Édes napló, tegnap, miután elküldtem a Literára a tegnapi édes naplót, felmerült, hogy mennénk el Belga koncertre a Kultiplexbe. Az ötlet jó volt, leszámítva, hogy tavaszias állhatatossággal zuhogott az eső. Azért ketten, apa és fia végigballagtunk a Tompa utcán, néztük a díszburkolaton az esőt.
A Tompa utcának jelen pillanatban öt vendéglátóipari egysége van, illetve hat, ha hozzávesszük a mellettünk álló szállodát is, miért ne tennénk, nyugdíjas olasz és spanyol turisták és észak-olasz középiskolai kirándulócsoportok törzshelye. A Ferenc tér felől haladva az első a Rocky, alcíme szerint sörbár. Valamikor a környék legfontosabb néhány négyzetmétere volt, itt tartotta folyamatos fogadóóráját a környéket vigyázó fekete Mercedeszes csapat. Helyesebben az, aki közülük a főnök volt. Ha probléma akadt, rendcsinálás kellett, vagy egy segédmunkásra volt szükség, itt, a pult mellett jóakarattal mindent meg lehetett oldani. Fullextrás autók álltak meg a sarkon, rázta őket a megabasszus. Időnként a Berzencey utca végéről, az Üllői úttól is ideballagtak néhányan, a Ronaldo-frizurás főnök nyakában kívülhordós arany nyaklánc csillogott, még az ő ujjait számítva is legalább kétujjnyi vastag, plusz a kereszt, együtt biztosan több mint fél kiló. Komoly tárgyalások zajlottak, a konyhából szállt a hagymaszag. Aztán, amikor a szálloda megépült, egy darabig ugyan még élvezettel szemlélték egymást a nyugdíjas olaszok és a nem nyugdíjas helybéliek, ám az idill nem tarthatott soká. Ma már csöndes, nosztalgikus hely a Rocky. Egy teabolt nyílt mellette, odébb pedig egy magángyógyászati rendelő, nem is beszélve a Mackó Misi gyümölcsöse felirattal büszkélkedő zöldségesboltról, kinek van kedve az ilyesmihez.
Nagyjából, amikor a Rocky csillaga hunyorogni kezdett, akkor kezdte pályáját az Amadeus. Ez a látszólag teljesen jelentéktelen hely valószínűleg az étteremséget ambicionálja, egyedüli különlegessége csupán az, hogy soha nincs benne vendég. Ezt kizárólag a budapesti nyáréjszakát felfedezni kívánó olasz nyugdíjasok nem tudják, akik halált megvetve teszik meg a mintegy negyven lépést a szállodától idáig, hogy magukhoz vegyenek egy eredeti magyar gulyást.
Az utca szíve, jobb és balpitvara egyértelműen a Macskafogó. Már az is szép, hogy az egyik oldalán egy üvegtechnika feliratú műhely működik, napközben látni, hogy odabent, a hosszú asztaloknál kicsi gázfáklyák világítanak, azokhoz hajolva hajlítgatják a mesterek az olvadt üveget. Fekete szemüveg van rajtuk, mintha repülni készülnének valami kétfedeles repülőgépen. A bejáratnál a mellszívó pumpák és szőlőmintás üveg lopótökök között megannyi szépség: aranyvitorlás kicsi hajók, pöttyös zsiráfok, esernyős kisasszonyok. Mert hát azért mennyi fáradtság és szaktudás kell a giccshez is. A Macskafogó túloldalán pedig nem kevesebbet állít a házon díszelgő márványtábla, mint hogy itt élt a hírneves Vajda János, s bizonyosan itt írta meg az Üstökös című költeményét is. Mindenesetre a Macskafogó, mióta egy nagydarab zöld filcszőnyeg segítségével kerthelyiséget is létesített, komoly kategóriákkal ugrott feljebb a minőségi listán. A törzsvendégek odabent nézik a tévét, a kinti műanyag asztaloknál meg zajlik az élet: a környék kis szállodáinak vendégei ünneplik a kalandot.
Kint a Körút sarkán a pizzást nem olyan régen még No name-nek hívták, ám nyelvőrzési és jogharmonizációs okokból most már Névtelen a neve. Illetve ez is, az is. Mellette meg a Két pisztoly, becses vendéglőnév, már Krúdy is emlegette, igaz, ő nem erre a Két pisztolyra gondolt, viszont itt lakott három háznyira. Bent fából ácsolt asztalok, kint fából ácsolt kerthelyiség, tavasztól őszig hangulatfények. Egyébként az Angyal utca sarkán állt az Arany angyal, jelesül Vörösmarty hajdani törzshelye, ahol a feljegyzések szerint maga a kövér húsú Gizi, a harmonikakirályné húzta-vonta a költőfejedelem fülébe a bús magyar nótákat.
Most viszont, hogy nekiindultunk, este van és eső. A Macskafogó üvegablakánál egy rövid panofix bundás, lófarkas nő álldogál, vágyakozva bámul befelé. A Kultiban viszonylagos tömeg, ellenben kiderül, hogy a koncert kilenc helyett tizenegykor kezdődik. A csiszolt rap-es disznóságokból így aztán csak egy korsó sör lesz, s már megyünk is haza. A Ráday utcán még töretlen lelkesedéssel ragyognak a karácsonyi díszkivilágítás csillagai, örök fenyőünnep. A Castro-ban a szokásos zsúfoltság, itt meg örök szombat este van. Odabent a pultnál látom Nenadot, a szerb szakácsot. Alig három (négy?) hónapja múlt, hogy a kisfia keresztelőjére összegyűltünk a Szerb utcai ortodox templomban, csupa fehér inges ember, a pópa levendula-ágacskával legyintgetett mindeket, hogy termékenyek és boldogok legyünk, szeressük egymást. Utána Nenad egészben malacot sütött, ezüst tálcán kínálták a szilvapálinkát.
Most meg esik az eső.