hirdetés

Deszpászító

2017. július 14. - Hajdúböszörményi Írótábor

Hamvas Bélán keresztül tematizáljuk a bolond funkcióját, mibenlétét Shakespeare drámáiban. Hogy az élettel az a baj, hogy nincs a közönséghez hasonló objektív perspektívánk, amivel meg tudjuk mondani, ki a bolond. – A VI. Hajdúböszörményi Írótábor naplóját Locker Dávid írta. Érdemes a videót is megnézni.

hirdetés

Már megint a szobatársam ébresztőjére ébredek. Valami klasszikus zene, szóval érthető, hogy harmadjára indul újra, mire kinyomja. Pontosabban: mire megkocogtatom a fejét, hogy nyomd már ki. Félálomban arra gondolok, minek húzzák fel reggeli előtt ennyivel az órát. Természetesen bőven az ajánlott ébresztő után vagyunk, úgyhogy pár perc múlva én ébresztem szobatársaim, hogy keljetek, mert már megint lemaradunk a reggeliről.

Behunyt szemmel majszolgatjuk a párizsis zsemlét, kortyolgatjuk a pocsék, de legalább adekvát módon nyolcvan forintba kerülő automatás kávét. Körülnézek. A háromnapi négy óra alvás minden szem alatt otthagyta nyomait.

Az íróiskolákra a szerencsésebbek már összerakják magukat. A kevésbé szerencsések meg úgy járnak, mint a mellettem ülő szobatársam, aki az óra harmadik percében már fejét a padra hajtva szunyókál. Csak semmi feltűnés. Az íróiskoláról azt kell tudni, hogy az a hely, ahol egy csapat ember módszeresen gázol egymás lelkébe – persze kizárólag a konstruktivitás jegyében.

Színházszemináriumon a bunueli szürreálián (tudom, hogy helytelen, de nem találom azt a flancos ñ betűt a klaviatúrán), és Hamvas Bélán keresztül tematizáljuk a bolond funkcióját, mibenlétét Shakespeare drámáiban. Hogy az élettel az a baj, hogy nincs a közönséghez hasonló objektív perspektívánk, amivel meg tudjuk mondani, ki a bolond. Mert például a Hamletben látjuk, hogy Hamletnek igaza van – hiába gondolja a környezete, hogy megőrült. Ez a hasznos látószög a valóságból sajnos hiányzik. Jogos a felvetés: valószínűleg mind bolondok vagyunk.

Az ebéd utáni szabadprogramot az legokosabbak alvással töltik. Energiagyűjtés az estére. Az okosok írnak a szobákba vagy a fák közé elvonulva. A maradék meg az udvaron szocializálódik. Sosem voltam előrelátó, szóval értelemszerű, melyik kategóriába tartozom. Később érzem is a böjtjét.

Írósuli, vacsora után majd megtelik a múzeumkert. Sopotnik Zoltán szerzői estjével kezdjük. Késve érkezem – szokásos –, de még megüt a Moszkvics című kötetből áradó szocializmusszag. A korábbi napokhoz képest egész kevés hangsúly jut a felolvasásra. Legalábbis kifejezetten rövidnek tűnik. De végül is érthető. Zárónap. Az estét a Kávészünet vezeti fel. Nagyon kevés kortárs könnyű zenét hallgatok , de ezt a fajta zenei munkásságot kifejezetten hasznosnak és szépnek tartom. Nem egy osztálytársam, barátom egyedül az ő zenéjükön vagy a Redbull Pilvaker zenéjén keresztül találkozik lírával. Én egyedül a közönséget kifogásoltam. Jobb helyeken már az első sorban tolongott volna mindenki, énekelve, hogy aminek gondolsz, az vagyok annak. De azért mikor populárisabb zenék jönnek, Halottpénz, Wellhello, ilyenek, mégiscsak gyűlni kezd a tömeg a szűk padsorok folyosójába. Egy óra múlva azon kapom magam, hogy az egyik csajjal üvöltöm torkomszakadtából, hogy deszpászítót akarunk. Azért van annak feelingje, mikor irodalmunk legjelentősebb íróival, költőivel tekeri a cigit az ember. Pláne ha a leggagyibb zenékre tombol velük. Felejthetetlen. Amilyen a tábor. Mert most ismét vége. Egy vigasztal. Végül is: egy nappal már kevesebbet kell várni a következőre.

