Keresési eredmény a(z) „schein gábor” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

Litera-díj 2012

Garaczi László Litera-díjas!

Szombat este a Maros Sörözőben a Litera kihirdette Én nem fogom be című verspályázatának eredményét. A Litera-díjat 2012-ben Garaczi László nyerte el, a nyílt pályázat első díjasa: Horváth Viktor. - Cikkünkben megtekinthetik a LiteraTV felvételét is a díjátadásról.

KÖLTÉSZET NAPJA 2012

Költők kézzel 4.

Költészet napján kortárs költők kéziratait publikálta a Litera három galériában. Ám mára is maradt még mutatnivaló - Háy János, Schein Gábor, Térey János és Villányi László verseit közöljük.

Én nem fogom be

Schein Gábor: Magyarország, te örökös…

Én nem fogom be címmel hirdetett nemrég pályázatot a Litera. Kortárs költőket kért fel politikai-közéleti versek írására egyrészt, másrészt ugyanebben a témában nyílt pályázatot írt ki. A felkért költők művei mostantól a Literán is olvashatóak. Legjobbjuk nyeri majd el az idei Litera-díjat. Elsőként Schein Gábor versét közöljük.

Ott jártunk

Beszélgetni egymással, beszélni egymás mellett

Abban ugyanis mindenki egyetért, hogy az lenne a jó, ha a politikus költészetet is az esztétikum alapján ítélnék meg, persze ez gyakran nehéz dolog... - Március 8-án Versre magyar, hí a haza! címmel rendezett vitaestet a kortárs politikai költészetről a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a Szépirodalmi Figyelő a Szatyor Bárban. Csepregi János tudósítása.

A hét verse

A hét verse - Schein Gábor: (Éjszakai utazás)

Aki éjszaka vonatra száll, a hold palotáját / építi, de nem tud róla, sófényű, kiszáradt tófenéken, önmaga kietlen / tájain kel át, latolva lehetőt és lehetetlent, és csak az ablaküvegen / fel-felvillanó fények, az olvasatlanul átsuhanó állomásnevek / jelzik számára, hogy mozdulatlanul is úton van valahová. - A hét versét Nagy Gabriella választotta.

Könyvajánló

Schein Gábor: Éjszaka, utazás

"Az utazás minden pillanatban máshol osztja ketté a teret. Minden hely / megálló, küszöb, bejárat." - Schein Gábor új verseskötete az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Kalligram Kiadó gondozásában. Az Éjszakai utazás című hosszú verssel ajánljuk a könyvet.

OTT JÁRTUNK

Két Gábor önéletrajzai

Gábor regényében ez és ez történik, ellenben Gábor szövegeiben mintha más, és a Gábor által mondottak sajátosan reagálnak Gábor szavaira. - A Nyitott Műhely Ellenlábas beszélgetésén Németh Gábort és Schein Gábort kérdezték. Turi Tímea beszámolója.

Ott jártunk

Hallgatag hagyomány

Kié Kafka? A Szombat folyóirat februári számának címe igen találó, hiszen nem csak a hagyaték körül kialakult, valóban kafkai perre utal, de arra is, hogy Kafka milyen sokféle hagyomány és elbeszélés metszetében tudta és nem tudta meghatározni saját identitását is. A lapszámbemutatón ott jártunk.

Nyomdakész

Schein Gábor: Egy angyal önéletrajzai

Az otthontalanság mindent átható érzése, a származás elhallgatása, eltitkolása, a megbélyegzettségtől való félelem, a feledésben felbomló, de teljesen soha fel nem számolható zsidó identitás miatti szorongás és rettegés fűzi össze egy regénnyé a két történetet. Részlet Schein Gábor regényéből.

