Letiltotta munkáit Parti Nagy Lajos a Magyar Rádióban - olvasható az Indexen. A Kossuth-díjas költő, író nem ért egyet a "szócsövesített" közmédiával, ezért nem engedélyezi, hogy műveit leadják a Magyar Rádióban.
2011. július 6-ától 8-áig, három napon keresztül vehették át a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna TV és az MTI munkatársai a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) felmondásról vagy szerződéshosszabbításról szóló értesítéseit. A közmédia átalakításának ez csupán az első lépése volt.
Ön szerint melyik a magyar irodalom legjobb, legszebb, legemlékezetesebb kezdőmondata? Erről kérdezi az Irodalmi Újság szerkesztősége játékos kedvű hallgatóit.
Nyolcvan hazai és határainkon túl élő magyar költő olvassa fel saját, az Év verse 2011 kötetben publikált verseit a Magyar Rádió, a Magyar Napló és az Írószövetség közös rendezvényén, a Versmaratonon.
Gabnai Katalin A jó élet című színdarabja nyerte a Magyar Rádió (MR) 4,5 millió forint összdíjazású drámapályázatát, melynek legjobb darabjait ősszel hallhatja a közönség - jelentették be a rádió vezetői kedden Budapesten.
Huszonnégy éve szerkesztjük a lapot – belegondolni is sok: hiszen ez már irodalomtörténet! - A 2000 folyóirat műhelynaplóját ma Margócsy István jegyzi.
Az OIK „Nincs módunk középszerűnek lenni” című rendezvénysorozatának záró alkalma 2012. június 6-án, szerdán lesz 17.30-tól, mely során Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumairól lesz szó.
Legutóbbi Írómozinkban Nemes Z. Márió volt a vendég. David Cronenberg: Két test, egy lélek című filmjéről Nagy Gabriella beszélgetett vele. Legközelebbi mozink május 23-án lesz. Parti Nagy Lajost látjuk vendégül az Árvácska című filmmel a Nyitott Műhelyben.