Waiting for Hans

2006. július 9. - Szkárosi Endre

Hans Plomppal, a holland íróval 1983-ban az amszterdami One World Poetry fesztiválon találkoztam először, ahová Dedinszky Erika jóvoltából jutottam ki Temesi Ferivel duóban. Tudnék mesélni kalandjainkról, de majd máskor, most hosszú lenne. Gondoljátok el, kikkel lehetett ott találkozni: Burroughs, Brautigan, Creeley, Peter Hamill, Lynton Kwesi Johnson, Simon Vinkenoog, s nem mint írófenomén, csak mint egzotikum, Jan Kerouac, s persze sokan mások.

          Végre itthon, egy szabad munkanap! Ügyhátralék részleges letudása, hivatalos és magán-, főként pedig eddig elmaradt válaszlevelek megírása. Lassan megindul, mint gondolom, mindenkinél, az őszi szezon előkészítése - nápolyi professzorok tanszékünkön, fesztivál Pozsonyban, konferencia itthon, mindez október. Szeptemberben indul az Intermámor az A38-on, hónapfordulón kiruccanás San Speratéba; de vigyázat, mert közben folyik a csendes napi munka ám! Ha nem vigyázunk, ez a nyár is úgy el fog telni, hogy észre sem vesszük. Legyen már irány Cserépfalu!
           Csendesen szöszmörgök, nagyon jól esik végre, röviden értekezem gurummal, Tamással, holnap elrendezünk néhány dolgot a gépen. Hans jelentkezik, este 9 felé jönnének. Vébé-döntő van, tutira itthon vagyunk, válaszolom, és gyorsan figyelmeztetem, hogy no gas, no hot water. A hosszabbítás második félidejére érkeznek meg, elnézést kérek, de ezt végig kell nézniük, tart, amíg tart. Szerencsére az olaszok végre megtanultak tizenegyest rúgni. A legnagyobb lélektani nyomás, a küzdelemnek ebben a real gladiátor-fázisában, mindig a legelsőn van: Pirlo, bármilyen fáradt, fölméri erejét, koncentrál, és bevágja. A megszerzett előny után - a legrokonszenvesebb franciát, Trezeguet-t a szerencse elkerüli, a kapufa nem - a hasonlóan domináns felelősség pedig az utolsót, Grossót nyomja; és megfelel a feladatnak.
          A franciák valóban halványan jobbak voltak, de hát ilyen a szerencse: igazságot szolgáltat a 2000-es Európa-bajnokság döntőjében a vezető olaszok által a 94. percben szerencsétlenül elbukott fináléért. Egyébként pedig, történelmi távlatból, jogos, hogy a brazilok után az olaszok legyenek azok, akik negyedszer is megszerzik a kupát.
            Hans Plomppal, a holland íróval 1983-ban az amszterdami One World Poetry fesztiválon találkoztam először, ahová Dedinszky Erika jóvoltából jutottam ki Temesi Ferivel duóban. Tudnék mesélni kalandjainkról, de majd máskor, most hosszú lenne. Gondoljátok el, kikkel lehetett ott találkozni: Burroughs, Brautigan, Creeley, Peter Hamill, Lynton Kwesi Johnson, Simon Vinkenoog, s nem mint írófenomén, csak mint egzotikum, Jan Kerouac, s persze sokan mások. De lényegesebb volt az 1986-os, valóban nagyszabású összművészeti fesztivál, Alberto Masala múlhatatlan érdeme, a D'ART  ROOM Bolognában, a Caserme Rosse-ban (Vörös Kaszárnya, ugyanis valóban egy elhagyott laktanya volt a helyszín). Főleg csoportok vettek részt, én a Konnektorral (Bernáthy, Jakobi, Nagy Attila - Kristóf -, Virágh Laci), s ott találkoztunk a Towering Infernóval Londonból, akikkel - Andyvel és Richarddal - életre szóló barátság és munkakapcsolat alakult ki (amely Richard Wolfson nemrég bekövetkezett halálával sem szűnt meg, hiszen itt hagyta nekünk 80%-ban kész zenéjüket, s a lemezeket, "Dark" és "The Other Side", be kell fejeznünk). És