hirdetés

Vissza az apához

2011. november 3. - Pályi Márk

Ezen kívül azonban csak keveset rövidítettem; szeretném a hétköznapiság e álomleírásával elfödni az én keserűvé üresedett netnapomat. - Pályi Márk netnaplója csütörtökről Várady Szabolcs jegyzetével.
hirdetés

Sokkal egyértelműbben, azt is mondhatnám, tisztábban vagyok rosszul fölkelés, legfőképp az első cigarettám után. Ez is valami, gondolhatnám. A tiszta rosszullét szinte már fél jó érzés. A netnapló írása előtt még a tagadással és a magyarázkodással próbálkoztam – mármint magam előtt. Most viszont eszembe jutott egy harmincegy és fél évvel ezelőtti jegyzet, a szamizdat-előfutár Naplóból, Várady Szabolcs 1980. június 6-i jegyzete, amire a múlt héten bukkantam rá. Szíves hozzájárulásával bocsátom az olvasó elé. Jóllehet ő maga azt javallta, ne idézzem túl hosszan, elvégre mégis az én naplómról volna szó; én viszont csupán a családi részeket húzom ki most – elvégre az az ő naplója. Ezen kívül azonban csak keveset rövidítettem; szeretném a hétköznapiság e álomleírásával elfödni az én keserűvé üresedett netnapomat. Annál is inkább, hogy ilyenkor, a tél hajnalán, mintha egész nap csak a hajnal fénye szűrődne be a világosság rövid időszakába. Az ő jegyzetében, másféleképp, ugyanezt érzem (legalábbis ilyen képként rögzült az emlékezetemben) – a reggel lefolyása és leírása után nem fordul delelőre az idő: a reggel belemered a végtelenbe, mintha örökre az maradna, minden nap épp az a reggel merevedne elnyúló képpé: a beszélővel ellentétben a délelőtt nem kászálódik ki az ágyból. Apa és fia teszi meg lehető leghétköznapibb városi vándorútját – én pedig, olvasva, úgy érezhetem, mintha kettejük között volnék (ahol, életkorban, vagyok is), útjuk fonala visz végig a város ütött-kopott csodálatosságán. Ami azért harminc éve sem volt annyira más, mint tíz éve, amikor én szeltem át kora reggelenként, a Tátra villamosok ezredfordulón is múlhatatlan bűvében, iskolába menet, azt a teret. És mi tehetné vonzóbbá a hétköznapiságot, ha nem egy apa, s az apát, ha nem a hétköznapiság, azaz a hétköznapiság győzelmébe, tehát az állandóságba vetett hit?

„A reggeleket én kedvelni szoktam. Nagyon jó tud lenni egy ilyen hétköznap reggel, ha a maga rutinja szerint rendben lebonyolódik. Végtére is a világ, mint tudjuk, csak hangulat; ha az embernek jókedve van, minden jó neki. Nekem egyenesen mámorító pl. az a dúsgazdag választék, ami reggeli útjaimon elébem tárul, amikor Soma fiamat elszállítom az iskolába, a tőlünk kissé távolabbra eső Váli utcába. Adva van két végpont: a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér, de már a Moszkva tér megközelítésének is számos lehetősége adódik. Ha futja az időnkből, mehetünk a Városmajor felé, útba ejtve a módfelett kellemes hangulatú Nyúl utcát, elhaladva (irigyen, mi tagadás) Ungváry Rudolf okl. gépészmérnök pompásan megnyírt pázsittal zöldellő kertű álomvillája előtt – és ez esetben éppenséggel nem a Moszkva térre jutunk el, ami külön szépsége a dolognak (mert, szó, ami szó, a Moszkva teret a maga véghetetlen mocskosságában és örökös feldúltságában még a legnagyobb reggeli eufóriák idején sem szeretem igazán), szóval ilyenkor csak keresztülhaladunk a csövesek kedvelt Kalefjén (lám, milyen bonyolult kerülő utakon halhatatlanul egy békebeli miniszterelnök – legalábbis feltételezem, hogy a Kalef nevezet Széll Kálmánból eredeztethető), szóval keresztülhaladunk rajta a 18-ason, mégpedig, ha szerencsénk van, ülve. Mindazonáltal a biztonságos ülőhelyhez jutás szempontjából a 61-es lényegesen jobb eséllyel kecsegtet, lévén sűrűbb járat, és egyik végállomástól a másikig mehetünk rajta. És elvileg akár egy harmadik útvonalat is választhatnánk: a 6-os villamos túlsó végállomása közvetlenül az iskola tövében van (igaz, hogy közben megkerüli a fél várost, és most különben sem tud átmenni a Petőfi hídon). De hát ez mindegy is, mivel a többi lehetőség is csak elvi: Soma dönti el, hogy merre óhajt menni (és ez is milyen nagyszerű: hogy elvileg mekkora a választék, és gyakorlatilag mégse kell a választás lehetőségeinek latolásával bíbelődni). Mióta a 61-es vonalán megjelentek a szép új cseh villamosok, Soma a világért föl nem szállna másra. Kb. 7.20-kor.

