Újra a Csepel szigeten öt hét külföld után. Kissé hűvös-ködös odakint a lég. Itt a verandán csöppnyit melegebb. A nagyszobában még melegebb. De nem ott tartózkodik a számítógép. Ez egy számító gép. Arra számít, hogy akkor na most...
Miközben összeszedem a szomszéd kutyájának több kilónyi ürülékét, mert ugye átjár az a dög, elhatározom, hogy a héten összegereblyézem a leveleket és azt a fűmennyiséget, ami beleakad a gereblye fogazatába. Az elhatározást azonban nem minden esetben követi tett. Viszont találtam öt szem rejtőzködő diót. Rámreccsentek a talpam alól.
Egyelőre úgy néz ki, hogy a gép nyerésre áll. Nyomogatom billentyűit. Korán ébredek hazaérkezés óta. Sokat utaztam, hogy a végén kezdjem; huszonnégy órányit ültem különböző járműveken mire elvetődtem a Nyúl utcáig. Metró, repülő, vonat, metró, villamos, busz.
Tiszta lakás várt. A bérlő, egy leány, aki egy hónapig melegen tartotta a házat, kitakarított rendesen. Magyar idő szerint vasárnap este nyolckor indultam el abból a harlemi lakásból, ahol New Yorkban alvással töltöttem az időt. Másnap reggel hét húszra értem Frankfurtba és mérhetetlen szerencsével elkaptam a nyolc óra kettőkor induló Liszt Ferenc expresszt. Nem tévedés, Liszt Ferencről nevezték el ezt a járatot. Kik? Nem tudom. A miértjét is csak találgatom.
Vissza az elejére. November huszonhetedikén indultam Hamburgba. Chris Brown angol-amerikai-németországi költő hívott meg egy közös felolvasóestre. Tele volt reklámmal a város, minden újság, sőt még a metrótévé is lehozta. Minden hiába. Tizenöt-húsz embernél több nem jelent meg. Az est ettől függetlenül kellemesre sikeredett. Szeretek zenei kísérettel felolvasni. Na, aznap este a Fools Gardenben - Őrültek kertje - egy orosz tangóharmonikás billentyűzött felolvasás alatt. Később beszállt egy angol szaxofonos és maga Chris szájharmonikával. Jó két órát zümmögtünk együtt a közönség nagy örömére. Hamburg nem hatott meg nagyon. A kocsmái elviselhetők, de ha még egyszer valaki azt mondja nekem, hogy a német városok tiszták és üdék egy halomnyi merevséggel megspékelve, vitába szállok. Se merevség, se patyolat. Főleg nem a kurvanegyedben. A helyes kis kurvák, érdekes módon, sígöncben várják a klienseket a kerületi rendőrőrs előtt. A kerületi kapitány nem tudom élvezi-e (a helyzetet? Őket?).
A felolvasást követő napon kora délutántól késő estig egy elfelejtettemmár nevű kocsmában serezgeték. A falon szellemes plakát két képpel: az egyiken egy gyönyörű, mezítelen nő fantasztikusan dús nemi szőrzettel, mellette ifjú Bokor Gyuri arcképe virít. A képek alatt szöveg: a nőt ábrázoló alatt Good bush, Gyurka képe alatt Bad bush. Olybá tűnik, nem népszerű ez a Bush-fiú sehol. Akármerre mentem Amerikában, az emberek, legalábbis akikkel én találkoztam, finoman szólva is elégedetlenségüket fejezték ki Bokor Gyurka megnyilvánulásai miatt. Ugyan ez még Hamburg, de itt sem néznek rá tisztelettel. S hogy a hölgyekre is visszatérjek, utolsó itt töltött éjjelemen bebújt mellém egy német lány is a kölcsönágyba. Ha minden nő ilyen, a kerületi rendőrkapitány sem élvezheti.
Ugrok, nagyot, egy hónapnyit előre-vissza a tegnapba, december másodikára.
Cigányfúró est a Ráday könyvesházban. CD-re vették az összes eddig megjelent számát e rövid életű folyóiratnak. Megbukott, mert nem csak cigányoktól közölt anyagot. Vegyítette a népeket és ezt sok pozícióban lévő egyén nem nézte jó szemmel. Balogh Attila nem tudott eljönni. Eörsi köszöntötte az egybegyűlteket. Innen sajnos hamar el. Lemaradtam a Csókolomról. Át a Grinzingibe. Dukay, Nyilas, k. kabai lóri és Veres Péter barátom... Velük töltöm az estét.
Másnap délután találkozom a Cséve Annával a PIM-ben. Móriczozik, mint mindig, ha ideje engedi.
Emilezek, rossz hír érkezik New Yorkból. Nem jön a Nagy Imola Borzos. Elvileg három helyen - Kolozsvárt, Marosvásárhelyen és a Nyitott Műhelyben Budán -mutatta volna be azt a Rumi kötetet, amin évekig dolgozott. Farsziból és angolból fordított le egy halom verset. De sajna nem jött össze a pénz az útra. A Sassan nevű perzsa zenésszel közösen szerették volna megejteni az esteket. Rumi, tizenharmadik századi Farszi gondolkodó, költő nem nagyon ismert Magyarországon. Amerikában viszont rengetegen olvassák. Olyan népszerű, hogy lassan lesznobozzák azt, aki megemlíti a nevét. Magyarul, ha jól emlékszem, alig néhány Weöres és/vagy Illyés fordítás létezik tőle. Na azért, mert Imola nem jön, gondolom a könyv még megjelenik. Elkeserednék, ha nem így lenne.
Este Nyitott felolvasás a József Attila Kultúrházban Angyalföldön Nagy Gabival. Imádták a lányt. Helyes kis horgolt satyiban adta elő humoros verseit. Vagy húsz-huszonöt néző-hallgató jelent meg. Tizennégyen fel is olvastak. Már komoly törzsközönséggel rendelkezik ez a hely, sőt, tegnap este Restár Sándor is tiszteletét tette. Murányi Zita szokott lehengerlő formáját hozta. Én régebbi verseimet voltam kénytelen... Majd írok újakat. (Az erről lebeszélő megjegyzések kéretnek a szerkesztőségbe). Faragó Dani, elsőéves egyetemista srác egy eszméletlen szerelmes verset olvas fel. Jövője van. Egy felolvasó-hallgató meglep egy üveg veresborral. Megiszom, mire az est véget ér, kellemes illatú beedie cigarettát szívva mellé. Január első szerdáján Térey lesz a vendég.
Közben beindul a szomszéd. A házát próbálja befejezni szegény már évek óta. De legfőképpen zajt hoz létre. A zaj azon dolgok közé tartozik, amiből túltermelés van, pedig semmi szükség nincs rá. Nekem se csengőm, se tévém. Zenét is halkan hallgatok. Akár punk-rock, akár Mahler. A telefon is ritkán csörren rám.
Kimegyek inkább, egy pislantás, a tükörben meglátom magam. Mégis csak lehet valami igazság ebben a közös japán-magyar génkapcsolatban. Szemeim szilva formájúra zsugorodott keretből nézik szemeim. Még fáradt lehetek, vonom le a következtetést. Ilyen állapotban italozások másnapján szoktam látni magam. "Látni", ez enyhe túlzás. A csipától kell először megszabadítanom a homlokom alatti gödröket.