Keresési eredmény a(z) „rácz péter” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

Költészet napja

Költők kézzel

Költészet napján a Litera felkérésére kortárs költők azzal lepték meg olvasóinkat, hogy rendelkezésünkre bocsátották kéziratban írt verseiket, melyeket most közzéteszünk több részletben. Fogadják örömmel a költészet ünnepén!

Interjú

Via Danube

Az irodalmi központok európai hálózata (HALMA) első nagyszabású, Duna menti utazó rendezvényének budapesti programja ma veszi kezdetét az A38-on, 21-én a Szabadság és a Petőfi híd között állomásozó MS Stadt Wien hajón folytatódik. A Mozgásban az irodalom programról Rácz Pétert kérdeztük.

Ott jártunk

Hallgatag hagyomány

Kié Kafka? A Szombat folyóirat februári számának címe igen találó, hiszen nem csak a hagyaték körül kialakult, valóban kafkai perre utal, de arra is, hogy Kafka milyen sokféle hagyomány és elbeszélés metszetében tudta és nem tudta meghatározni saját identitását is. A lapszámbemutatón ott jártunk.

Hír

Európa fordít - Halma-találkozó Balatonfüreden

A HALMA irodalmi alkotóházak hálózata, amely 21 európai ország 27 irodalmi központját egyesíti azzal a céllal, hogy elősegítse az európai kultúrák találkozását, és megismertesse az irodalmi élet szereplőit - írókat, fordítókat, kiadókat és kritikusokat - a különféle kultúrák sokszínűségével. A HALMA keretén belül "Európa fordít" címmel április 24-25-én Balatonfüreden kétnapos rendezvényt rendeznek.

Riport

Vihar egy kalózkiadás körül

Csalog Zsolt Krisztina című pornóregényét a Csalog gyerekek tiltakozása ellenére adta ki az özvegy, Dr. Bognár Éva. Csalog Gábor, Dr. Bognár Éva, Lengyel Péter, Rácz Péter, Ungváry Rudolf és Reményi József Tamás nyilatkozik a literának.

Takarékosan írni

A Pécsett szerkesztett Jelenkor július-augusztusi duplaszámának első részében Radics Viktória összeállításában és fordításában, valamint eligazító bevezetőjével  a mai boszniai irodalomról kaphatunk különleges körképet. A jugoszláviai háborúban sokat szenvedett régió átélt borzalmairól és posztháborús traumájáról szóló versek, prózák és esszék szerzői nemzetközileg is ismert irodalmárok: Semezdin Mehmedinović, Senadin Musabegović, Marko Vešović, Faruk Šehić, Hadžem Hajdarević, Amir Brka, Mile Stojić, Refik Ličina, Muharem Bazdulj és a lengyel Krzysztof Czyżewski.

Szarajevó blues

Megjelent a Jelenkor nyári duplaszáma. Első részében Radics Viktória fordításában a mai boszniai irodalomba nyerhetünk betekintést. A szépirodalmi rovatban Karátson Endre közöl új részletet önéletírásának harmadik kötetéből. Térey János, Schein Gábor, Rácz Péter, Szántó T. Gábor, Rapai Ágnes és Darányi Sándor versei után Radoslav Petković Bizánci internet című esszésorozatának negyedik része olvasható.

Borges könyvtáráról

A Kalligram májusi számának központjában Jorge Luis Borges áll. Borges verseit és esszéjét (A történelem szemérmessége) olvashatjuk Imreh András fordításában, az argentin szerzőről tanulmányt is közöl a lapszám Bartók Imre és Wirágh András tollából.Tőzsér Árpád verseit, Borges A történelem szemérmessége című esszéjét és Wirágh András Hagyományrombolás – hagyományteremtés című Borges-tanulmányát mi is közöljük.

Kereszteződések

Megjelent az Alföld folyóirat áprilisi száma, melyből Kulcsár-Szabó Zoltán Kereszteződések: az időbeliség mintái a késő modern költészetben című  tanulmányát, Balla Zsófia verseit és Peremiczky Szilvia az Udvariatlan szerelem című középkori obszcén költészet antológiájáról írt recenzióját mi is közöljük.

Hekerle 1956–1986

Az Ex Symposion 56. számát a húsz éve elhunyt Hekerle László (1956–1986) kritikus és esszéista emlékének szentelte. A lap bemutatóján, június 15-én este hattól a Tranzit Caféban e szám szerzői olvasnak fel írásaikból, beszélgetnek Hekerléről, valamint láthatóak lesznek részletek a nyilvános fellépéseiről fennmaradt felvételekből.
További találatok

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Szépírók Társasága Őszi Fesztiválja

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2007-10-28 11:00:00

Irodalmi vízummal Szentendrén (aug. 25-27.)

Városháza díszterme
Kezdő dátum: 2006-08-27 17:00:00

Irodalmi vízummal Szentendrén (aug. 25-27.)

Szentendrei Képtár (Fő tér)
Kezdő dátum: 2006-08-26 10:00:00

Irodalmi vízummal Szentendrén (aug. 25-27.)

