hirdetés

Virágos jókedv

2012. május 27. - 2000 folyóirat

És a folytatás? A nyitni köll? A virágos jókedv? Mindezeken nagyot lendíthet, hogy a 2000 majdnem szegedi lap. Majdnöm. Már hallani is vélem szerk. kollégáim – ulti-nyelven szólván – kontráit és rekontráit, szubkontráit és fedáksárijait. - A 2000 folyóirat naplóját vasárnapról Czeglédi András jegyzi. 

hirdetés

Ülök a Szeged felé tartó Napfény InterCity járaton, s töprengek. Egy hétig a miénk, a 2000-é a litera netnaplója. Kitűnő szerkesztőtársaim vasárnapig nyilván minden fontosat elmondanak lapunk múltjáról és jelenéről, egy-két dolgot talán még a közelebbi valamint legtávolabbi jövőjéről is – valóban így lett; még egyszer felhívnám a figyelmet júniusi számunk Medgyes-interjújára, illetve legyőzhetetlen irodalomtörténeti emlékezetünkre –, majd hétfőn – mire a Lélek kiárad, és hevesen tanácskozni kezdünk a szokványosan hétfői szerkesztőségi ülés helyéről és időpontjáról – zárnom kéne a sort.
De miért kéne zárni? Nyitni köll. És a lehetséges folytatásról elgondolkodni.
Margócsy kiemelte: ’89-ben az alapító atyák közül senki nem hitte, hogy vállalkozásuk megéri az ezredfordulót. Hozzátenném Istvánhoz: éppen ezért mi sem volt természetesebb annál az alapítói atyai reakciónál, ugyanis Horváth Ivánénál, hogy a 2000 elérte célját: 2000 van. Szerencsére a folyóirat fogalma ezzel még nem nyerte el végső valóságát. Talán nem is nyerhette – ami leginkább közrejátszott ebben, vagyis abban, hogy a mai napig fennmaradtunk és ahogy fennmaradtunk, azt így vagy úgy mindegyik naplóírónk érintette, ám, vélném, Balázs, Trencsényi Balázs ragadta meg a legpontosabban, amikor makacs kulturális sokféleségünkről és a 2000 elveszett cirkálójáról mint az egyik utolsó zászlóshajóról írt. Ehhez a megragadáshoz kellett a később érkezés és a generációs távolság is – mi ketten kerültünk a legkésőbb a szerkesztőségbe, s Balázs megfogalmazásában: hovatovább egy évtizede mi vagyunk Andrással a fiatalok. Pedig.
És a folytatás? A nyitni köll? A virágos jókedv?
Mindezeken nagyot lendíthet, hogy a 2000 majdnem szegedi lap. Majdnöm.
Már hallani is vélem szerk. kollégáim – ulti-nyelven szólván – kontráit és rekontráit, szubkontráit és fedáksárijait. No, ideáig azért nem mennék el – mondaná egyikük. Másikuk viszont helyeselne: szegedi, de pont annyira, vagy annyira sem, mint a kursi turzás. És hol marad a zalai gyermekkor, a Merlin-színház és a nyírségi tirpákok, Nickelsdorf és Szamosangyalos, a CEU? Rendben, szegedi, ám mi a helyzet a nagy keleti széles nyomtávval, annyi minden másról nem is szólván? – kérdeznék a többiek. Teljes joggal.
Nem, nemcsak a szegedi indíttatásra gondolok: vagyis nem csupán arra, amit Bojtár Bandi említett – hogy a szegedi Herner János nélkül nincs 2000. És nem csupán a szerkesztők egyéni szegedi viszonylataira vagy ezek összességére: a zaporozseces szegedi utazásokra és a tanítványokra, a régi magyaros nexusokra, a Fölöspéldány (nem ám Felespéldány!) performanszokra, a REÖK-kiállításra stb.; hogy e sorok írója történetesen az ottani bölcsészkaron tanít.
Inkább Szegedre mint szimbolikus helyre igyekeztem célozni.
