Mialatt ezeket a sorokat írom, a konyhából behallatszik a tévé, amiből újra hömpölyög annak a két betűs hazai banknak a tenyérbe mászó reklámja, ami egy egész országgal utáltatta meg Jamiroquai Dance c. slágerét. Borzasztó. Arra gondoltam, hogy kéne csinálni egy reprezentatív felmérést a legidegesítőbb reklámokból, amiket összegyűjtenénk és fellőnénk az űrbe keringeni. Utána pedig a híradónéni azt meséli, hogy a statisztikák szerint már a 10 éves gyerekek is piálnak. És? Nem annyira fiatal az. Ha kutya lenne, kutya évben számolva már aggastyánnak számítna!

 

Tegnap hátra kötöttem a hajam, egy korcs kis kontyba, a fejem tetején, és úgy mentem ki az utcára. Mikor hazajöttem, megnéztem a tükörben, és rájöttem, hogy úgy festek, mint a Popeye barátnője. Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy így kimehetek az emberek közé. Aki esetleg meglátott, ezúton fogadja bocsánatkérésem az esztétikai környezetszennyezésért. Igen, ha nem lenne göndör, már a vállamat verdesné, de egyelőre ez van. Majd ha nagyon hosszú lesz, akkor elhagyhatom a kiegyenesítést, amitől ily módon potenciális Cosa Nostra tagra hajazom.

Erről ennyit.

Talán senkinek nem kell bemutatni Sárbogárdi Jolán művét, ami egy szándékosan hibásan megkomponált írás, úgy hat, mintha egy rossz fordítás lenne, szinte alig akad benne egy helyes mondat. Az én változatomban szintén az író a főszereplő, és annak a szelíd törekvésnek a nevetségessége, amikor mihamarabb össze akarja hozni a szerelmeseket, még több szenvedélyt korbácsolva, ami a minőség és a részletek elhanyagolásának dacára mennek bátran – stilisztikailag kábé ilyen az egész, mint ez az utóbbi mondatom. Mialatt írtam, felismertem, hogy szándékos-szellemes rosszat írni a legnehezebb. Sokszor azon kaptam magam, hogy normális mondatokat írok le, ami ebben az esetben a stílustól való elkanyarodást jelenti.

Írtam egy kísérő novellát is belőle, amiből álljon itt egy rövid részlet. A teljes verzió a Prae irodalmi folyóiratban lesz olvasható.

 

Szív mosolyai

 

Akkor se lesz olybá, ha vajh’ düh léhű legott,

se neked, se nekem, de minekünk,

s mert mégsem, de amint,

és amiképpen, alighanem mégis,

mi az, ha nem ez: Szív mosolyai!

Még ha bú, vagy egyéb tépi is!

 

XVI. Jaques Francois

 

Virágok arca!

A festői Margit Szigeten sétálva most „leginkább” belefeledkezett a „Panorámába”, mint bármikor előtte, és azelőtt, elnézve, ahogy a „nagybani” piac ébred: a halas-és karfiolos kofák pedig „sürögve” kirakják a „placcra” portékáikat.

Rófusz Margó, a másoknál valamivel „fessebb” leányzó méla léptei bele-bele feledkeztek a parti föveny „simogató” szömörcéjébe, majd’ megtorpant! A lánynak haja volt, szemrevaló barna arcú szeme felett, ehhez kényelmes álkapcsa csatlakozott: ruhája szolid és elegáns, mint ami ki-bejáró csípejének dukál, s egészséges, kulturált, művelt mibenlétéhez! Nem használt rouge-t kese bőrére és „piszeded” orrára se, se sehova se!

Az ilyen holmi nem úrilánynak való evidencia! – gondolta mindig.

A közeli kökénybokorban dudorászó „kabócák” dalára ringó Dunai csónakokban ájtatoskodó szerelmespárokkal megrakott csónakok parkoltak.

