Nemzeti ünnepünk tiszteletére március 14-én Magyarország köztársasági elnöke Kossuth Nagydíjat adományoz Csoóri Sándornak, valamint számos további kitüntetés mellett Kossuth-díjjal jutalmazza Vasadi Péter költői munkásságát.
Csoóri művészi és politikai pályája voltaképp elválaszthatatlan egymástól. Pontosan látszik ez úgy a ’89-es rendszerváltozáskor, ahogyan azóta is. - Köszöntjük születésnapján a 80 éves költőt!
Huszonnégy éve szerkesztjük a lapot – belegondolni is sok: hiszen ez már irodalomtörténet! - A 2000 folyóirat műhelynaplóját ma Margócsy István jegyzi.
Az OIK „Nincs módunk középszerűnek lenni” című rendezvénysorozatának záró alkalma 2012. június 6-án, szerdán lesz 17.30-tól, mely során Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumairól lesz szó.
Legutóbbi Írómozinkban Nemes Z. Márió volt a vendég. David Cronenberg: Két test, egy lélek című filmjéről Nagy Gabriella beszélgetett vele. Legközelebbi mozink május 23-án lesz. Parti Nagy Lajost látjuk vendégül az Árvácska című filmmel a Nyitott Műhelyben.