hirdetés

Keresési eredmény a(z) „békés pál” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

Ott jártunk

Mesélt, mesélt, mesélt

A beszélgetés jó hírekkel indult: Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó Igazgatója örömmel jelentette be, hogy a Békés-életmű felnőtt része a Jelenkor kiadóhoz kerül. A sorozat első tagjaként a Csikágó már megjelent új borítóval március végén. – Május 25-én Békés Pál-emlékestet tartottak a Nyitott Műhelyben. Ott jártunk.

Emlékezés

A Békés Pál-jelenség

Békés Pál ’56-ban születettként, ’44 családi traumájával a hátában, ’80-as közép-európai ifjúként bölcs mosollyal ismerte a túlélők filozófiáját: Semmi baj. – A hat éve elhunyt író március 27-én, ma lenne hatvanéves. Reményi József Tamás emlékezik rá.

Laudáció

Kiss Tibor Noé Békés Pál-díjas – Závada Pál laudációja

Árnyképek, nincs világos kontúrokkal elbeszélhető, összegezhető történetük, múltból nyúlnak át emlékképeikkel valami jelen időbe, és miközben közelről érzékelhetők szaguk, levegővételük révén, egymás számára sem léteznek. – Závada Pál laudációját olvashatják Kiss Tibor Noé Békés Pál-díjához.

Békés Pál-díj 2015

Kiss Tibor Noé nyerte el az idei Békés Pál-díjat

Március 27-én, pénteken harmadik alkalommal adták át a Békés Pál-díjat, melyet 2015-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kiss Tibor Noé vehetett át. A díjról a Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma – Závada Pál, Merényi Ágnes és Reményi József Tamás – döntött. 

Laudáció

A Békés Pál-díjat 2014-ben Csabai László kapta

Csabai László vérbeli elbeszélőre valló fölkészültséggel, eszköztárral és írói programmal büszkélkedhet, magától értődő természetességgel nyerte meg magának, illetve lebilincselően izgalmas könyveinek nemcsak a hivatásos műértőket, hanem (és kiváltképp) az olvasóközönséget is... - Závada Pál laudációját olvashatják.

Hír

Csabai László nyerte el az idei Békés Pál-díjat

Március 28-án, pénteken második alkalommal adták át a Békés Pál-díjat, melyet 2014-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban Csabai László vehetett át. A díjról a Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma - Závada Pál, Merényi Ágnes és Reményi József Tamás - döntött. 

Laudáció

Tompa Andrea Békés Pál-díjas

Március 22-én a Budapest Jazz Klubban első ízben adták át a Békés Pál-díjat, melyet 2013-ban Tompa Andreának ítélt a Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma: Závada Pál, Merényi Ágnes és Reményi József Tamás. Reményi József Tamás laudációját olvashatják.

OTT JÁRTUNK

Ötösre vizsgáztak a magyartanárok

A Kortárs Gyerekirodalmi Napok február 22-i programjain megtudtuk, mire való egy alufólia guriga, hogy a Sendak-hősök azért lépegetnek bumfordi húsoszlopokon, mert rajzolójuk sosem tanult meg rendesen lábat rajzolni, és azt is, hogy olvas-e egy hetedikes Moldovát. - Az eseményen Rostás Eni járt.

Díj

Megalakult a Békés Pál Civil Társaság

A Társaság célja, hogy Békés Pál emlékét őrizze, írói eszményét ápolja, ezért díjat alapít, amellyel a legkiválóbbnak ítélt, előző években publikált prózai művet jutalmaz. 

