Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában
2011. szeptember 11. - Rajsli Emese
De akár a Litera olvasói is, így, végszóra, próbát tehetnének: a
következő teszt a magyart idegen nyelvként két éve tanuló diákoknak
készült. Másfél óra alatt kéne megoldani. Jó munkát!
2011. szeptember 10. - Rajsli Emese
A szokásos éjszakai penzum helyett azért vetem most papírra/verem most
gépbe eme sorokat, mert az éjszaka fontos buliznivalóm volt. - Rajsli Emese netnaplója.
2011. szeptember 9. - Rajsli Emese
Valahol tulajdonképpen elszomorít, hogy egy Németh László-formátumú
emberre lenne szüksége minden magyar kisiskolásnak, és ez nyilvánvalóan
lehetetlen. - Rajsli Emese netnaplója.
2011. szeptember 8. - Rajsli Emese
Városszéli bérleményük környékét aztán alaposan bejártuk az elkövetkező
napokban, és a lányom a vége felé azt mondta, most már érti, mit
hisztizek én mindig azon, milyen jó hely lenne a budapesti Wekerle, ha
valamelyik normális részén lenne a világnak. - Ezen a héten Rajlsi Emese írja a netnaplót.
2011. szeptember 7. - Rajsli Emese
Demokratikus működésében is rímel egymásra a két folyóirat: kinek-kinek
jogában áll(t) a saját ötleteit megvalóstani, illetve: abból lett a
Narancsban cikk, az Exben meg tematikus szám, amit valaki valamiért a
magáénak érzett, és volt benne annyi kitartás, hogy meg is csinálja. - Rajsli Emese netnaplója.
2011. szeptember 6. - Rajsli Emese
De miért kellett volna szerencsétlen gyereknek az én elképzelésem
szerint tölteni a nyarat? Megértem én. Vagy legalábbis igyekszem. - Rajsli Emese netnaplója.
2011. szeptember 5. - Rajsli Emese
Most, 5 év után, van egy 76 nm-es lakásom, a fölvett 8 milla helyett
jelenleg majd' 11-gyel tartozom, a nagyobbik gyerek folyton a nappaliban
alszik (ha egyáltalán itthon van), a háziját meg úgyis az
ebédlőasztalon írja (ha írja) – a mi hálószobánkról meg kiderült, hogy
megléte már nem sokat segített rajtunk. - Ezen a héten Rajsli Emese írja a netnaplót.
Netnapló
Ey Symposion - 2011. július 6.
Miután ugyanis a hátunk mögött hagytuk a Balkánt, egy egész órát állt a
vonat a magyar préri közepén. Hátratekintve még látszott a hódosi immár
közös, eu-s határállomás, az egész vonaton nem volt egy darab kalauz se... - Az Ex Symposion szerdai naplóját Rajsli Emese írta.
Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában
Maribor 2012
Az Interliberről már évek óta az a vélemény alakult ki, a kiadók arra használják, hogy kiürítsék raktáraikat, és keressenek még valamit az év vége felé... - 2012-ben a szlovéniai Maribor lesz Európa kulturális fővárosa, ez alkalomból Jagna Pogačnik horvát irodalomkritikus, fordító, esszéista írását ajánljuk Rajsli Emese fordításában.
Maribor 2012
Amikor nemrég hamis híre ment, hogy Dobrica Ćosić kapná az irodalmi Nobel-díjat...,
tizenöt percig, a cáfolat megjelenéséig, mindenkit félrevezetett a
közhírré tevőkön és a szerzőn kívül... - 2012-ben a szlovéniai Maribor lesz Európa Kulturális Fővárosa, ez alkalomból Igor Marojević szerb író, esszéista írását ajánljuk Rajsli Emese fordításában.
Maribor 2012
A szlovéniai Maribor 2012-ben Európa Kulturális Fővárosa. Ebből az
alkalomból indított sorozatunkban egy olyan szerzőtől közlünk most
szöveget, akitől már olvashattak nemrég, mint ahogy most is, Rajsli
Emese fordításában. A kulturális főváros honlapjának legizgalmasabb
szövegeiből válogattunk.
Maribor 2012
Egyszerűen, lám, arról van szó, hogy mindenkinek jogában áll balféknek
lenni. - 2012-ben Európa Kulturális Fővárosa Maribor lesz. Ebből az
alkalomból indított sorozatunkban az eseményre létrejött honlap
legizgalmasabb szövegeiből válogattunk. E héten Robert Perišić írását
közöljük Rajsli Emese fordításában.
Maribor 2012
2012-ben a szlovéniai Maribor lesz Európa Kulturális Fővárosa. Ez
alkalomból indítottuk el Maribor 2012 című sorozatunkat, amelyben a
kulturális főváros hivatalos oldalának legizgalmasabb szövegeiből
válogatunk. Íme, a második.
Maribor 2012
2012-ben a szlovéniai Maribor lesz Európa Kulturális Fővárosa. Ez
alkalomból indítjuk el Maribor 2012 című sorozatunkat, amelyben a
kulturális főváros hivatalos oldalának legizgalmasabb szövegeiből
válogatunk.