Keresési eredmény a(z) „karafiáth orsolya” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

Ott jártunk - Könyvfesztivál 2012

Nem középiskolás fokon

Obádovics Gyula Matematika című korszakos művének tizenkilencedik kiadására a Scolar kerített alkalmat. A professzorral Karafiáth Orsolya beszélgetett. A padokban Jánossy Lajos is jegyzetelt.

A Litera bemutatja

Csak közvetítőként

Kardos G. György írta a kötet fülszövegét, majd egy egész fejezetet szentelt neki az Ez is én vagyok című könyvében. Hadd idézzek ebből: „(…) már az első mondatnál bizseregni kezdett az agyam, és - ahogy, mint kezdő író fogalmaznám - 'hevesen verni kezdett a szívem'”. - Herold Ágnesről Karafiáth Orsolya írt A Litera bemutatja rovatban.

interjú

Nagy beleélő vagyok

Karafiáth Orsolyát nem kell bemutatnunk: költő, író, díva és gorilla, ahogy a helyzet épp kívánja. A meseutcával közös interjúsorozatunkban szerepekről, gyerekekről és egy musicalről, azaz a Macskadémonról beszélgetett vele Elekes Dóra.

LITERA RÁDIÓ

Litera Rádió - Karafiáth Orsolya itt van a városban

A legutóbbi Itt van a város vendége Karafiáth Orsolya volt a Szatyorban. A Litera Rádió legújabb adásában most a Halásztelken töltött gyerekkorról, a városba való visszaköltözésről, az első kamaszkori bulizásokról és arról mesél Jánossy Lajosnak, hogy miért ragaszkodik a régi, jól bevált helyekhez.

ITT VAN A VÁROS

Miután lemegy a nap

Karafiáth Orsolya Budapestje ott mutatja meg igazi arcát, ahol a fények véget érnek. Az Itt van a város legutóbbi beszélgetésén Jánossy Lajos azt kis kiderítette, hogy a vibráló személyiségnek elkönyvelt szerző valójában a kényelem megszállottja, és az élet szinte minden területén krónikus biztonságkereső lény. - Hegedűs Barbara beszámolója.

Itt van a város

Itt van a város - Karafiáth Orsolyával

Az Itt van a város őszi szériájának második estjén, október 25-én, kedden 18 órától a Szatyor Bárban Karafiáth Orsolya költő a vendég.  Jánossy Lajos beszélget vele.

Írómozi

Írómozi Karafiáth Orsolyával

A Litera és a Nyitott Műhely Írómozi című sorozatában 2011. szeptember 28-án, szerdán 19 órától Karafiáth Orsolya a vendég a Nyitott Műhelyben. Választott filmje Susanne Bier: Hogy szeretsz? (Elsker Dig For Evigt) című műve. A vetítés után Szekeres Dóra beszélget az íróval.

A hét verse

A hét verse - Karafiáth Orsolya: Az otthon éjjel

A választott éjjeli vers azt mutatja, nem szűri át, a magasságos égnek hála, a szorongást valami szirupon. Nem az a terv, az alkotói szándék, hogy öt cukorral igya a feketét. De az se, hogy egy az egyben lenyelje a békát – számba veszi inkább, mit kínál az éjszaka. - A hét versét ez alkalommal Keresztury Tibor választotta.

Hír

Frankfurt 2010 - a magyar programok

Bejelentették a 62. Frankfurti Könyvvásár (2010. október 6-10) magyar programjait.

Olvasóliget

Nina Hagen és Tolnay Klári

Pontosan tudja, hogy meddig van hatással a tévében főzött babfőzelék az eladott példányszámokra. Hogy egy darabig igen, de aztán már nem. - Az Olvasóliget legutóbbi vendége Almádiban Karafiáth Orsolya volt.
További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Tokaj-trip

2008. augusztus 15. - Pál Dániel Levente
A nagyjából 1000 lumenes, öt részre bontott vetítés és a Bukowskit majmoló, softpornó heteroszexuális coming out után épp itt az ideje, hogy töményebben és hosszabban írjak az irodalomról, no meg az irodalom figuráiról, vagy inkább arról, mit tudunk egymással kezdeni.

Naná

2007. június 11. - Balogh Endre
Péter röhögcsél, szerinte nem szabadna véka alá rejteni, milyen egy lúzer társaság lettünk: a prae DVD egyik szerkesztőjét, M. Tóth Gézát Oscar-díjra jelölték, a prae.hu irodalmi rovatvezetőjét, Péczely Dórát a Magvető Kiadó kérte fel szerkesztőnek, és az első könyvünk rögtön a Szép Magyar Könyv Díjban részesült.

Némely részletek 7.

2007. április 22. - Fenyvesi Ottó
Babic fordításainak köszönhetően a délszláv térségben valóságos Hamvas-kultusz alakult ki. Hamvas lefordított könyvei nagyobb példányszámban kelnek el a Balkánon, mint Magyarországon. A délszláv mentalitás és kultúra inkább szakrális jellegű, fogékonyabb műveinek mondanivalójára.

Ki a rosseb olvassa ezeket?

2007. március 12. – Elek Tibor
… mivel én nem csak én vagyok, hanem a Bárka is, a Bárka online is, a Békés Megyei Könyvtár is, a Körös Irodalmi Társaság is, az Irodalmi Jelen is vagyok már (micsoda megalománia!), olyan intézmények, amikre a mai világban nagyon ráfér a népszerűsítés, így, mondhatni, kötelességem is élni egy ilyen reklámhordozó felülettel.