A kristályos légben lengedező „sirályok” hosszú barázdákat szántottak kénes csőrükkel a Margit-sziget puha „bíbor” homokjába, melyet csak olykor-olykor „szakított” félbe a parton „kocogó” sportolók keskeny sora.

Félrehajtva a katáng, a susulyka leveleit, egy új Jókai kötettel ült le egy padra, hóna alatt.

S csak nézte, nézte a „zavaros” autókkal tömött Andrásy-t, elmerengve.

Hirtelen aztán „csöndbe” merült az arca. Erre a zsúfolt szépségre, s megannyi „össznépi” karneválra, óhatatlanul megbabonázódott, de mindig így reagált.

A nagy velencei lámpák, mint a dózse „zsákmánya”, úgy világlottak az avarégetők tábortűzhalmai felett, s melyek füstje „alabástrom” kígyószalagként bodorodott az Egek harmincadjára!

A Royal park! Hah!h!

Amerre csak elhaladt, ékes drapériák, keleti „szőttesek” és grillező menórák lógtak mellette a falon, a szemek gyönyörködtetésére.

Végignézve a Loir-menti szerű kilátáson, mely vonzó tájképet ígért, enyhe zavar futott át a lány szépvonású mimikrijén.

Egyszer csak hirtelen „kellemesen” arcul csapta egy valami! Fejét dörgölve, simongatva lenézett a „becsapódás” okozójára, ami nem volt más! Egy teniszlabda!

Úgy megrémült, hogy öreg Jókai regénye kibuggyant és elgurult, valahova a bokrok közé.

Ekkor a bokrok, susulykák és mustármagok „sebesen” szétrebbentek, és ott állt Ő.

-          Bocsásson meg, de nem állt szándékomban! – tajtékozta mély szégyenbenlevésében a beállított férfi, aki fehér posztókalapját „tisztelettudóan” levette, és lányos zavarában a háta mögötti, hasa alatti „résekben” gyűrögette.

Margó felállt, sóhajtott, majd felállt és szétfutott a „mosoly” arcán:

-          Ne ingassa magát, nem tesz semmit!

-          Hogy érzi magát? – izzadt a férfi elszuvasodott vonásokkal, majd kissé meghajtotta magát.

-          Mint a makk, felelte a lány!!

Ahogy a két fiatal „szempár” összegabalyodott, ott a Margitsziget szépen nyírt „sövénye” felett, mindkettejük fölött „elszállt” a csend, benne egy Angyal. Nyilacskával a kezében, mely fegyver most „elsült”, és mindkét félbe bocsátott egy-egy nyilat tegezéből.

- Tegezhetném? – így a férfi?

- Esetleg, miért ne, szervusz? Kedves, hogy kevesebbnek gondolsz anál, mint ami igazából vagyok, 23!!

- Ez nem lehet véletlen! Ne bocsássa meg „orcátlan” tolakodásomat, de van itt egy kedves „lakókocsis” büfé, kihelyezett asztalokkal. Van kedve? Meghívhatom?

Margó majd’ aritmiát kapott szívszélütésében!

- Meg hát!

- Nem akarok a nehezére esni – folytatta a doktor.

- Én nem jutok szóhoz – hallgatott a lány.

- Hoztam fagylaltot. Hát maga nem létezik, hogy ilyen „szépséges” legyen valaki! – mondta a férfi „Ice Cream”-mel a kezébe, melyre apró „epercsermely” szaladt le a férfira, aki olvadozott ott. Fagyöngy, mirha, kásmír, görögfűszermag, kurkuma és pakura negédes illata szállt, elegyedett a levegőben. Mintha’ akárcsak egy tökély-komponált színdarab lenne!

- Majd én megtanítom, hogy megtanulja! – így a lány, azzal elindultak a „büfé” felé, ahol a kihelyezett „camping” asztalok már szélesen várták őket!

- Elnézést! – mondta a férfi menet közben, majd elfordult a zakója bélésébe és diszkréten absztrahált.