Keresési eredmény a(z) „babits mihály” címkére
Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában
Előhívás
2010. november 10-én, szerdán 19 órától Szabó Dezső és József Attila Babits-"mészárlataival" és hozzá József Attila gyilkos gúnyversével foglalkoznak az Előhívás résztvevői, Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos. Helyszínünk: a Nyitott Műhely.
Előhívás V.
Október 6-án 19 órakor kezdetét veszi a Litera és a Nyitott Műhely közös beszélgetéssorozatának V. szériája. Németh Gábor, Reményi József Tamás, Vári György és Jánossy Lajos ez alkalommal jelentős esszékről, illetve esszékötetekről beszélgetnek. Elsőként Lukács György: Levél a kísérletről c. írásáról.
Ott jártunk
Emlékszünk, Karinthy úgy tudta, Babits születése előtt furfangosan rávette anyját, hogy Szekszárdra menjen, hogy ne rontsa el az alliterációt híres sorában: Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem. - Vári György járt a Fekete Sas Kiadó könyvbemutatóján.
Hír
Folytatódik, és immár negyedik állomásához érkezik „A 12 legszebb magyar vers” elnevezésű konferencia- és könyvsorozat. Az esztergomi Bazilika lépcsősorain április 24-én 10.30-kor 1000 esztergomi és szekszárdi középiskolás diák egyszerre teszi fel Babits Mihály örök érvényű kérdését: „…ez a sok szépség mind mire való?”
Schein Gábor esszékötetéről
Amennyiben mégis lehetne hinni bildungban, paideiában, azt mondanám, hogy nagyon sok fájdalmas leckét tartogat önismeretünk számára ez a kivételesen jelentékeny, nagyszabású munka. - Vári György Schein Gábor kötetéről.
ott jártunk
November 26-án volt Babits Mihály születésének 125. évfordulója. Az évforduló alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum meghosszabbított nyitva tartással várta a látogatókat: különleges tárlatvezetéssel mutatták be a PIM Nyugat-kiállítását. Fotós beszámoló.