hirdetés

Keresési eredmény a(z) „5” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

Ott jártunk

Genderszempontok a tanárképzésben és a közoktatásban

2018. február 23-án A humaniórák szerepe a tanárképzésben – Irodalmi hagyományok és élő társadalom címmel rendeztek egész napos konferenciát az ELTE-n. A plenáris előadások mellett több izgalmas diskurzus színesítette az eseményt, többek között egy irodalmi beszélgetés Parti Nagy Lajossal, és egy kerekasztal-beszélgetés, amely a társadalmi nem szempontjait tárgyalta az oktatásban. – Ott jártunk.

Ott jártunk

Itt a novella, hol a novella

2018. február 15-én a Tempevölgy folyóirat szervezésében, a Karinthy Szalonban mutatták be A kispróza nagymestere – Tanulmányok Jókai novellisztikájáról című legújabb Jókai-tanulmánykötetet, amely a 2016 decemberében Balatonfüreden tartott konferencia előadásainak szövegeit tartalmazza. Az est első harmadában T. Szabó Levente a kötet írásait foglalta össze, majd a könyv szerkesztőivel hallgathattunk meg egy izgalmas kerekasztal beszélgetést. – Ott jártunk.

Helyszíni

Otthonteremtés kéziratokból

Felolvasások, zene és híres magyar írók kéziratainak elárverezése: Könyvhajlék a Gödör Klubban. A Szépírók Társasága 20. születésnapját ünnepelte, április 9-én az Utcáról Lakásba Egyesülettel közösen aukciót szervezett, hogy hajléktalan embereknek lakhatást biztosítson a befolyó összegből. – Ott jártunk.

HÍR

A 2017-es AEGON Irodalmi Díj jelöltjei

Összeállt a legjobban várt magyar irodalmi lista, az Aegon Művészeti Díj shortlistje. A szerzőkről idén is egész estés film készül.

Ott jártunk

Mintha ott ülne velünk

A felolvasott regényrészletek, az anekdoták mind azt az érzést keltették, mintha ott ülne velünk, az ajtó mellett, és egy-egy résznél felnevetne. - A Hadik Irodalmi Szalon Esterházy Péterre emlékező estjén jártunk. 

Ott jártunk

A saját is idegenné válik

Az idegenség alakzatai címmel rendezett konferenciát a József Attila Kör. A kezdeti kortárs észak-amerikai költészetben megjelenő idegenség tematika helyett a beérkezett munkák alapján kiszélesítették a témát, és a globálisan megjelenő idegenség módozatait mutatták be az előadók. – Ott jártunk.

Ott jártunk

Radikális szemlélet és vadállati gúny

Spiró György a Sorstalanság erényei közül a magyar irodalomban ritka radikális szemléletet és a minden irányba ható, egyenesen vadállati gúnyt emeli ki. ‒ A Művészetek Palotája Literárium sorozatának Kertész Imre-estjén, december 14-én Hafner Zoltánnal, Spiró Györggyel és Morcsányi Gézával beszélgetett Veiszer Alinda. Ott jártunk. 

Ott jártunk

Találkozókon múlhat egy könyv külföldi sikere

Idén második alkalommal rendezték meg a Balassi Intézet Publishing Hungary programja és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében azt a Fellowship programot, amelyen tíz külföldi kiadói szakember ismerkedhetett a magyar könyvszakmával. A szervezőket és néhány résztvevőt kérdeztük tapasztalataikról.

Fesztivál

InstaVers Fesztivál 2015-ben is

A tavalyi év nagy sikerére való tekintettel idén is megrendezésre kerül az InstaVers Fesztivál az InstaVers irodalmi projekt és a József Attila Kör szervezésében. A rendezvényen felolvasások és könyvbemutatók mellett könyvakciókkal, polaroidfotózással és más meglepetésekkel készülnek a szervezők.

Ott jártunk

Egyéni sorsokat látni

Az irodalom szerepe egyrészt abban lehet, hogy nyelvileg is artikuláljon olyan kétosztatú, polarizáló elképzeléseket, amelyek a különböző sajtóorgánumok olvasóinak két lehetőséget hagynak: hozzácsapódni a menekültpártiak vagy a menekültellenesek táborához. − Gondos Mária Magdolna beszámolója.

További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Netnapló

A csapatmunka örömei

Budapest100 - 2015. április 14.

Volt ház, amely egyetlen lakó révén vett részt, másutt mindenki összefogott. A végén megtörtént az áttörés, hiszen ötven budapesti épület nyitott ki az első évben. – Ezen a héten az idén április 18-án és 19-én immár ötödször jelentkező Budapest100 szervezői írják a naplót a Literán. Másodikként Somlyódy Nóra újságíró, a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kurátora idézi föl az első Budapest100 szervezését és hangulatát.