hirdetés

Wartburgon a Tajgetosz kanyarjaiban

2018. december 4. - Comenius Egyetem

Pozsonyból jövet a vonaton az Epidauroszi tücskök, szóljatok című könyvet, Devecseri útleírásainak gyűjteményét olvasom. A legszellemesebb és a legtöbb humorral átitatott épp az a szöveg, amely a Szilágyival és Gink Károly fotóssal Görögországban töltött másfél hónapról szól. - A héten a Comenius Egyetem írja a netnaplót. A keddi napot Polgár Anikó.

hirdetés

Spártában egy szálloda erkélyén áll a Homérosz-fordító Devecseri Gábor és barátja, az ókortudós, művészettörténész Szilágyi János György, s a téren labdázó gyerekeket nézik. Bár harminc éve ismerik egymást, most, a környezet hatására olyan dolgokról beszélgetnek, amiket korábban elhallgattak egymás elől. „Jancsi gyerekkoráról mesél, apjáról, olyan részletes emlékezéssel, mint még soha" – olvashatjuk Devecseri útleírásában. 1963-at írunk, az utazáshoz külön engedély kell, az ő útjuk tulajdonképpen kiküldetés, kultúrmisszió, még ha hihetetlen is, hogy egy ilyen mesés célt, az Odüsszeia mitikus helyszíneinek felkeresését nagykövetségek és kultuszminisztériumok is komolyan vegyenek.

Pozsonyból jövet a vonaton az Epidauroszi tücskök, szóljatok című könyvet, Devecseri útleírásainak gyűjteményét olvasom. A legszellemesebb és a legtöbb humorral átitatott épp az a szöveg, amely a Szilágyival és Gink Károly fotóssal Görögországban töltött másfél hónapról szól. Ehhez nyilván Szilágyinak az út során elhangzott humoros megjegyzései is hozzájárultak. A „sűrített útitervű vándorok" a mítoszt humorral kezelik, az antikvitást csodálják, s hibáival együtt is szeretnivalónak tartják, útközben pedig sokat nevetnek – Spártába például, ahogy Devecseri írja, nevetőgörccsel érkeztek. A mitikus tudat fenntartásához általában nem pontos tények, hanem képzelőerő szükséges. A Tajgetosz szerpentinjein autózva egyrészt spártai csecsemőknek érzik magukat, másrészt az apja nyomait kereső Télemakhosszal is azonosulnak: „s nem mindegy-e, hogy Nesztórtól kapott szekéren vagy Wartburgon halad a vándor?" – kérdezi Devecseri.

Szilágyi János György, aki – bár csak egy évvel volt fiatalabb – 45 évvel túlélte barátját, később azt nyilatkozta, hogy Devecserivel olyan volt a kapcsolatuk, hogy ő bármit megmondhatott neki. Igaz, Devecseri általában (főleg ha fordítói elveiről volt szó) felmérgedt, dühöngött, de sokszor elfogadta tanácsait: „Ha ugyanis a kézirat szélére szókimondó megjegyzéseket írtam, mindig tiltakozott, ordított, hogy nem értesz hozzá, hülye vagy, aztán másnap vagy elfogadta, vagy nem. Ami így rendben is volt." Ezeket a megjegyzéseket sűrűn tapasztalom, mikor Devecseri fordításainak kézirataival dolgozom. Néha, mintha beszélgetnénk, megpróbálok hozzászólni a felmerülő problémáikhoz én is.

„Végtelenül esetlen", „rém lapos", „a mondatfűzés érthetetlen" – írja Szilágyi egy-egy Devecseri-fordítás gépiratának margójára. Ritkán dicsér (pl. „ez bravúrosan jó"), néha a dicséretbe is kritikát vegyít (pl. „szép rész, érdemes a néhány baromságot eltüntetni belőle"), viszont a gyakori kritikus megjegyzéseket többnyire humorral oldja fel. Mikor egy helyütt nem tetszik neki a fordításban „az elorzó" kifejezés, melléírja: „javaslatom a vadorzó". Néha csak ennyit kérdez az érthetetlennek tűnő magyar fordítás margóján: „magyarul?" Egy helyütt megjegyezi: „azért valami különbség van Ovidius és Mécs László között"... Az „erős karok ürbe vetették" szakasznál az ürbe szót bejelölte, s ezt írta mellé: „?? (az első űrhajós?)". Szinte hallom, ahogy a „belecsendül a kard éles sivitással" szakaszt olvasva felkiált: „az istenért! hát ennek semmi értelme: a kard nem sivít, hanem peng". Devecseri néha javította a kérdéses részeket, néha viszont visszaírt a lektornak, egyszer pl. ezt: „kicsit uninteligens ez a Jancsi! A nyilvánvaló géphibát nem ismeri fel."

Az Ovidius-fordítások megjegyzésekkel teleírt lapjait annak idején a PIM-ben fénymásoltattam, a Plautus-gépiratokat magától Szilágyitól kaptam. Szilágyival 2004-ben találkoztunk először, nagy örömömre ott ült a doktori védésemen az első sorban. Később felkerestük párszor a Szépművészeti Múzeumban, próbáltunk vinni neki könyveinkből, fordításainkból, de mindig kiderült, hogy ő addigra már mindegyiket megvette, olvasta. Hihetetlen volt a naprakészsége, tájékozottsága. Utoljára hat éve láttam, két éve halt meg. Idén van születésének 100. évfordulója.
Holnap ott lenne a helyem Pesten, az évfordulóra rendezett antik ünnepen, az interjúiból, leveleiből kiadott kötetek bemutatóján. Ugyanakkor persze itthon is kell lennem, Dunaszerdahelyen, ébreszteni, iskolába kísérni a gyerekeket, délután segíteni nekik, ha nem fordul a zárban a kulcs. Átnézni a verstani gyakorló szövegeket (vagy elég lesz majd Pozsony felé a vonaton?), elkészíteni a teszteket, elolvasni egy szigorlati dolgozatot, befejezni egy recenziót, tovább böngészni a Devecseri-fordításokat...

 

Közben agysorvadásban szenvedő édesanyámnak a spártai Gorgó-maszkokra egyre inkább hasonlító arca van előttem – hozzá majd csak a hétvégén jutok el. Gink Károly az Ithaka! című fotóalbumban egy groteszk vonásokat magán hordozó, terrakotta fogadalmi maszkról készült felvételhez egy spártai öreg nénike fogatlan, ráncos, mosolygós arcát társította: az antikvitás lenyomata ott van a mában, csak meg kell látni a kapcsolódási pontokat.

Nézem a Szilágyi-könyveknek, az Örvények fölé épülő harmónia két kötetének gyönyörű borítóit, amiket Komoróczy Géza átküldött. „...a szabadság korlátozása az, hogyha nincs alternatíva" – idézik a hátlapszövegben Szilágyi egyik nyilatkozatát. Számára a görög kultúra alternatívája volt az etruszk, az egyik szellemi magatartás alternatívája a másik. Ebbe tudott kapaszkodni a diktatúrák idején is. Megnyugtató, ha van miből választani, főleg, ha a Tajgetosz szerpentinjei között is időben és jó irányba szeretnénk kanyarodni. Ne csak az örvényekre nézzünk, lefelé! Ideje lenne már ráhangolódnunk valami fölemelőbbre, valami szellemi harmóniára: lapozzuk fel Szilágyi könyveit.

Polgár Anikó

Comenius Egyetem

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.