Keresési eredmény a(z) „teslár Ákos” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

Interjú

Mindig is a rossz ötleteket szerettem

A Könyvhéten Para-Kovács Imre és Seres Mária közreműködésével a Marximban mutatták be Teslár Ákos Nehéz kutya című új regényét. A bemutató után az íróval az Ulpius Új Hullám bevállalósságáról, a rossz ötletekről, a Vanitatum vanitas ironikus olvasatáról, „kutyább” témákról beszélgettünk.

Teslár Ákos, Magyarország

Teslár Ákos Budapesten született 1980-ban, azóta is itt él. Jelenleg magyar és esztétika szakos egyetemi hallgató, közel a tanulmányai befejezéséhez. Húsz éves kora óta publikál, nem túl sok novellát. Első regényét 18 és 21 éves kora közt írta, EZEKET KIDOBTAM a címe, az Ab Ovo kiadó jelentette meg 2003-ban. Az utóbbi években kritikákat, esszéket is publikál, főleg a kortárs magyar prózáról, prózaírókról.

Cristina Cerrada, Spanyolország

Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál immár hagyományosnak számító rendezvénye, mely a maga nemében unikális kezdeményezés: az idei részvevők Ausztriából Wilfried Steiner, Belgiumból Jan Lauwereyns, Csehországból Petra Hulova, Dániából Maria Gronlykke, Finnországból Riku Korhonen, Franciaországból Laurent Jouannaud, Németországból Ulla Lenze, Olaszországból Marco Fabio Apolloni, Írországból Gerard Donovan, Hollandiából Arjan Visser, Lengyelországból Agata Miklaszewska, Szlovákiából Monika Kompaníková, Spanyolországból Cristina Cerrada, Nagy-Brittaniából Lavinia Greenlaw. Magyarországot Teslár Ákos képviseli.
Itt a spanyol résztvevőről olvashatnak és regényéből ismerhetnek meg egy részletet.

Vár valakire

"Ha már sokat olvasott eddigre, az odaértett olvasónak ismerős lesz az íz a szájában, darabtól függően Bodor- vagy Mándi- vagy Garaczi-íz, de ha nem, hát nem."

Klórozott kultúrcsatorna

A Műút most megjelent számát Csobánka Zsuzsa Félpartita  című háromtételes verse nyitja, melyet Bán Zoltán András készülő új regényének, a Beethoven unokaöccsének első fejezete  követ. Prózai műveket közöl még Kiss Noémi, feLugossy László, Farkas Tibor, Nyisztor Mik és Terdik Roland, akinek három kisprózája lentebb is olvasható. Versekkel szerepel a lapszámban Deres Kornélia és Smiló Dávid; Fernando Pessoa négy (saját néven jegyzett) költeményét Mohácsi Árpád fordította magyarra.

Katonai temetés Vonnegutnak

A székesfehérvári folyóirat részletet közöl a nemrégen elhunyt Kurt Vonnegut Paris Reviewban megjelent interjújából, s tanulmányt a jamaicai zene történetéről.

Závada Pál misztériumai

A politikai és kulturális folyóirat áprilisi számában jelentékeny szerephez jut Závada Pál író és művei: Ambrus Judittal való levélváltása és Anyanemzettest című írása mellett Csuhai István recenziója is olvasható az író két művéről.

Sakkparti

A márciusi Beszélőben többek között Borbély Szilárd, Teslár Ákos, Esterházy Péter, Forgách András, Kukorelly Endre, Szilágyi Ákos és Szijj Ferenc műveit olvashatjuk.

KirÁrgus

A Székesfehérvárott szerkesztett, megújult Árgus tetszetős szépirodalmi összeállítással jelentkezett legújabb, 2007. januári számában. A kritikai rovatban többek között Pati Nagy Lajos és Falcsik Mari könyveiről olvashatnak, s újabb hozzászólással bővült a korábban Teslár Ákos Márton László Minerva búvóhelye című regényéről szóló kritikája kapcsán indult vita: a múlt számban Egyszerű és tiszta nóta címmel Bárány Tibor által közölt írásra Teslár Ákos válaszolt.