Szentendrei Képtár (Fő tér)
Kezdő dátum: 2006-08-25 18:00:00

GARDEN PARTY a Magyar Fordítóházban

Magyar Fordítóház Alapítvány (Balatonfüred, Petőfi S. u. 36)
Kezdő dátum: 2006-06-17 14:00:00

Irodalmi maraton

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2006-05-12 16:00:00

Kalligram-est a Könyvfesztiválon

Szlovák Intézet (Bp. VIII., Rákóczi út 15.)
Kezdő dátum: 2006-04-19 18:00:00

Nyitott Versest

AJAMK (Bp, XIII. Tátra u. 20/B.)
Kezdő dátum: 2005-11-22 19:00:00

Orosz szeminárium a Fordítóházban

Balatonfüred, Lipták Szalon
Kezdő dátum: 2005-09-06 16:00:00

JAK-tábor

Szigligeti Alkotótábor
Kezdő dátum: 2005-08-26 10:00:00
További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Ha lenne utánfutóm

2011. március 20. - Rácz Péter
Mire késő este lesz, rájövök, hogy egész nap a szobában ültem, dolgokat intéztem, ezt-azt írtam, olvastam, kankalinra, meg ilyenekre ügyet se vetettem. - Rácz Péter zárónaplója a Literán.

Elsősorban érdekel

2011. március 19. - Rácz Péter
Pedig csak le kell ülni egy karszékbe, gyengébb idegzetűek esetleg markolják meg a karfát, és aztán rajta! Olvasni, olvasni! Előbb a teljes listát, aztán a magyarázkodásokat, tagadásokat, vallomásokat és végül a bocsánatkéréseket. - Rácz Péter netnaplója a Literán.

Enni, gátlások nélkül

2011. március 18. - Rácz Péter
Aztán belejöttem. Kórházak, temetők. Sírbeszéd. Halotti beszéd. Göröngy bedobása. Kő. Fejfedővel, anélkül. Szívvel-lélekkel, kötelességből, irodalmilag. Szétfagyott lábakkal, eső utáni vizesen, izzadva. Verset olvasva. Utána beülve valahová, felmenve lakásra enni, beszélgetni. - Rácz Péter netnaplója a Literán.

Oscar Wilde Pub

2011. március 17. - Rácz Péter
Megnéztem a ruhádat, végül is örülhettem volna elégedettségednek. Azóta sajnállak, irigyellek, magam fölé, vagy magam alá helyezlek, pedig tudom, hogy nem kellene, nem lenne szabad. - Rácz Péter netnaplója a Literán.

Eső előtt

2011. március 16. - Rácz Péter
Ezáltal lehetek az, aki mindig is vágytam lenni: senki. Akinek neve nincs, mert nem Csendes-óceán vagyok, hanem mindössze nagy víz, vagy nagy dörrenéssel és kisüléssel kísért jelenség fenn a levegőben. - Rácz Péter naplója a Literán.

Kizár, bezár

2011. március 15. - Rácz Péter
Az egyik magyarokról beszél, a másik is magyarokról beszél, de nem ugyanazt gondolják. Láthatóan két különböző halmazt neveztek el magyaroknak, ami egyszerű kódolási hiba lenne, csak éppen ezt a finom gumicsontot (magyarok) egyik sem akarja elengedni. - Rácz Péter netnaplója.

Huszonnégy centi

2011. március 14. - Rácz Péter
Amíg esténként a hideg és sötét udvaron a beáztatott és megpuhult kukoricaszemeket hüvelykujjával nyomta le a tiltakozó jószágok torkán, addig ez a tanyai élet intim jeleneteinek egyike volt. De a városba ő mindig biciklin suhanva kerekezett be. Frizura, ruha rendben volt, adott magára. - Ezen a héten Rácz Péter írja a netnaplót.

A világ közepe

2008. május 25. - Reményi József Tamás
És Ábrahámhegy lehet a világ közepe, ahonnan nyár elején Füredre, a Fordítóház kerti estjére csak átugrasz (Rácz Péter új verseskötetét tetted ma Elmore Leonard krimije mellé, az ő darócos hangú, hűvösen távolságtartó verseit furcsa mód közel érzed magadhoz, pedig a szeretet szóról egyébként neked más képzeteid vannak).

Némely részletek 7.

2007. április 22. - Fenyvesi Ottó
Babic fordításainak köszönhetően a délszláv térségben valóságos Hamvas-kultusz alakult ki. Hamvas lefordított könyvei nagyobb példányszámban kelnek el a Balkánon, mint Magyarországon. A délszláv mentalitás és kultúra inkább szakrális jellegű, fogékonyabb műveinek mondanivalójára.

Néhány csecsemő és néhány nagylány

2006. 06. 11. – Rácz Péter
Hogy testes meg telt, azt eddig is tudtuk, a vállas, nekem legalább, új. Gondolom, ha egy pohár szerintem egyértelműen vörös bort lassan ízlelgetve megpróbálunk elképzelni, hogy milyen szó illik ehhez a miféle borhoz, előbb-utóbb megképződik (e szót, amely nélkül én jól megvagyok, most mégis el kellett sütnöm) lelki szemeink előtt ez: a vállas bor. Kétszer két decit a vállasból, mondom majd legközelebb a Hatlépcsősben Buda Gy. társaságában.
További találatok