hirdetés

Visz, hoz

2013. január 25. - Spanyolnátha

Nem könnyű beismernie, de szereti a vonatot. Az ösztönös szemlélődés és az akaratlanul hallgatózás szabadságát. Szereti a végleteit – a kupé zsibongását vagy csendjét, amit pusztán a fülhallgatókból kiszűrődő, stílusban igencsak keveredő dallamok törnek meg. - A Spanyolnátha pénteki naplóját olvashatják Fodor Tündétől.

hirdetés

Vonattal indul. Mire az állomásra jut, a januári hajnal hidege kicsíp a szeméből egy könnycseppet. Csúszkálva ér a peronra, a hó megmaradt mára is. A tegnapi esés következtében frissen szerzett agyrázkódás okozta lüktető fejfájás és a levegővételeknél a bordájába nyilalló fájdalom is hozzájárul a magához téréshez, mire befut a szerelvény.

Minden reggel elcsodálkozik, milyen régen kap szerepet az életében ez a vasdarab. Tizenéves korától robog vele, kezdetben csak másfél, majd négy órákat, manapság negyven perceket. S arról nem is beszélve, hogy már ő maga is gyárt vonatokat. A gyermek ugyanis néhanap csak sihut hajlandó enni.

Nem könnyű beismernie, de szereti a vonatot. Az ösztönös szemlélődés és az akaratlanul hallgatózás szabadságát. Szereti a végleteit – a kupé zsibongását vagy csendjét, amit pusztán a fülhallgatókból kiszűrődő, stílusban igencsak keveredő dallamok törnek meg. Szereti, hogy észreveszi, milyen széppé szelídülnek a férfi ráncai, ha nevet, hogy a zöld ruhás hölgy szunyókálás közben motyog. Hogy a szerelmesek nem engedik el egymás kezét olvasás közben sem. Azt pedig nem tudja nem észrevenni, hogy az iskolába igyekvő lánycsapat milyen csúnyán beszél. Alighanem mindegyiküknek ugyanazt a keresztnevet adta az édesanyja, mert a megszólítás folyton ismétlődik: baszdmeg. Pedig szépen beszélni kincs, s kincsek kellenek. Talán, gondolkodik el, ha találkoztak volna az SPN Krú valamelyik akciójával, például az étkezőkocsi-búcsúztatóssal, jut eszébe éppen ez, ha már vonaton utazik, meglehet, kevesebbet káromkodnának. Vagy ha eljárnának felolvasásokra, kötetbemutatókra. Addig, amíg tehetik. Amíg nem köt munka, család. Túl a plázán is van élet. Befészkeli magát ebbe a gondolatba, elmereng.
Tegnap ő is eljutott, kis időre ugyan, de el, még ha térítve is, az Űrbe! indult, a Parnasszusig jutott. Viszont barátokkal ült a Nyugat Ma törzsasztalánál, s láthatta az űrbort, s űrcsoda-szép dedikával kaphatta azt a fekete könyvet. Az is valami.
Sőt, űrvalami!


S bár az eredeti haladási-landolási irány nem ez volt, de a Parnasszuson jól érezte magát, kell idő, hely kiszakadni, bár majd a tüdeje is majdnem így tett, a fájós bordái közül, mire odaért. Tomaso Kemeny, s fordítója, Szkárosi Endre volt a vendég, s nagyon izgalmas beszélgetés kerekedett. Megtudta a közönség, pl. hogy volt időszaka az irodalomnak, amikor csak szüzek és apácák tudtak verset írni, s hogy költészet nincs nők nélkül. Milyen furcsa, hogy a kiskocsmában is, ahol az est után kikötöttek, gondolja, egy nőről énekelt a srác. A bejáró Beáról, aki ingázik. Akárcsak ő. „És így van mindenki, / be-be-bejáró, / bá-bá-bámulunk, / miért fut a táj.”

Igen, a táj fut, de nincs ezzel baj – hiszen csak gondoljuk bele, mennyi minden kerülhet az utunkba, míg ez a táj fut.

Belegondol, s abba is, hogy alig negyven perce indult. A szerelvény most állt meg Rákoshegyen.

Még tíz perc, beér a városba, s végérvényesen elkezdődik a péntek.

A portét Orosz Tamás, a szövegben szereplő képeket a szerző készítette.

Fodor Tünde

 

Spanyolnátha

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.