A mostani Külügyi ügyekben az e-könyv-piacon járunk, hiszen az iparág hasít, az Amazon pedig egyre szédítőbb tempóban terjeszkedik, valamint érkeznek a reklámok a e-könyv olvasók képernyőjére is.
Jelentősen csökkentette az Amazon a Kindle e-könyv olvasó árát, miután a rivális Barnes & Noble 23 százalékkal kínálja olcsóbban a Nook elnevezésű olvasóját.
Társadalomkutatók, neurológusok és tech-szakemberek egész hada veti rá magát a friss digi-húsra, hogy kiderítsék kinek jó az online irodalom, és próbálják megjósolni, hogy a nyomtatott irodalom komplementerével, vagy helyettesítőjével állunk szemben.
Huszonnégy éve szerkesztjük a lapot – belegondolni is sok: hiszen ez már irodalomtörténet! - A 2000 folyóirat műhelynaplóját ma Margócsy István jegyzi.
Az OIK „Nincs módunk középszerűnek lenni” című rendezvénysorozatának záró alkalma 2012. június 6-án, szerdán lesz 17.30-tól, mely során Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumairól lesz szó.
Legutóbbi Írómozinkban Nemes Z. Márió volt a vendég. David Cronenberg: Két test, egy lélek című filmjéről Nagy Gabriella beszélgetett vele. Legközelebbi mozink május 23-án lesz. Parti Nagy Lajost látjuk vendégül az Árvácska című filmmel a Nyitott Műhelyben.