Zárásként is történések
2008. október 5. - Füzi László
Ezt a formát szerintem pár évvel ezelőtt, amikor szinte három éven keresztül írtam valamiféle hasonló naplót, a magam számára már kiírtam, azt hiszem, bármikor is kezdenék valami hasonlóba, nem a tartalmi vonatkozásokat, hanem a lényeget tekintve csak ismételni tudnám magamat. Akkor annak az írásnak megvolt a maga értelme – önmagam számára legalábbis, új területeket tudtam megnyitni, most már más műfajnak, valami újnak kell jönnie.
- 2008. október 5.
Zárul a hét, a témákról, téma-keresésekről szóló tudósítások szükségszerűen másik naplóba kerülnek majd, ha lesz majd egyszer másik napló. Ezt a formát szerintem pár évvel ezelőtt, amikor szinte három éven keresztül írtam valamiféle hasonló naplót, a magam számára már kiírtam, azt hiszem, bármikor is kezdenék valami hasonlóba, nem a tartalmi vonatkozásokat, hanem a lényeget tekintve csak ismételni tudnám magamat. Akkor annak az írásnak megvolt a maga értelme – önmagam számára legalábbis, új területeket tudtam megnyitni, most már más műfajnak, valami újnak kell jönnie. Most pedig a történéseknek, ismét… Ott folytatom, ahol az előbb abbahagytam, a történések áttekintésénél. Csütörtök este Petivel megtaláltuk az ünneplés megfelelő és méltó módját. Péntek reggel (is) az újságokat néztem át először. Pécsi Györgyi a Tiszatájban írt a könyvemről, György Péter az ÉS-ben a mások mellett Ági által is rendezett kiállításról: kényeztetnek bennünket. Aztán szerkesztőségi munka és „logisztikai” tervezés: Ági elindult Gyuláról, én próbáltam elrendezni azt, amit tudtam, hazavártuk Petit, aztán Ágival indultunk Győrbe a Műhely álom-számának bemutatójára és a Könyvszalon rendezvényeire. Győrbe újabban mintha „hazamennék”, lassanként ez a város jelenti számomra a régi otthoni világot, pedig gyerekkoromban alig-alig jutottam fel a „megyeszékhelyre”, életünk jobban kötődött a közelebb lévő Sopronhoz, mint Győrhöz. Ha jól emlékszem egyedül először a sorozásra mentem Győrbe, előtte pedig szinte mindig focizni, a győri csapatokkal is játszottunk bajnoki meccseket.
Az autópályán rendes tempóban a Kecskemét-Győr közötti távolság megtételéhez már csak két óra kell, péntek délután azonban nem lehet rendes tempóban haladni. Az M 0-ás „megfog” bennünket rendesen, ötre érünk, félhat-háromnegyed hat mire a színházba, a Könyvszalon rendezvényeinek a helyszínére érünk, hatkor már kezdődik a Műhely-est. Éppen csak annyi időm van, hogy a frissen kézbe kapott számokba beletekintsek (az álom-szám valójában két szám). Az írásom előtti írásban Szőcs Géza mondja: „… az alváskutatók sem tudják megmagyarázni: mi ’szükség’ van az álomképekre. Mi az, ami hiányukban másként történne a szervezetünkben, másként és tökéletlenül, milyen képességünk, milyen teljesítményünk szenvedné meg, ha alvásunk alatt soha semmiféle álmot nem látnánk.” Mintegy erre válaszolva olvasom fel az írásomból Michael Jouvet kutatásainak összegzését. „Az álmodás – mondja – az, ami különbözővé tesz bennünket, mivel ekkor töröl el egy iteratív programozás egyes tanult vonásokat, vagy éppen megerősíti őket, ha összhangban vannak az álom genetikai programozásával…” Amikor olvastam, szinte beleszerettem ebbe az álomértelmezésbe. Az idézett tétel azt mondja, hogy az álom az egyéniség megőrzése mellett új gondolatstuktúrákat állíthat elő, s így az ember új problémákat érthet meg, Jouvet tehát azt mondja, hogy az ember az álom közepette formálódik… Az esten és az est után jó találkozások: Karátson Endrével, húsz éve már, hogy leveleket váltottunk, de eddig soha nem találkoztunk, Viilányi Lacival, Jász Attilával, Beszédes Pistával. (A két szám anyaga ennyi idő alatt áttekinthetetlen, hosszabb idő kell a feldolgozásához.) A leghosszabban azonban Villányi Laci kedvesével, Szilvivel beszélgetek: fertőszentmiklósi, a mai napig benne él abban a világban, amiből én az egyetemre kerülésemkor kikerültem. Emberekről, házakról kérdezem. Tanáraim még tanították, s szépen sorban elmeséli a házak, utcák átalakulását. Este a magammal hozott Tiszatájból olvastam el Heinrich Böll 1968. augusztusi naplóját, Bernáth Árpád fordításában, s ugyancsak ő, a német Böll-kiadás gondozója írt a naplóhoz kísérő tanulmányt. Böll 1968. augusztus 20-án érkezett Prágába, ott tapasztalta azt, amit egy ország és egy város megszállása kapcsán tapasztalhatott. „Nagy ritkán előfordult, hogy az utcáról bejött egy kimerült nem-szálloda-vendég, kipihente magát az előcsarnokban, ivott valamit. A szállodában volt mindenféle alkohol. Egy cseh költő kortyonként itta az üveg pilsenijét, pátosz nélkül, ínyenckedés nélkül, realisztikusan, szakramentálisan, ünnepélyesen. ’Az irónia halott’, mondta búcsúzóul. Szemében Švejk kialudt. Kafka szülőháza előtt egy tank állt, csövét Kafka mellszobrára irányítva. Szimbólum és valóság itt is egybevágott” - írja Böll, amikor idáig jutok az olvasásban, megállok, mintha túl kerek lenne ez a történet, gondolom. Vajon mi okozza ezt a kerekséget, nyilvánvalóságot, kérdezem, aztán arra gondolok, hogy a történet megkésettsége hozza magával az egyöntetűséget. Mire Csehszlovákia megszállása megtörtént, addigra Kafka is és Švejk is huszadik századi léttapasztalatként létezett, ezért a történelemnek ez a megkerülhetetlen megkésettsége alakította ki a Böll által megfigyeltek túlságosan is kerek mivoltát. Rövidre záródott akkor már minden…
Szombat reggel esik az eső, a hőmérséklet legalább tíz fokot zuhant… Két éve voltunk itt, ugyanekkor, akkor is hideg volt és akkor is esett az eső. Akkor szinte utcáról utcára haladva bejártuk a Belvárost, tulajdonképpen akkor ismertük meg Győr szépségeit. Most is elindulunk, estig kétszer-háromszor megint bejárjuk ezt a jól körülhatárolható teret, a két évvel ezelőtti sétánktól ez a mostani annyiban különbözik, hogy most már tudjuk, hol mivel fogunk találkozni. Bemegyünk a színházba, végigjárjuk a standokat, leülünk pihenni, kinyitom az újságot, meghalt Csiki László, olvasom s megdöbbenek, lezárulatlan beszélgetéseink, történeteink voltak… Jász Attilával találkozunk, hosszan ülünk, beszélgetünk. Délután a Múzeumban Juhász Attila kérdez a könyvemről, hosszú, alapos beszélgetés. Aztán indulunk vissza, végig sötétben az egész úton. Közben Ági lányunk már hazajött, Peti elment egy szolid születésnapi buliba. Zsófi és Boldi vasárnap délelőtt jöttek, megállunk, ünnepelünk. Jó így együtt…
Hozzászólás