Persze az az igazság, hogy per pillanat, itt a Napfény IC-n leginkább a régi-új szívatás szimbolikus helyének tűnik Szeged. Kizárólag azért muszáj most odautaznom – a szorgalmi időszak már véget ért, de vizsgáztatni még nem kellene –, mert kötelezővé tették a részvételt az egyetemi tűzvédelmi és munkavédelmi oktatáson. Országos előírásról van szó, no meg a büntetés szigorításáról: a „képzés” elmulasztásáért eddig is kiszabható pönálét kötelezően kiszabandóvá tették, ráadásul tanszéki szintre delegálták – tehát a saját tanszékvezetőmmel és tanártársaimmal szúrok ki, ha nem megyek el –, és a díjszabást alaposan megemelték. Mondjuk az sem kevés egyetemi-tanszéki pénzbe került, hogy az összes Szegedre fel- és lejáró oktató kénytelen volt fel- és leutazni. A „képzés” pedig tényleg idézőjelben értendő, hiszen, ahogy már csak ilyenkor lenni szokott, semmilyen hasznos vagy praktikus tudásra nem tettünk szert (noha amióta piciny gyerekeim vannak, minden ún. praktikus tudás érdekel). Az első fél óra azzal telt, hogy meglehetős zavarban lévő előadóink tisztázni próbálták, miért is van ez az egész. A jogszabályi környezet változása. És még egyszer: kiszabható, kiszabandó. Vagy volt egy szótagtévesztés?
Egyetemi oktatói katalógus az aud.max-ban. A szerep mindkét előadónknak új volt. Egyikük mintha végig kínosan érezte volna magát, a másikuk mintha egyre sértődöttebben. Hát miért kezd zsibongani a fél társaság, amikor elhangzik, hogy lesz majd gyakorlat is, és hogy jövőre is találkozunk?
Biztos, hogy idővel kialakulhat ennek is valamiféle kultúrája, finomulhat a kín. Mesélik, legalábbis az én generációmnak már mesélni kellett, hogy a vége felé, ’86-’87-ben milyen kitűnő Heidegger-órákat lehetett tartani dial.mat. és tud.szoc. címszavak örvén. És hogy mennyit enyhült a Maul halten und weiterdienen!; magyarul a pofát súlyba.
Na, most már remélem mindenkinek virágos jókedve támadt. És az is világos, hogy Szeged mint szimbolikus hely miért csodálatos.
Pedig tényleg az. A minden kákán csomót keresők felidézhetnek még néhány kifogást („szegedi gondolat”, „Pol Pot megye”, az utolsó hazai boszorkányper; és különben is hegyet Szegednek!).
Mégis. A Vajdaság közelsége, a hazai és külföldi egyetemi diákság idehaza példátlan súlya, a kétfarkú kutyapárt szegedi street art kezdetei stb. miatt arányait tekintve a legmakacsabbul kulturálisan sokféle és az egyik legnyitottabb magyar város. Valahogy nem tudom véletlennek tekinteni, hogy Szilasi szemlézett minket utoljára hosszabban és rendszeresen – épp itt a literán. Miként azt sem, hogy a hagyományos, papír alapú magas kulturális sajtóban, vagy miben, pont nálunk debütáltak a kétfarkú kutyák.
És a nyitottság találkozása az összességében a pestinél mégiscsak szűkebb és szerényebb lehetőségekkel meghökkentő lelkesedést tud eredményezni. Hihetetlen, hogy egy – nem egy: több, számos – szegedi irodalmár, filozófus, szociológus, érdeklődő értelmiségi mennyire tud örülni annak, hogy van még 2000.
E lelkes olvasók megtartása és a bármilyen oldali – Balázs találó kifejezésével – józanok megtalálása, egyáltalán a folytatás és nyitás, hogy ne csupán egy másik világkorszakból itt maradt repülő tárgy legyünk, elválaszthatatlan attól, hogy több lépésben médiumként is megújuljunk. Mondani sem kell, hogy e megújulás voltaképpeni motorja két szegedi fiatal (egyikük sem tősgyökeres szegedi, hanem igazi, mobil szegediek): Makai Ádám és Rókay Attila. Az ő révükön folyóiratunk s baráti testvérlapunk, a Beszélő immáron létezik ebook formátumban is.

Czeglédi András

2000 folyóirat

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.