ott újra Hans-szal, aki akkor már az Amsterdam Balloon Company (egészen pontosan Amsterdam Ballon Gezelschap) motorja volt. 1987-ben ismét találkoztunk ugyanott, akárcsak Andyékkel, majd 1988-ban a Szegeden és Budapesten megszervezett PolypHONgrIeX-Intermámor (az első I.mámor!) fesztiválon újra együtt. Gondoljátok el: ott volt Adriano Spatola, Giovanni Fontana, Bernard Heidsieck, Joel Hubaut, Jean-Jacques Lebel, Anton Roca, Aja (Waalwijk), s persze a magyarok, Ladik Kati, Szombathy Bálint, Nagy Pali, Papp Tibor, a tiszteletbeli magyar, Slavko Matković, s ott bukkant fel az ifjú Rocco (Juhász R. József).
           Hansék úgy megszerették Magyarországot, hogy az Amsterdam  Balloon Companyval, különböző felállásokban, az évek során többször visszatértek, elsősorban Szegedre, Jóni Gábor jóvoltából és miatt (a JATE-Klub akkor még az ország legjobb klubja volt). Az ABC nagy poszt-hippy szerveződés, egy-két busszal bejárták Indiát, Mongóliát, a (volt) Szovjetúniót is - képzeljük el, milyen hatást kelthettek a színes rongyaikkal, egzotikus kellékeikkel, laza életmódjukkal ott! -, s úton-útfélen, odafelé vagy visszafelé megállva, többször elkacsáztak hozzánk is.
           Hollandiában egy, Amszterdamtól 15 km-re lévő piciny faluban, Ruigoordban telepedtek le, még a hetvenes években, írók, festők, performerek, zenészek, és egyfajta - nem tudok jobbat, csak ismétlem - poszt-hippy felfogásban és életmódban éltek. Az akkori világméretű recesszió miatt leállt az a nagy ipari beruházás, amelynek érdekében hatalmas területeket töltöttek fel a tengerből homokkal, s a ruigoordiak elkezdték belakni a sivatagot. Nemzetközi és hazai fesztiválokat (Landjuweel), eseménysorozatokat szerveztek, az áramot generátorral fejlesztették a területen, a vizet lajtoskocsival hozták, Izlandtól Afrikáig sok helyről fordultak ott meg a visszajáró lelkek. A recesszió végén a tőke vissza kívánta venni a területet: jogi és politikai harc kezdődött el, amelyben persze az erőviszonyok nyilvánvalóak voltak - ám a dolog odáig fajult, hogy többször a rohamrendőrséggel csapott össze a közösség, s a terület átmeneti elvesztése után visszaköltöztek, gerendákból várakat építettek, s készültek az újabb rohamokra.
           Az évek kemény csatáival kivívott, elérhető kompromisszum az lett, hogy Ruigoord falut meghagyták a helyén (természetesen azt is le akarták dózerolni eredetileg), a "sivatagban" ma már hatalmas olajtárolók, ipari létesítmények emelkednek, a tengerről bevezető csatorna végén kikötő rengeteg tankerral és kereskedelmi hajóval. Ruigoord mint egy művészeti rezervátum él tovább, elvileg nem szabad ott lakni, mindenkinek csak műterme lehet - de természetesen az idén is megvolt a fesztivál, ott lakott boldog-boldogtalan. Mi a Spiritus Noister-ral voltunk, Ladik, Kovács, Sőrés. Zsolt utolsó délután el is törte a könyökét, úgy kellett felcsempészni a repülőre, mert a hollandok azonnal kórházba akarták vinni. (Ehhez képest itthon, Budapesten, három kórházból küldték el éjszaka, hogy nincsen sebészeti ügyeletük, ráadásul azt sem tudták megmondani, hogy hol van.)
           Hát akkor most Hans újra itt, csellengenek majd egy kicsit Bépesten, aztán jönnek velünk Cserépre. Onnan Erdélybe mennek, mert azt nagyon szeretik. Visszafelé újra találkozunk. Aztán még, reméljük, újra, máskor, esetleg másutt. De mindig.

Szkárosi Endre