hirdetés

Keresési eredmény a(z) „lovas ildikó” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

A HÉT VERSE

A hét verse – Danilo Kiš: Szeméttelep

A partra rakott hordalékunk eleve a pusztulásról tudósít. Errefelé az embernek csak nyoma van. Ő nincs a közelben, előre küldte, hátrahagyta a burkát, a nedveit, mocskát, szennyesét. Maradványok és maradékok. Salak és sitt. Bús üledék. Így áll össze ez a leltár, lomtár, temető. A héjak enciklopédiája. Másik síremlék. Másik föveny. – A hét versét Fehér Renátó választotta.

Könyvhét 2014

Hét könyv, nyolc szerző

Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényrészletének felolvasására érek a terembe, üres szék nincs, folyamatosan érkező emberek annál inkább. A könyvek elvehetők a recepciós pultról, és követni lehet a pörgő felolvasást. - Tamás Etelka a Kalligram könyvheti felolvasásán járt a Szlovák Intézetben.

interjú

Lovas Ildikó: Nem akartam többet és mást: megírtam Kiss Piroska történetét

Talán éppen az vitt el ebbe a formai irányba, hogy nem érzékelem, nem látom az egymásra való odafigyelést (kíváncsiság, együttérzés). - A Könyvhétre jelent meg Lovas Ildikó Cenzúra alatti című regénye a Kalligram kiadónál. A szerzővel beszélgettünk.

Könyvajánló

Alibi - hat hónapra: Sziget

Az Alibi - hat hónapra tematikus sorozat tizedik, Sziget című kötetében írók, költők, történészek, színészek, orvosok és a választott téma más kiváló ismerőinek írásai olvashatóak. Az Alibi, a Magvető és a Hamu és Gyémánt közös kiadásában megjelent, a Fortepan-fotógyűjtemény különleges képeivel illusztrált kötetből Lovas Ildikó írását ajánljuk.

Ott jártunk

A Kitakart Psyché - Szabadkán

A Kitakart Psyché antológia sorozat lelkes olvasója s egyik szerzője, Bárdos Deák Ágnes tudósít egy szabadkai felolvasásról, melynek témája a női szempontú irodalom volt, résztvevői pedig: Forgács Zsuzsa Bruria, Lángh Júlia, Ladik Katalin és Lovas Ildikó.

HÍR

Lovas Ildikó kapta a 2011-es Rotary Irodalmi Díjat

Idén immár negyedik alkalommal adták át a Rotary Irodalmi Díjat (RID). Az elismerést ebben az évben Lovas Ildikó vehette át A kis kavics című művéért.

HÍR

Lovas Ildikó, Horváth Péter és Tóth Krisztina a 2011-es RID esélyesei

Az elmúlt év irodalmi termése alapján a szakmai zsűri az alábbi - ábécésorrendben következő - műveket ítélte a három legjobb közé. A nyertest november 23-án, a PIM-ben rendezett ünnepélyes díjátadón hirdetik ki.

Interjú

Gyávának és bátornak is

Lovas Ildikóval A kis kavics című regényéről; az önéletrajziságról, a működő szövegről, a vidéki levegőről, Leni Riefenstahlról és Kozma Léniről, Fassbinderről és a sok, avagy kevés írásról Jánossy Lajos beszélgetett.

Részlet

Lovas Ildikó: A kis kavics

Lovas Ildikó legújabb regénye filmszerűen pergő, rendkívül gazdag és az olvasót mindvégig feszültségben tartó olvasmány. Mint egy igazi krimi. - Részletet ajánlunk a Kalligram Kiadó gondozásában napokban megjelent regényből.

Híd 2010 július

Lovas Ildikó a Híd legújabb számában

A szelek lassan támadtak fel, és észre sem lehetett venni, mikor állandósultak, valahogy egyszerre váltak a mindennapok részévé, eleinte még rácsodálkoztak az emberek, nagyon furcsa volt, errefelé tavasszal fújtak a böjti szelek, aztán elcsendesült a határ, ellágyult a táj. - A Híd júliusi lapszámából Lovas Ildikó regényrészletét ajánljuk.
További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Nem is élt, csak futott

2007. március 2. – Szilágyi Zsófia
És én mindennek ellenére most alig várom, hogy kezembe vehessek egy új könyvet, amiből csak néhány darabkát ismerek: Lovas Ildikó A spanyol menyasszony című regényét, amelyből ma a márciusi Alföldben olvastam egy részletet.

Agyleszívás

2005. 11. 18. - Balázs Eszter
Éjszaka ismeretlen egyének orvul megtámadtak, kirángattak az ágyból, és eszméletvesztésig rugdosták a fejemet. Legalábbis ennek kellett történnie az alapján, amit éreztem. Szerencse is volt a szerencsétlenségben: valószínűleg gumitalpú cipőt használtak, mert külsérelmi nyomok nem utaltak az éjszaka brutalitására. De az is lehet, hogy ufók látogattak meg, diszkréten kiemelték az agyamat, és csak szimplán azt taposták meg nagyon.

