Vízicsoda
2006. március 18. - Tim Wilkinson
Nekem nehéz arról írni, ami velem történik, mivel pillanatnyilag nemigen történik semmi úgyhogy talán nem csoda - üres komputer-képernyővel szembesítve, amit valahogy 2-3 flekkel kell tölteni – az ember enged azoknak a képeknek, amelyek az emlekezetében fulbuggyannak. Emerson azt is megjegyzi: “Történelem nincs, csak életrajz van” (1837. november 6.)
- 2006. március 18.
A hét elején kimondottan az volt fejemben, hogy nem szabadna memoárakat írni, s lám, mintha azóta mást sem csinálnék. Nekem nehéz arról írni, ami velem történik, mivel pillanatnyilag nemigen történik semmi úgyhogy talán nem csoda - üres komputer-képernyővel szembesítve, amit valahogy 2-3 flekkel kell tölteni – az ember enged azoknak a képeknek, amelyek az emlekezetében fulbuggyannak. Emerson azt is megjegyzi: “Történelem nincs, csak életrajz van” (1837. november 6.)
Egy pár nappal ezelőtt pl. Diószegi Vilmost említettem, ami eszembe jutotta Hoppál Mihálynak egy elég hosszú (90 gépelt oldal) kimondottan strukuralista – tehát akkoriban még nagyon újdonszerű – az ősázsiai népek mitológiájáról szóló recenzióját, amit angolra fordítottam. S csupa névasszociáció révén ez emlékeztet a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumra az Andrássy úton – nem messze a KEOGH-tól, az Andrássy út 60-nál – ahol a hetvenes évek elején egy párszor kiváncsian körülnéztem.
Már mielőtt egyáltalán Magyarországra mentem volna érdekelt engem a Kelet, részben a buddhizmus miatt, de részben zenéje (India), képzőművészete (Japán) meg általános kulturális fejlettsége (Kína) miatt. Nagy felfedezés volt tehát, hogy a magyaroknál az ilyenfajta érdeklődés bizonyos tekintetben – leginkább persze a magyarok eredetére tekintettel – szinte köletelesség. Gyermekkorom óta könyvmoly vagyok, s mivel sok könyvet nem tudtam magammal vinni Magyaországra, amikor először oda költöztem 1970 májusban, a magyar nyelvet pedig alig beszéltem és ami angol könyv volt az ankiváriumokban reménytelenül ódonnak bizonyult – az angol követség könyvtárában is kétségbeesetten kerestem olvasnivalót. (Teljes véletlenségből albérletben laktam az Engels téren, talán az 5-ös számú háznál, ami pont a követség mellett áll…) Nekem való irodalom: hang se persze (ld. a szerdai naplót), de itt tartották Sir Marc Aurel Stein Homokba temetett városok meg Ősi ösvényeken Ázsiában című könyveit, ha jól emlékszem (angolul, természetesen).
Mivel tőlem függetlenül Irénnek voltak hasonló érdeklődései (pl. Baktay Ervin könyvei nyomán) nemsokára a Kőrösi Csomáról is értesültem. Talán így érhető, hogy még ennyi év után is öröm volt Szemző Tibor Az élet vendége – Csoma-legendárium c. filmjének a Sári Lászlótól származó a forgatókönyvét angolra átültetni. A teljes filmet még nem volt alkalmom látni, de részletekből tudom, milyen igézően szép az elképzelés meg a valósítása. Nem csodálom, hogy a február elején lezajlott 37. Magyar Filmszemlén rendezői látvány-díjat kapott.
A zene, amit Tibor komponált a filmjéhez, kiváló, de ehhez jön még a sok nyelvben szóló hangok – nem kevésbé Töröcsik Mari hangja – zenésítése. Ez okvetlenül emlékeztet a kilencvenes évek közepére, amikor a Hágában éltem. Akkoriban rengeteg CD-t vettem, főleg dzessz felvételekből, mert volt egy üzlet, ami arra specializálódott, s óriás készlete volt. Egyszer egy lemezre bukkantam, amelyen nyilván magyar név állt: Szemző Tibor. A CD a Leo Recordstól származott, amelynek az repertoárja majdnem kizárólag a dzessz felé irányult. Ez nem volt dzessz, de az első felvétel Koponya alatti csonttörés c. kompozíciójától el voltam bűvölve. Egy komor, lakonikus liverpooli tájszolásban beszélő hang alatt lassanként bejön nagyon halkan Oláh János cigányzenekara és ugyanazt az andalítóan melankolikus dallamot meg-megismétli, Birkás Ferenc igézően szép klarinéthangjával. Csak egy idő után tudtam meg hogy a ‘Hullámzó Balaton’ c. magyar nótát játszák. Ki hitte volna, hogy lesz szerencsém Parti Nagy Lajostól pont az ilyen cimű elbszéléstfordítani a Szirtes György-Vajda Miklós szerkeztette s majdnem két évvel ezelőtt kiadott An Island of Sound c. antológiába.
Most már több, mint két éve, hogy a Csoma-filmen dolgoztam, de idén volt újabb – s szintén kellemes – meglepetés Szaladják Istvánnak ugyanazt a szolgáltatást teljesítettem aMadárszabadító, felhő, szél c. filmjének a forgatókönyvével, amelyben szintén rejtett buddhista utalásokra bukkan az ember. S persze az sem érdektelen, hogy időközönként kijön egy-egy kimondottan szépirodalmi könyv, amelynek mindenképpen a látszólagos kiindulópontját a Kelet szolgáltatja. Abban a sorrendben, ahogy én olvastam őket:
Karátson Gábor Ulrik úr keleti utazása, avagy A zsidó menyasszony
, Forgách András Aki nincs, Darvasi László A lojangi kutyavadászok, s Krasznahorkai László Északról hegy… aztán Az urgai fogoly meg Rombolás és bánat az ég alatt. Nem értem, hogy ezeknek (is) miért ne lenne keletjük Angliában, Amerikában… (Refrén.)
Hozzászólás