezt akkoriban!), aztán megvolt a lóvé. De talán a demokrácia része ez is – mármint az, hogy a kis pénzekkel nagy papírmunka van, a nagy pénzeket meg valakik másokkal végeztetett kis papírmunka után zsebre rakhatják.

Tegnap a jó hírek napja volt – vajon a mai a rossz híreké lesz? Megérkezett az NKA-tól a levél, hogy nem támogatja a Szépirodalmi kollégium két pályázatunkat, amelyeket Péczely Dóra ötlete alapján nyújtottunk be: így nem szentelhetünk Kemény István és Parti Nagy Lajos munkásságának egy-egy egynapos konferenciát, melyre pedig megvoltak az előadók is, és ugyanez persze azt is jelenti, hogy kötetet sem tudunk készíteni az írásaikkal kapcsolatban.

Fickó kutya továbbra is köhög, a köhögés végén az elmaradhatatlan öklendezéssel. Ezért koradélután ismét Levente doktor, aki megismétli az injekciót.

A könyvesblogról szerintem azt lehet tudni, hogy egy közösség írja, közösségi blognak szokták az ilyet nevezni, esetünkben ez egy olyan közösség, akiket a literát kiadó cég vállal fel, mivel ott olvasható, hogy „copyright 2007 litera.hu kft.”. Tehát nem az van, hogy az interneten mindenki megírhatja a véleményét, és az odakerül a könyvesblogra, nem, oda csak megszűrt tartalom kerülhet, amit valakik szerkesztenek. (Ezt amiatt kell tisztázni, mert már hallottam, hogy hát nem korlátozza senki sem azt, mi kerül fel.) Mivel érdekel Nagy Gergely angst című könyvének sorsa, mert az utóbbi időben nem olvastam hasonlóan jó regényt, és erről be is számoltam Extatikus szorongás a labirintusbancímmel, elolvastam a könyvesblogon is, milyen kritikát írnak róla.

Persze lehet nem szeretni azt, amit én szeretek, mert ki is volnék én, ha nem lehetne, minimum egy diktátor, de olyan rosszakaratú olvasatot, mint amilyenre így rábukkantam, ritkán találni. Amikor a könyv nyelvhasználatát hozza fel a szerző a kis reckójában, akkor pl. a következő mondatot kifogásolja, mondván, hogy „a napközik fülledt világát idézte fel bennem a könyv”: „A járdán és az úttesten kiégett teherautóroncs, a gyerekek azokban játszanak” – 86. old. A könyvesblog ’czky’ nevű szerzője kifogásolja, hogy itt egyeztetési problémákról van szó, holott szerintem lehet egy teherautó a járdán, egy másik pedig az úttesten, és akkor máris tökéletes a mondat, csak el kellene képzelni valami mást is, mint ami eleve a fejben van automatizmusként – részben erről szól az irodalom. Ugyanennél a mondatnál viszont még az is lényeges, hogy ez a regény fikcióján belül is egy idézett szöveg része, azaz olyan, amit eltávolított a szerző a regénytest egyértelműen a szerzőhöz köthető szövegétől. Aztán van egy másik „nyelvi” gondja is ’czky’-nak, mégpedig a tegezésből a magázásba való átváltásé: „Mit iszol? – Ami te. (…) Én rendesen nem iszom, de a kedvéért egy Margarita most belefér.” – 66.old”. Le kell szögezni azonban, hogy ’czky’ hamiskártyás módjára idéz. Igazából ugyanis ez egy pincér és a főhős közti, a dél-amerikai mezekről folytatott párbeszéd vége:

„– Peru mindig is különleges volt.

– Mit iszol?

– Amit te – válaszolom. Jóban akarok lenni ezzel a fiúval a pultban.

– Én rendesen nem iszom, de a kedvéért most egy Margarita belefér.”

Sokkal rosszabb még ennél is, hogy ’czky’ nem tud olvasni, vagy egyszerűen nem olvassa el a könyvet, amelyet megreckózni igyekezett. Ugyanis a regényen belül a pincér a főhőst hol tegezi, hol pediglen magázza, ez az úzusa, szokása, így szereti, mert így változatosabb. (A pincérekkel egyébként is előfordul, hogy foglalkozásuk során ilyesmivel szórakoztatják magukat.) Ezért ajánlok a figyelmébe a könyv végéről is egy részt, egész pontosan a 357. oldalról:

„– Szerzőkém, rosszul néz ki újabban. Sápadt és kialvatlan. Mi van magával? (…)

– Nem tudom… El akarok menni szabadságra.

– Talán eltűnik hirtelen? Mint erdőben a vadnyom? Jól teszi, szerzőm. Pihenje ki magát.”

Szóval ajánlanám ’czky’-nak, pihenje ki magát, mert ilyen szövegekkel az ember a hitelét veszti. Ja, és ha egy ilyen szöveg nem tartja hitelesnek és magyar nyelven írottnak az angst című könyvet, de kínosnak és erőltetett szöveghalmaznak igen, akkor, bizonyításai híján épp erősíti Nagy Gergely angst című regényét.

Nem érdemelt volna szót a könyvesblog, ha mások előtte nem írnak szintén gyomorforgatóan. ’Jászberényi’ például Harcos Bálint Naív növény című könyvéről értekezik úgy egy reckókájában, hogy magáról a recenzeált könyvről csupán egyetlen zárójeles megjegyzés szól. Az összes többi megjegyzése pedig az Irodalom Visszavág című folyóirat legsötétebb írásait idézi: érvek nélkül hányja egymás hegyére-hátára a becsmérlő mondatokat. Ugyanez történt többek közt Kukorellyvel és Karafiáthtal is az IV-ben. (Egyébként az IV hihetetlenül nyitott lap volt a társadalomkritikára, és talán egyedüliként foglalkozott a délszláv válsággal, szemben a honi értelmiség más fórumait e tárgyban jellemző struccpolitikával.)

A könyvesblog fikázmányait és fröcsögéseit futószalagon gyártó megmondóembereket viszont nem zavarja, hogy érveik nincsenek, láthatóan nem olvassák el a kritizált könyvet. Talán épp ezért akarnak olyan hatalmat, pontosan úgy beszélni, érvényesülni, mint egy eldugott kisváros rettenetes iskolaigazgatója: ha valakiről ők megmondják, hol a helye, akkor annak ott a helye. És mindenkinek az a feladata, hogy kussoljon, mert érveknek helye nincs, hiszen a megmondóember megmondta, hogy mindenkinek hol a helye.

Én ennél tényleg szebbnek és szabadabbnak képzelem a világot.