Keresési eredmény a(z) „mészáros sándor” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

HÍR

Mészáros Sándor a Szépírók Társaságának új elnöke

Május 16-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Szépírók Társaságának közgyűlésén elnöknek választották Mészáros Sándort. Az alelnökök Szilágyi Zsófia és Kéri Piroska lettek.

Ott jártunk

Pertut ittunk

Október 27-én átadták a tavalyi év legjobb szépprózai művét alkotó, elsőkötetes szerzőnek járó Bródy-díjat. Az elismerést a Műcsarnokban Szvoren Edina vehette át. A kellemes estén rajta kívül András László, Brenzovics Marianna, Kiss Tibor Noé és Tompa Andrea olvasott fel 2010-ben megjelent, a zsűri által kiválónak tartott művéből. - Ott jártunk.

LITERA RÁDIÓ

Litera Rádió - Mészöly 90 a PIM-ben

A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett, kilencven éve született Mészöly Miklósról szóló beszélgetésről nemcsak írásos, hanem hangzóanyaggal is készültünk. Az alábbi, kattintásra elinduló 22 perces, szerkesztett hangfelvétel Mészáros Sándor, Péterfy Gergely, Márton László és Szegedy-Maszák Mihály beszélgetéséből ad ízelítőt.

OTT JÁRTUNK

A dolog maga

A Mészöly Miklós születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett beszélgetésen kiderült a kultuszok ledöntendők, de mindehhez elengedhetetlen, hogy előbb megalkossuk őket. - Az eseményen Turi Tímea járt.

Kiadói körkép 2010

Úgy látom, hosszan kell élni

A Pesti Kalligram kiadó szerkesztőjével, Mészáros Sándorral a téli könyvvásár apropóján az elmúlt évről és a magyar fociról Jánossy Lajos beszélgetett.

Körkérdés

Visszakérdező III.

M. S.: "Mindig tudtam, hogy a melléktárgyakat (hittan, testnevelés, osztályfőnöki) érdemes kultiválni." T. Zs.: " Úgy olvastam, mint a régi nyarakon..." - Mészáros Sándor és Tamás Zsuzsa válaszai 2009-re

A litera bemutatja

Nem-török

"kezdtem is keresni a szövegekben a török költői hatásokat. Ebben az sem zavart, hogy a kevésnél is kevesebbet tudok a török irodalomról, a kortárs török költészetről pedig szinte semmit. Ám jól tudjuk, hogy aki keres, az előbb-utóbb talál." – Mészáros Sándor ajánlja Ayhan Gökhan verseit.

Hír

Mészáros Sándoré az Írók Boltja idei Üveggolyó-díja

Az idei Üveggolyó-díjat június 7-én, vasárnap zártkörű ünnepségen Mészáros Sándor kritikus-irodalomtörténész vehette át az Írók Boltjában.

hír

Megnyílt a jubileumi Ünnepi Könyvhét!

Ma 4 órakor hivatalosan is megnyílt a 80. Ünnepi Könyvhét. A Vörösmarty téren, a könyves ünnep fő helyszínén Lator László költő, a Liszt Ferenc téren Mészáros Sándor kritikus-szerkesztő nyitotta meg a jubiláló könyvhetet.

ott jártunk

Próbakörök a próbacsomagolásról

Próbacsomagolás címen jelent meg Bán Zsófia új könyve a Kalligram kiadónál, melyet 2009. január 15-én délután négytől mutatott be az Írók Boltjában a szerző, Forgách András és Mészáros Sándor.
További találatok

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Az Ex Symposion IVO ANDRIĆ lapszámának bemutatója

Nyitott Műhely (Bp, XII., Ráth György u. 4.)
Kezdő dátum: 2008-04-05 16:00:00

Magvető Novellárium

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2007-11-07 16:00:00

XV. JAK Tanulmányi Napok (október 5–6.)

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2007-10-05 09:00:00

Jeles András: Füzetek

Írók Boltja (Bp. VI., Andrássy út 45.)
Kezdő dátum: 2007-05-17 16:00:00

Szellem-idézés

Alexandra Kávéház (Bp. VII., Károly krt.)
Kezdő dátum: 2007-03-28 19:00:00

Requiem - Könyvbemutató

Ráday Könyvesház (Bp. IX., Ráday u. 47.)
Kezdő dátum: 2007-03-21 17:00:00

Szellem és költészet - Könyvbemutató

Írók Boltja (Bp. VI., Andrássy út 45.)
Kezdő dátum: 2007-02-28 16:00:00

Requiem - Könyvbemutató

Írók Boltja (Bp. VI., Andrássy út 45.)
Kezdő dátum: 2007-02-27 16:00:00

Cseh novellák és Holan versei

Cseh Centrum konferenciaterme (Bp, VI., Szekfű utca 4.)
Kezdő dátum: 2007-01-31 17:30:00

Kalligram Könyvek - Bemutató

Szlovák Intézet (Bp, VIII., Rákóczi út 15.)
Kezdő dátum: 2007-01-18 18:00:00
További találatok

Keresési találatok a(z) LiteraTV kategóriában

Mészáros Sándor: Nem biztos, hogy finnyásnak kell lenni

A Beszélő által szervezett novellakonferencián Mészáros Sándorral, a Kalligram Kiadó és folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogyan lehet felfuttatni egy novelláskötetet, mennyi idő kell egy stabil írói brand kialakításához és, hogy az íróknak igenis megéri kísérletezni és nemcsak regényben gondolkodni.

Másfajta rálátás

Szlovákiai magyar szerzők könyvei, a szlovák, cseh, lengyel kultúra követése is feladata a kétlaki, kétnyelvű Kalligram Kiadónak: új könyveikről a Kalligram kiadó magyar szerkesztője, Mészáros Sándor beszélt  literaTV nézőinek.

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Hosszú út

2007. december 16. - Tomaji Attila
Salamon Pál. Jól emlékszem azokra a napokra, amikor A Sorel ház olvasásán kívül képtelenség volt mással is foglalkoznom. Ritkán éreztem ilyet. Ilyenkor az ember alig eszik, inni azért iszik, de nőknek nem telefonál, ez biztos. Vidékre akartam menni, csikót venni, felnevelni. Hajamat is levágtam, nehogy úgy járjak, mint Absolon a Bibliában. Nagyon fiatal voltam.

Paragrafus és poézis

2007. augusztus 11. - Mészáros Sándor
Benézek régi törzshelyeimre, csak úgy reflexből, de már nem érzem ugyanazt, pedig tudhatnám, hogy gimnazista korunk emblematikus helyei nem saját jogon voltak olyanok, amilyenek, hanem amiatt, hogy mi ott együtt voltunk. Győri ismerőseim számára elpestiesedett és rátarti vagyok, budapesti ismerőseim pedig sosem tekintenek a bennszülött pesti klub tagjának.