Locker Dávid

 

Már megint a szobatársam ébresztőjére ébredek. Valami klasszikus zene, szóval érthető, hogy harmadjára indul újra, mire kinyomja. Pontosabban: mire megkocogtatom a fejét, hogy nyomd már ki. Félálomban arra gondolok, minek húzzák fel reggeli előtt ennyivel az órát. Természetesen bőven az ajánlott ébresztő után vagyunk, úgyhogy pár perc múlva én ébresztem szobatársaim, hogy keljetek, mert már megint  lemaradunk a reggeliről.
Behunyt szemmel  majszolgatjuk a párizsis zsemlét, kortyolgatjuk a pocsék, de legalább adekvát módon nyolcvan forintba kerülő automatás kávét. Körülnézek. A három napi négy óra alvás minden szem alatt otthagyta nyomait.
Az íróiskolákra a szerencsésebbek már összerakják magukat. A kevésbé szerencsések meg úgy járnak, mint a mellettem ülő szobatársam, aki az óra harmadik percében már fejét a padra hajtva szunyókál. Csak semmi feltűnés. Az íróiskoláról azt kell tudni, hogy az a hely, ahol egy csapat ember módszeresen gázol egymás lelkébe – persze kizárólag a konstruktivitás jegyében.
Színházszemináriumon a bunueli szürreálián (tudom, hogy helytelen, de nem találom azt a flancos n betűt a klaviatúrán)  és Hamvas Bélán keresztül tematizáljuk a bolond funkcióját, mibenlétét Shakespeare drámáiban. Hogy az élettel az a baj, hogy nincs a közönséghez hasonló objektív perspektívánk, amivel meg tudjuk mondani, ki a bolond. Mert például a Hamletben látjuk, hogy Hamletnek igaza van – hiába gondolja a környezete, hogy megőrült. Ez a hasznos látószög a valóságból sajnos hiányzik. Jogos a felvetés: valószínűleg mind bolondok vagyunk.
Az ebéd utáni szabadprogramot az legokosabbak alvással tölti. Energiagyűjtés az estére. Az okosok írnak a szobákba vagy a fák közé elvonulva. A maradék meg az udvaron szocializálódik. Sosem voltam előrelátó, szóval értelemszerű melyik kategóriába tartozom. Később érzem is a böltjét.
Írósuli, vacsora után majd megtelik a múzeum kert. Sopotnik Zoltán szerzői estjével kezdjük. Késve érkezem – szokásos – de még megüt a Moszkvics című kötetből áradó szocializmusszag. A korábbi napokhoz képest egész kevés hangsúly jut a felolvasásra. Legalábbis kiejezetten rövidnek tűnik. De végülis érthető. Zárónap.  Az estét a Kávészünet vezeti fel. Nagyon kevés kortárs könnyű zenét hallgatok , de ezt a fajta zenei munkásságot kifejezetten hasznosnak és szépnek tartom. Nem egy osztálytársam, barátom egyedül az ő vagy a Redbull Pilvaker zenéjén keresztül találkozik lírával.  Én egyedül a közönséget kifogásoltam. Jobb helyeken már az első sorban tolongott volna mindenki, énekelve hogy aminek gondolsz, az vagyok annak.  De azért mikor populárisabb zenék jönnek, Halottpénz, Wellhello, ilyenek, mégiscsak gyűlni kezd a tömeg a szűk padsorok folyosójába. Egy óra múvla azon kapom magam, hogy az egyik csajjal üvöltöm torkaszakadtamból ,hogy deszpászítót akarunk. Azért van annak feelingje, mikor irodalmunk legjelentősebb íróival, költőivel tekeri a cigit az ember. Pláne ha a leggagyibb zenékre tombol velük. Felejthetetlen. Amilyen a tábor. Mert most ismét vége. Egy vigasztal. Végülis: egy nappal már kevesebbet kell várni a következőre.
Locker Dávid

Hajdúböszörményi Írótábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.