Tehát a nőnapról nem volt szó tegnap, és én megígértem, hogy akkor majd ma, viszont elolvastam a tegnapi irományomat, és találtam 1 vesszőhibát, hiányzott egy vessző. Ezek szerint nincs is olvasószerkesztő itt a Literánál a netnapló részlegen, aki szóljon, ha az ember hüje, és hibákat csinál? Lehet, hogy ki kellene próbálni, csúnya szavakat írni csak úgy, sorban, hogy hagyják-e, de nem is azt, mert lehet, hogy azt irodalmi munkásságom részének tekintik, és azért nem szólnak, hanem inkább valamit, ami nagyon nem píszí dolog, akkor már csak kiderül, hogy figyeli-e valaki, hogy az író mit művel. De azt nem merem. És lehet, hogy azt is hagynák – voltak magyar írók, akiknek szintén kiterjedt irodalmi munkásságuk volt, és nem szólt nekik senki, csak amikor már megjelent a munkásság – igaz, nem a Literán. Az is lehet, hogy komolyan veszik a naplót: a napló az napló, az író a felelős. Ez igaz. Majd résen leszek.

A nőnap előtt vasárnap volt, felmentem a hegyre, és hóvirágot kerestem. A hóvirág együtt nő ki a földből medvehagymával, időben és kb. térben is, úgyhogy a hóvirágot mindig a medvehagyma közé rejtem, hogy friss maradjon, aztán a virágot az ember női hozzátartozóinak és barátainak adja, a medvehagymát pedig meg lehet enni. Hóvirágot szedni tilos. Maguk ne szedjenek!

Most este fél hét van, március 9., és idáig baromira nem történt velem semmi egész nap, és ha ez így megy tovább, ki kell találnom valami link történetet, és azt kell hazudnom, hogy az volt, esetleg előszedni a gépemből valami igazi régi történetet, és arra hazudni, hogy ma volt. De lehet, hogy még van remény: most ezt félbehagyom, és elmegyek itthonról, mert nincs vége a napnak, és van valami program, ahova hívtak, illetve nehéz eldönteni, hogy hívtak, vagy én provokáltam ki, hogy hívjanak, szóval meglátjuk, mi lesz. Izgultok, mi?

Visszajöttem, éjfél elmúlt, tehát ez már a szerdához tartozna, a március 10-hez (csúszik ez a napló, mint onlájn szexmunkás nagypapában a vazelines kígyóuborka). Viszont szerencsénk volt, mert tényleg történtek még dolgok, tehát nem kell sem kitalálnom történeteket, sem hazudoznom.
Színházban voltam (Pécsi Légitársaság), ahol emberek mozogtak és beszéltek egymáshoz egy olyan térben, amit mindenki másnak tekintett, mint ahol a vendég emberek ültek – volt ismerősöm a vendég emberek között is, és a különleges, színész emberek között is. Az utóbbiból volt a kevesebb, de mindenképpen jó volt. Továbbá még az is történt ma, hogy egy gonosz varázsló tornyot építtetett magának az erdő legeslegmélyén, és ott számolgatta fertelmes gaztettek árán gyűjtött kincseit, mígnem egy királyfi kiszabadította a királylányt, de az ifjú pár mégis ottmaradt a gonosz varázslónál a pénz miatt, és boldogan éltek hármasban, de aztán szegény varázsló megöregedett, meghalt, és a királyfi örökölte a vagyont meg a királylány, a királylány pedig szerelmes lett az ufók királyába, mikor az ufók tenyésztési célokból elvitték őt a csészealjukban. Erre az ufókirály is beleszeretett a lányba, űrháborút indítottak a szomszéd galaxis ellen (Androméda-köd), de az Androméda király űrhajói nagyobbak voltak, és győzött, elfoglalta a földet meg mindent, és a királylány lett az egész világmindenség királynője (Miss Universe), mert végül az Androméda király is meghalt békés öregségben és májcirózisban, aztán beigazolódott a Nagy Reccs elmélete, és minden összekeveredett a kékeltolódásban a relativisztikus Doppler-effektus miatt. Világ ufói egyesüljetek!

(Androméda-köd)

(Miss Universe)

 

Ma este, a színházban egyik ismerősömnek adtam egy tegnapról átcsúszott hóvirágot, direkt neki vittem, de azt nem mondtam el neki, hogy mennyire szeretem a nőnapot, ugyanakkor nem hiszek a feminizmusban, sem a közéleti, sem a tudományos feminizmusban, sem a feminista irodalomban, sem a feminista irodalomtudományban, sem a létező feminizmusban. Azért a nőkben hiszek, meg a férfiakban, meg még a hermafroditákban, eunuchokban, kasztráltakban, a férfi és női transzvesztitákban, az átoperáltakban és az éretlen gyerekekben meg a túlérett öregekben és a múzeumi alkalmazottakban meg az ufókban. A matriarchátusban hiszek még, de az már régóta megszűnt, illetve visszaszorult – de még lehet újra. De a legjobban, a legjobban, a legjobban a nőnapban.


®ondó a nőnaphoz*

Tavaszváró és nőnapköszöntő költemény

Mikor jön a szörnyű tavasz,
és a szukák halkan vonítva
dörgölik alfelük a ritka
gyephez; szélvész fú és havaz,
a probléma ilyenkor az,
hogy mi az öreganyja kínja?
Mikor jön a szörnyű tavasz?

Rügyek, virágok, mi a fasz?
a kis csalogány azt sikítja,
hogy ez azért olyasmi, mintha.
A vége úgyis ugyanaz,
mikor jön a szörnyű tavasz.


*A maradék jogok – még járókerettel is.



Tudtam, hogy a mai nap is csodálatos lesz.