Hír

Békés Pál temetése és megemlékezés

Békés Pál temetése 2010. június 30-án 13 órától lesz a Fiumei úti temetőben, ugyanezen a napon 19 órától megemlékezést tartanak a korán elhunyt íróról a Nyitott Műhelyben.
További találatok

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Nők a férfi (b)irodalomban – V. Őszi irodalmi fesztivál

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.) 
Kezdő dátum: 2008-10-25 11:00:00

A nézőtérrel szemben: Békés Pál

Sirály, galéria (Bp, VI., Király u. 50.)
Kezdő dátum: 2008-10-22 18:00:00

Könyvbemutató – Hasítás – huszonhat magyar író novellája a rockról

Gödör Klub (Bp. V. kerület, Erzsébet tér)
Kezdő dátum: 2008-10-15 18:00:00

A Pál utcai fiúk napja

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2008-04-09 10:00:00

IV. Gyermekirodalmi Fesztivál és Vásár

Kossuth Klub (Bp. VIII., Múzeum u. 7.)
Kezdő dátum: 2008-03-07 10:00:00

Képzett Társítások

Bárka Színház (Bp, VIII., Üllő út 82/A)
Kezdő dátum: 2008-02-29 19:00:00

Szépírók Társasága Őszi Fesztiválja

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2007-10-28 11:00:00

Octopus Összművészeti Sátor (aug. 8-14.)

Hajógyári Sziget
Kezdő dátum: 2007-08-10 10:00:00

Örkénytől Örkényig

Petőfi Irodalmi Múzeum díszterme (Bp, V., Károlyi Mihály u.)
Kezdő dátum: 2007-06-05 18:00:00

Szellem-idézés

Alexandra Irodalmi Kávéház (Bp. VII., Károly körút)
Kezdő dátum: 2007-05-31 19:00:00
További találatok

Keresési találatok a(z) LiteraTV kategóriában

Kultúrsokk

Spiró György, Tóth Krisztina, Egressy Zoltán és Békés Pál járt író-küldöttségként Kínában, ahol kézről kézre adogatta őket a Kínai Írószövetség, "miközben beszélgettünk a magyar és a kínai kultúra aktuális kérdéseiről".
A Képzett Társítások - Aegon-estek a Bárkában Horváth Ádámot és Békés Pált látta vendégül Alföldi Róbert - itt került szóba a vendégek kínai utazásának élménye.

Történelmi pillanat

Történelmi pillanat: a literaTV nézői egy olyan írás felolvasását hallhatják, mely a litera korábbi felkérésére készült.
A Képzett Társítások - Aegon-estek a Bárkában sorozatban Békés Pál volt a vendég. Semmi baj című kötetének első novelláját, a Biztos-t olvasta fel Seress Zoltán, a Bárka ekkor még színésze, pár órán belül igazgatója.
Történelmi pillanat. Biztos.

"A mosogép hörögve megáll"

A Képzett Társítások - Aegon-estek a Bárkában legutóbbi estjén Békés Pál és Horváth Ádám voltak a vendégek.
Békés Pál legutóbbi kötetéből a Bárka két színésze olvasott fel részleteket: a Nagyon fáj és az Ej, mi a kő című írások hangzanak el.

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Netnapló

Kaiser Ottó fotónaplója 7.

Kaiser Ottó - 2013. március 24.

FOTÓNAPLÓ! - A Litera sorozatában kortárs fotóművészek képeit adjuk közre kortárs írókról. Ezen a héten Kaiser Ottó fotóit láthatják nálunk, ma Szilágyi István, Orbán János Dénes, Békés Pál, Végel László, Nagy Pál és Vermes Géza portréját és a képek történetét osztja meg velünk.

Netnapló

Szebeni András fotónaplója 3.

Szebeni András - 2012. december 26.

FOTÓNAPLÓ! - A Litera sorozatában kortárs fotóművészek képeit adjuk közre kortárs írókról. Karácsony hetén Szebeni András fotóit tekinthetik meg. A harmadik napon a Békés Pálról, Forgách Andrásról és Ruszt Józsefről készült portrékat láthatják.

Ha egy tavaszi éjszakán

2008. április 25. – Gács Anna
Sok ezer kilométert járok be, most a kassai cigánygettóban vagyok pitiáner maffiózó, a következő percben már a madridi reptéren szorongó dominikai bevándorló; Costa Ricában kúszom fel egy kivilágított szerpentinen, aztán egy fénytelen dán sziget panziójában húzom magamra a cselédszobám ajtaját; vonakodva odaadom magam a mostohatestvéremnek, de még fel se fogtam, és máris asztrál párbajba bocsátkozom (persze anélkül, hogy ismerném a szabályait - ennyit az esélyeimről).