Az utolsó tangó

2006. szeptember 2. – Nemes Zoltán Márió
A tegnapi felolvasástól még mindig kicsit leterhelve bolyongok, a zene túl könnyű volt tegnap, nem találom a helyem, de erős leszek, a mai estét irányítani (?) fogom. Dunajcsik Mátyás nehéz beszélgetésbe bonyolódik a Kovács András Ferenc líráját tárgyaló szakmai szemináriumon. Sokszor problémás eldönteni, hol végződik valaminek az eredetije, hol kezdődik az imitáció.

Pop és más semmi

2006. 09. 01. – Nemes Z. Márió
Állítólag megérkezik Karafiáth Orsolya is, Gerőcs Péter fiatal szobatársam arra gondol, milyen lehet a tapintása, gyengéd vagy dzsesszes. Erre kénytelen vagyok közölni vele, ha ebben a szobában van, akkor a litera naplónak beszél. A reggelinél üres tányérok, németes szigorral egymás mellé helyezett evőeszközök, a konyhás nénik Kertészről suttognak, Babonás asszonynép, semmi más.

Csak a hús

2006. augusztus 28. – Nemes Zoltán Márió
Rakosgatom a cuccaimat az utazótáskámba, minden eshetőségre fel kell készülnöm, hiszen a postakocsi holnap hajnalban indul. Beteszem a szalonkabátomat, mert ez az egyenviselet, civilként nem engednek be, vagy elnéző, bánatos szemmel írófeleségnek titulálnak majd. Az úszónadrág is hasznos lesz, nem mintha használnám, csupán a stégparti csoportképekért viszem, nem hinném, hogy például egy nyugatos író is tudott volna úszni.

Antropológiai horizont

2006. január 12. – Bodor Béla
Mai tudásunk és irodalomképünk alapján nehéz elhinni, pedig úgy volt, hogy halála után Kosztolányiról szinte megfeledkeztek, az 1940-50-es években a cinikus felszínességgel jelentett egyet a neve, aztán a csillogóan ügyes, de tartalmatlan formabűvész alakjában jelenítette meg a polgári világ hanyatlását. Szép, mint egy napfényben csillogó trágyalégy, mondta rá egy potentát úgy harmincegynéhány éve. Hát ebből az özvegységből nemigen lehetett volna tőkét kovácsolni.  

Kegyetlenségek legszörnyűbb keddje

2003. 10. 15. - Karafiáth Orsolya
Bioköcsög eltűnt a süllyesztőben, minimum sokszor eszembe jut. Emészt az önvád, a rozék sem oldják. Jaj, ez rímel, elúszom csöpögősbe, lassan Gabi Révész-imádatára is ráérzek kissé. Otthon kialmozom rég nem látott cicukámat, és átmászok X.-hez. Nem tudok neki mondani semmit, hagyom, hogy átöleljen, és hagyom, hogy azt érezzem, ez rendben lenne tíz év múlva is.

A mélypont hétfője

2003. 10. 14. - Karafiáth Orsolya
Sehogy se áll össze a tegnap, sehogy, sehogy. Csapongok, ami eszembe jut, rögvest elfelejtem, amire meg hosszabban emlékszem, arra meg minek.
     
További találatok

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Közlekedik a főváros

Tranzit Kávézó (Bp. XI., Kosztolányi Dezső tér, a régi buszpályaudvar épületében)
Kezdő dátum: 2008-11-06 18:00:00
A Legát Tibor szerkesztette kötet bemutatóján a moderátor Karafiáth Oroslya, a fellépő a BARDO (Bárdos Deák Ágnes, Bujdosó János), a felolvasók Gerbert Judit és Mesterházy Gyula, a helyszín pedig a Tranzit Café.

Nők a férfi (b)irodalomban – V. Őszi irodalmi fesztivál

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.) 
Kezdő dátum: 2008-10-25 11:00:00

Első Budapesti Halottaskönyv Fesztivál

Bakelit Multi Art Center, Hangár (Bp, IX. Soroksári út 164. XVIII. épület)
Kezdő dátum: 2008-09-26 21:00:00

Irodalmi Centrifuga a LIFT-en

Merlin Színház (Bp. V. ker., Gerlóczy utca 4.)  
Kezdő dátum: 2008-09-13 16:00:00

PIM Feszt: A gyönyörben nincs középút Eszenyi Enikő önálló estje

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V. ker., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2008-07-18 20:30:00

Csak a madarak

Merlin Színház Klubterem (Bp, V. Gerlóczy utca 4.)
Kezdő dátum: 2008-06-03 17:30:00

Keressük Lajost! - Karafiáth Orsolya könyvbemutató

Werk Stílus és Kommunikációs Akadémia (Bp., VIII. Horánszky utca 5.)
Kezdő dátum: 2008-04-18 13:19:11

Csillaganyám, csillagapám

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp, V., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2008-01-10 17:00:00

JAK-tábor

Szigliget, Alkotóház
Kezdő dátum: 2007-08-28 16:00:00

Octopus Összművészeti Sátor (aug. 8-14.)

Hajógyári Sziget
Kezdő dátum: 2007-08-10 10:00:00
További találatok

Keresési találatok a(z) LiteraTV kategóriában

Írómozi

Hogy szeretsz? - Karafiáth Orsolya mozija

A Litera Írómozijának legutóbbi estjén Susanne Bier: Hogy szeretsz? (Elsker Dig For Evigt) című filmjét vetítettük. Karafiáth Orsolya választotta, akivel a vetítés után Szekeres Dóra beszélgetett. Október 26-án 19 órától a Nyitott Műhelyben Bereményi Géza a vendég, a film pedig Szőts István klasszikusa: Emberek a havason. - Videó.