Füst Milán-díj 2009

A Füst Milán-díj prózaírói kuratóriumának döntése értelmében idén Balázs Attila és Schein Gábor kapta a díjat.
További találatok

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Nyugat-konferencia

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp, V., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2008-10-08 10:00:00

A Magyar Dráma Napja az Új Színházban

Új Színház (Bp, VI. Paulay Ede utca 35.)
Kezdő dátum: 2008-09-21 11:00:00

Csillaganyám, csillagapám

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp, V., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2008-01-10 17:00:00

Requiem - Könyvbemutató

Írók Boltja (Bp. VI., Andrássy út 45.)
Kezdő dátum: 2007-02-27 16:00:00

Magyar Író Akadémia

Művészetek Palotája, Bohém Étterem (Bp. IX., Komor Marcell stny. 1.)
Kezdő dátum: 2007-02-17 10:00:00

A nézőtérrel szemben

R Klub (Bp. XI., Műegyetem rakpart 7-9.)
Kezdő dátum: 2007-01-10 18:00:00

Szombat Szalon

Szimpla Kertmozi (Bp. VII., Kazinczy u. 14.)
Kezdő dátum: 2006-09-03 19:00:00

GARDEN PARTY a Magyar Fordítóházban

Magyar Fordítóház Alapítvány (Balatonfüred, Petőfi S. u. 36)
Kezdő dátum: 2006-06-17 14:00:00

100 év - 1000 vers - Költészet napi Könyvmutatvány


Kezdő dátum: 2005-04-09 10:00:00
Bp, II., Fény u. 20-22.

A Három szín - piros, fehér, zöld - fehér zöld piros - könyvbemutató


Kezdő dátum: 2005-02-17 18:00:00
Bp, VI., Andrássy út 14.
További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Netnapló extra - Schein Gábor: Pöttyös a levegő!

2009. december 31. - Schein Gábor
Csak éppen a test, az nem szakadhat ki egészen a természetből. És maga a város sem, mindaddig, amíg felülről nyitott. Nyitva van az ég, és esik a hó. - Schein Gábor, 2009. december 13.

Pöttyös a levegő!

Schein Gábor, 2009. december 13.
Csak éppen a test, az nem szakadhat ki egészen a természetből. És maga a város sem, mindaddig, amíg felülről nyitott. Nyitva van az ég, és esik a hó. - Schein Gábor netnaplója

Áramkimaradás

Schein Gábor, 2009. december 12.
Jellemző, hogy bennem merül föl, tulajdonképpen semmi más, csak ostoba reflex, hogy fényt akarunk a sötétben, elvégre a sötét épp olyan jó, mint a világos, sőt néha jobb, üldögélhetnénk egy kicsit a sötétben, amíg vissza nem jön az áram. - Schein Gábor naplója

Festett és valódi madarak

Schein Gábor, 2009. december 11.
Lakik ugyanis a földszinten egy idős néni, aki hetekkel ezelőtt a fejébe vette, hogy az udvaron etetni fogja a galambokat. Finomabbnál finomabb magokat szórt ki nekik, és a galambok azonnal meg is jelentek, ellepték az udvart. És most már el se mennek. A korlátokon gubbasztva várják a következő szórást. - Schein Gábor naplója

Így ér véget

Schein Gábor, 2009. december 10.
Szertetörli a homlokán kevéske megmaradt haját, és megkérdezi, helyet foglalhat-e a szemközti széken. A fiatal nő ámulva fordítja felé a fejét. A kövér férfi megismétli a kérdést. A nő bólint, és már nincs ideje visszafordulni az ablak felé. - Schein Gábor naplója

Szúrós, gyanakvó szemek előtt

Schein Gábor, 2009. december 9.
Oldalt, a vörös kárpittal fedett terem egyik sarkában fel volt állítva Füst Milán idős kori portréja. Szúrós, rosszhiszemű, gyanakvó szemek. A modern magyar irodalom egyik legnagyobb zsenijének szemei. - Schein Gábor naplója

Akiket még a gólya hozott

Schein Gábor, 2009. december 8.
Mert „este a fürdőkádban már nem lehet összetéveszteni” a fiúkat és a lányokat: „Hátulról még így is nagyon hasonlítanak egymáshoz, de elölről mindjárt látszik a különbség. Semmi kétség: ez fiú, ez meg lány." - Schein Gábor naplója

Kevesebb feltétel, kétség, félelem

Schein Gábor, 2009. december 7.
Én például hajlamaim szerint rejtőzködni és eltűnni szeretnék. De mivel rejtőzködni és eltűnni csak valaki másban lehet, végül is akaratom és hajlamaim ellenére látszom. - Schein Gábor naplója