Nő, növekszik

2004. 02. 25. - Békés Pál netnaplója
Nézem az arcokat a tévében a szlovákiai fosztogatásokról készült felvételeken. A cigányul, szlovákul, magyarul ordítozó fogatlan szájakat, rongyokat, folyós sárban tologatott babakocsikat, kirabolt falusi boltokat. Olyan lefegyverzően reménytelen. Mindez itt történik a határon, és persze az itthoni cigánytelepek sem jobbak, csak egyelőre nincs fosztogatás. Irány az EU. Megyünk, így együtt, mind.

Tud. Hat. Tudhat?

2004. 02. 24. – Békés Pál netnaplója
A portásfülke fölött felszögelték a falra az államosítás óta használt és lejátszott ovális zománctáblákat, amik az állami intézmények bejáratánál függenek. Változó nevek: III kerületi Leánygimnázium, Martos Flóra, Óbudai. És különböző címerek: Rákosi-, népköztársasági, Kossuth-, koronás. Ahányszor név vagy címerváltozás történt, az iskola azonnal cselekedett és táblát cserélt. Elég tisztességes gyűjtemény: nyolc darabból áll. Ki merne mérget venni rá, hogy vége a szériának?

Erinaceus europaeus

2004. 02. 23. - Békés Pál netnaplója
Ha az amerikai igazat mond, akkor már a vállunkat vonogatni sem nagyon van idő, ez az egész nem az unokáink gondja, hanem a miénk. Nyilván megpróbálunk a jég hátán megélni, és megy, ameddig megy. Végül is nem ez lesz az első jégkorszak, a korábbiaknak is voltak túlélői, sőt, érdekes következményei: állítólag a jégen gyalogoltak át Ázsia lakói Amerikába a Bering-szorosnál.

Kiadó kerestetik

2004. 02. 22. - Békés Pál netnaplója
Tibornak hamar elege lett a középnyugati városkából, amely leginkább egy keresztbe-hosszába három nap autóútnyi kukoricaföld közepére pottyantott elektronizált cyber-Ceglédre emlékeztet - egy hónap múlva valami mondvacsinált ürüggyel megpattant, húzott haza Londonba.

K.G.GY. magyar recepciója

2004. 02. 21. - Békés Pál netnaplója
Ha hosszabb prózát írok, mindig Kardos G. Gyuri jut eszembe. Megpróbálom felmérni, mit szólna hozzá, hol bólintana, és hol fintorogna. Ha valaha lett volna mesterem, akkor ő lett volna az. Néha közel is állt hozzá, de amikor észrevette, hogy ő most megmesteredik, rögtön visszavonult, mondott egy viccet, és kihátrált a helyzetből.

Légköri viszonyok

2004. 02. 20. - Békés Pál netnaplója
Csak az a furcsa, hogy ez a pörgős komédia, amiben valahogy ott lappangott a nyolcvanas évek léhasága, nemtörődömsége, málladozása, valaha Pécsett fergetegesen mulatságos volt, mára pedig "elszomorodott". Persze az új bemutatóra átírtam, belenyúltam alaposan, de a helyzetek, a nyelvezet maradt - és mégis. Ütősebb lett és keményebb - eddig rendben, ez volt az átigazítás célja - de valahogy sokkal komorabb, mint gondoltam.

Oh, yeah...

2004. 02. 19. - Békés Pál netnaplója
A végén ott találtam magam egy stúdióban, koradélután, valami pódiumféleségen, egy csokorban három Teleki-szobor ellenzővel meg három támogatóval, akik közül a Gémesi nevű MDF-es vitte a prímet, szemben a műsor közönsége, amit azért fizetnek, hogy spontánul reagáljon. A moderátor korrekt volt, a vita heves, én végül is elmondtam, amit akartam, de ez mellékes. A Gémesi, meg a közönség. Az volt a lényeg.