De hol vagyunk még ettől! 6.10-kor megszólal az ágyam mellett az ébresztőrádió, és máris bekapcsol a nagyvilág áramkörébe. Közli velem, hogy mit reggelizett a Magyar Népköztársaság űrhajósa, nő-e vagy csökken a feszültség vagy az enyhülés az ilyen-olyan térségekben, szóval mehetek pisilni, és föltenni a teavizet. Innen kezdve megnyugtatóan menetrendszerű minden: mosakodás, fogmosás, a tea leforrázása, felöltözés (ez az egyetlen kritikus pont: el kell dönteni, hogy a barna vagy a fekete nadrágomat vegyem-e föl, sőt újabban van egy szürke is), majd Soma ébresztése. (…)

Valahogy azért mindig elindulunk 7.05 és 7.20 között, majd helyet foglalva a pompás, új cseh 61-esen, kipakoljuk szellemi elemózsiánkat, és elmerülünk aktuális olvasmányainkban. Ez is a reggel csemegéi közé tartozik, akárcsak hazafelé jövet a bevásárlás. Igenis, a bevásárlás! Én nem bánom, gondoljon mindenki, amit akar: imádok bevásárolni. No persze nem akármikor és nem akárhol. Hanem reggel 8 és 9 közt, pl. mindjárt a Skála Áruházban, az iskolától egy lépésre. Ilyenkor nincsen tumultus; igaz, kalács se mindig, mint ahogy semmi sincs mindig, de hát épp ez viszi bele a dologba a kaland jó ízét. Nem szabad prekoncepciókkal elindulni, úgy a hülye is tud vásárolni, magasabb szinten az improvizatív műfaj a létező szocializmusban. Én sok mindent találtam már a Skálában, egyszer még Earl Grey teát is. (…)

Na de mit akartam mindebből kihozni végül is? Hát csak annyit, hogy a nap nekem többnyire nem kezdődik rosszul. Gyakran éppenséggel azzal az érzéssel fogok hozzá, hogy ma aztán, ma biztosan lesz valami, akármi lehet (egy Remekmű, teszem azt), csakis rajtam áll. És nyilván épp ez a bökkenő. Mert ahogy fogynak el alólam a fentebb vázolt reggeli teendők lépcsőfokai, ahogy szatyromból kirakosgatom a bevásárolt ennivaló-féleségeket, és a reggeli sajtót átfutván a nap érdemi részéhez kezdenék, egyszerre azon kapom magam, hogy ürügyek után kutatok elmémben, mit is kellene még sebtében elvégezni a ház körül, nem lötyög-e valamelyik ajtókilincs, vagy nem most volna-e itt az ideje, hogy a lemezjátszót elcipeljem a javítóba, és mindez – ó, milyen fájdalmas felfedezés! – arra enged következtetni, hogy talán a korábbi, reggeli kötelességeknek is abban rejlik a fő csáberejük, hogy közbül vannak, köztem és a mai nap között: úgy lubickolok bennük, mint magzatvízben a gondtalan embrió, boldogan, hogy még nem jött a világra.”



Pályi Márk

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.