2012. március 7-én délután hat órakor új, kéthetente jelentkező sorozatot indít a Gödör Klub. A nyitóestre a budapesti nyolcadik kerület legendás Pál utcájában, annak is 6-os száma alatt kerül sor. A bújócskába a 2-es kapukóddal lehet bekapcsolódni.
Minden évben március 20-a, a Frankofónia nemzetközi napjának idején kerül megrendezésre a Frankofónia ünnepe, amelyet a Budapesten képviselt frankofón országok szerveznek szerte az országban. Idén az OuLiPo és prominense Jacques Roubaud látogatott Budapestre.
Június 8-ától 14-éig tart az idei Athe Sam! (Itt vagyunk!) nemzetközi roma fesztivál a Gödör Klubban. Víg Mihály megnyitó-beszéde mellett Bárdos Deák Ágnes beszámolóját olvashatják a rendezvény első napjairól.
Huszonnégy éve szerkesztjük a lapot – belegondolni is sok: hiszen ez már irodalomtörténet! - A 2000 folyóirat műhelynaplóját ma Margócsy István jegyzi.
Az OIK „Nincs módunk középszerűnek lenni” című rendezvénysorozatának záró alkalma 2012. június 6-án, szerdán lesz 17.30-tól, mely során Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumairól lesz szó.
Legutóbbi Írómozinkban Nemes Z. Márió volt a vendég. David Cronenberg: Két test, egy lélek című filmjéről Nagy Gabriella beszélgetett vele. Legközelebbi mozink május 23-án lesz. Parti Nagy Lajost látjuk vendégül az Árvácska című filmmel a Nyitott Műhelyben.