Vadállatok a pályán

2004. június 23. - Lovas Ildikó
Portugália.
Lennék ott tigris(mintában), hogy lássanak.
Kosztolányi Portugáliából érkezett haza. Csak egy hónapra ruccant le az Ibériai-félszigetre pihenni. Pihenése abból állott, hogy ezalatt kizárólag portugálokkal beszélgetett: portugálul: "a virágok nyelvén."
Tizenegyes!

Középpályától Szegedre

2004. június 22. - Lovas Ildikó
S láttam húszéveseket rövidke nadrágban, kicsikét problémás combtájékkal, amiről nekik fogalmuk sem volt, hiszen nem figyelnek úgy oda. És láttam harmincasokat is, akik rettentően jól néztek ki, láttam, hogy elképesztően okosak, bátrak és nagyon szexik, akadtak köztük, akik eszerint is viselkedtek, mások meg nem, inkább csak úgy csináltak. És voltak tökéletes húszévesek, meg kövérkések is. És az a helyzet, hogy a kövérkések is inkább játszanak a középpályán, mint a fitt harmincasok.

Nemzeti zománc

2004. június 21. – Lovas Ildikó
Viszont most beindult a másik vonulat, kivált ebből az állbökős társaságból. A másik vonulat azt mondja hirtelen, hogy ő mindig is az egyetemesben gondolkodott, ha nem vették volna észre, vagyis egyek vagyunk mind. Én nem vettem észre, de biztosan nem figyeltem eléggé.
Nem járunk ugyanabba a kocsmába, csak ennyit mondok.

Így múlnak

2004.június 20. – Lovas Ildikó
De bizonnyal mások is éppen így élnek, erre tehát nem kell szavakat vesztegetni, bár egy ilyen napló tán erre is szolgálhatna, miután a testiséget már letudtuk tegnap. Maradna az olvasás élménye. Azonban nem adom fel ilyen könnyen, mégiscsak az apró, bonyolult képletekről fogok írni, bármennyi kitérő is akad az utamba ezen a vasárnap délutánon - miközben még azt sem tudjuk, hogy tovább fognak-e jutni a portugálok.

Hétvége

2004. június 19. - Lovas Ildikó
És akkor teljesen elegem lett.
Ha valakinek arany a pinája, az írjon róla a naplójában. És arról írok, amiről akarok. Mert én írom. És nem vagyok olyan fontos és komoly író, mint P. K. és Sz. F. és napló nélkül is van annyi szex itten - mutattam körül -, mint amennyi I. Gy. naplójából kimaradt. Ezeket elég undokul mondtam.
Még jó, hogy kaptam kávét. Aztán a teraszon magyarázkodhattam.
Vagy aranyból volna? Erről van szó? Ezt írjam meg?

Irány a tenger!

2004. június 18. - Lovas Ildikó
Jegy van bőven, mert egyelőre vágányzár van a horvátoknál, s még nem indult a járat, de fog.
Nem megyünk Budapestről.
Innen indulunk, magunktól.
Mennyien lesznek ott, ha két hónappal előbb nincs már repülőjegy a legolcsóbb kategóriában?
S a gazdagok? Belőlük még sokkal több is van.
Akárhogyan, de lejutunk, megszervezem, ha már mindenki beleegyezett.
És úszunk ott, ahonnan lőttek.

Nyolcperc

2004. 06. 17. - Lovas Ildikó
Úgy rémlik, ő is szereti a focit. Hát magyar író, köll, hogy szeresse. Egyszer a Libellában, néztünk valami meccset, csak a gyerek elálmosodott, s miattunk haza kellett menni, s ezt megjegyezték, hogy szerintem az utolsó nyolc percben már nem történik semmi.
Nem is lett gól.
Viszont úgy láttam akkor a J.L. tekintetében, hogy hozzásegítettem egy kicsit a nemnősüléshez.

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Könyvheti LETTRE-est

VISTA előadóterem (Bp, VI. Paulay Ede. u. 9.)
Kezdő dátum: 2007-06-04 18:00:00

A Lettre évzáró estje

Műcsarnok (Bp. XIV., Hősök tere)
Kezdő dátum: 2006-12-21 18:00:00

Irodalmi Párok I.: Németh Gábor és Szilasi László

Nyitott Műhely (Bp. XII., Ráth György u. 4.)
Kezdő dátum: 2006-11-18 19:00:00

PÍ - III/1.

Műcsarnok (Bp. XIV., Hősök tere)
Kezdő dátum: 2006-09-22 18:00:00

A JAK 18. Irodalmi tábora

A MAK Alkotóháza, Szigliget
Kezdő dátum: 2006-08-29 15:00:00

A Kalligram Kiadó estje

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2006-06-14 17:00:00

"Hogyan írjunk szerelmes regényt?"

Trafó (Bp, IX., Liliom u. 41.)
Kezdő dátum: 2006-04-24 18:00:00

Pofonok és ízlések II/5.

Műcsarnok (Bp, XIV., Dózsa György u. 37. - Hősök tere)
Kezdő dátum: 2006-03-10 18:00:00

PÍ - Pofonok és ízlések II/4.

Műcsarnok (Bp, XIV., Dózsa György u. 37. - Hősök tere)
Kezdő dátum: 2006-01-20 18:00:00

Vamp-írók és vámpírok bálja


Kezdő dátum: 2005-03-05 20:00:00
Bp, V., Erzsébet tér
További találatok