Ma keresztelőn voltunk. Szégyen, mennyire megmérgeződtem a katolikus iskolában, ahol tanítottam. Korábban semmi bajom nem volt egy misével, most meg taszít. Talán túl sok volt három év alatt? Vagy csak rossz élmények kapcsolódnak hozzá? Sajnos úgy láttam, az egyházi iskolás gyerekeknek mind vallásallergiája lesz. Meg is értem. Pusztán egy felekezet Isten nélkül… Tényleg idegesítő. Nekem meg már előítéleteim vannak. Remélem, nem látszott, próbáltam kedves lenni, vezettem az éneklést is (azt mindig nagyon szerettem csinálni), de megrémültem, mennyire nincs hangom. Biztatom magam, hogy csak azért, mert keveset használom, és ha újra lesz együttes, és megint énekelhetek, akkor visszajön.

De a mise szövegétől (amit még talán latinul is tudok), görcsbe rándul a gyomrom. Azt hiszem, hátravan még, hogy megbocsássak azoknak az embereknek az ott történtekért, a bántásokért, azért, hogy elvették az osztályomat. Most már legalább odáig eljutottam, hogy meg akarjak bocsátani. És nem szabad őket egy felekezettel azonosítanom. Szerencsére mindig lesz mit megoldanom magammal, így legalább nem unalmas. És sajnos lesz olyan, amit sosem tudok megoldani. Nem tudom, mitől van, hogy folyton kimerült vagyok, és legszívesebben állandóan aludnék. A gyásznak van ilyen tünete? Vagy ez egyszerűen a lustaság? A név-és arcmemóriám eddig is rémes volt, előfordult, hogy júniusban érettségiztettem valakit, és mikor augusztus elején összefutottunk a Szigeten, abban a környezetben már nem jutott eszembe, hogy hívják. De most már azt hiszem, ez fokozhatatlan. A kimerültség is nehezen. Aztán mikor lefekszem, akkor meg nem tudok aludni. Pedig ez még nem a neheze…

Este arról beszélgettünk, vannak-e véletlenek, hol van a határ a véletlen és a sorsszerűség között. Csütörtökre virradó éjjel anya telefonált álmomban, kérte, hogy látogassam meg, ha van időm. Elhűltem, hogy hívhatott fel, mikor már több mint két hete meghalt. Valami gyanús volt. Kértem, hogy hívja fel tesómat meg apát, nem tudtam, én vagyok-e hülye, vagy átvernek. Iszonyú szorongással ébredtem az álomból. Erre ma tesóm elmondta, hogy csütörtökre virradó éjjel ő is, a 14 éves lánya is anyával álmodtak. A kislány álmában látta anyát, anya beszélt is hozzá, de neki valami gyanús volt, hogy ez nem ő, félni kezdett, de nem mert semmit mondani. Tesóm meg azt álmodta, hogy anya felhív engem telefonon, én meg pánikba esve rohanok hozzá, hogy beszéljen vele ő is, mert rosszul van, és haza akar jönni. Tesóm átveszi a kagylót, anya hangját hallja, de összevissza beszél, tesóm egy perc múlva lerakja a kagylót, és magyarázni kezdi, hogy ez átverés, el ne higgyem. Mindketten rossz érzéssel ébredtek. Van ilyen véletlen? Lehet megálmodni hárman ugyanakkor kb. ugyanazt?