Nótázás

A Székesfehérvárott szerkesztett, megújult Árgus tetszetős szépirodalmi összeállítással jelentkezett legújabb számában. A kritikai rovat a fiatal költőket, írókat szemlézi. Bárány Tibor pedig Teslár Ákos (Márton László: Minerva búvóhelye regényéről) korábban közölt írását elemzi azzal vitázva – Egyszerű és tiszta nóta címmel.
További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Őszinte

2007. október 29. - Kozák (Ignác) Tibor
A Zuglói könyvtárra visszatérve, a hazai, családias ízek kedvelőinek ajánlanám, de van pár kortárs falat is. Az összes könyvtárra érvényes diákbérlet ára 5800/2900 Ft egy évre, s ezzel szabadon járhatunk több mint ötven könyvtárba Pesten és Budán! 

Where I End And You Begin

2004. 04. 28. - Teslár Ákos
Most, az utóbbi időben egyre többször gondolok rá, hogy ki jön utánam, hogy ki írja majd, ha nem én, ki veszi vállára ezeket a napi édes terheket. Ki érkezik, és aztán távozik. Egy ismerősöm, aki nem olvas literát, ejnye, meglepődve kérdi, minden héten más írja a naplót?, ezek elhasználnak egy évben 52 írót?, hamar el fognak fogyni, azt jósolja. Ha erre gondolok, kis megnyugvást érzek, talán még újra sorra is kerülök, a távoli jövőben.

Zömítés

2004. 04. 27. - Teslár Ákos
Felraktam az egyiket egy kis cirokseprűre és megreptettem, zzs-zzs, remélhetőleg ez nem állatkínzás még, hamar letettem és összegabalyodott lábbal eltiplizett. Azért használok ilyen meleg szavakat, hogy meg lehessen szeretni őket gyorsan, és felvethessem, hogy ha valakinek kell kiscica, annak ellenére, hogy majd megnő, jelezze gyorsan, nevem és címem a szerkesztőségben.
Teslár Ákos netnaplója

Az egyensúly jegyében

2004. 04. 26. - Teslár Ákos
Nyavalyoghat az ember, amennyit akar, hogy szaladgálás, állandó igénybevétel, töredezett hajvégek, centrifugális erő, nyavalyoghatok én csömörről és vödörről, azért el kell ismerni, ahogy Latabár Kálmán énekli kb. szép az élet, ha zajlik, / addig babám sebaj, míg / a kis tüdőd lélegzetet vesz. Jó, hogy volt Könyvfesztivál, meg elsőkönyves hacacáré, és jó hogy véget ért a Könyvfesztivál - de ma már azon kapom magam, hogy máris következő fesztiválom ügyében intézek. Csak nehogy fesztiválfüggő legyek.

Szomorú Vasárnap

2004. 04. 25. - Teslár Ákos
Ahogy a csúcsra jön a csömör, a mániára a depresszió, úgy jött a nagy szombati nyüzsgésre ez a szomorú vasárnap. Elhatároztam, hogy nem nyújtom hosszúra ma, nem való pörgős irodalmi életünkbe az outsider szomorúság, arra ott van maga az irodalom, különösen annak a verses betétei. Vasárnap déltájban a Könyvfesztivál megsejti végét, egy-egy őszintébb faág a kövesútra kókad, a pereces bácsi se tud mosolyogni. A sírva vigadás lesz itt ma a maximum.

Birkás példázatos nap

2004. 04. 24. - Teslár Ákos
A tegnapi netnaplóm halványabb lett a tegnapelőttinél, ketten is mondták; parás dolog ez a netnaplóírás, nem lehet felállni az asztaltól, amikor veszteni kezdesz; harmadik nap, ha ez még a tegnapi színvonalát sem üti meg, egyrészt mi lesz?, másrészt fejek fognak hullani. Ebben a szellemben tessék tehát olvasni a továbbiakat. Egy píár szakember tanácsára a mai szövegbe rakok aranyos állatot meg érzékletes exemplumot is, ezeket a laikus közönség számára; a szakmabelieknek meg egy csomó pontosvesszőt és kettőspontot.

Szép zöldek a fák

2004. 04. 23. - Teslár Ákos
Turczi röviden eligazít minket. Az infók: abc szerint két csoportra osztva felelünk holnap három körkérdésre, némi egyszerűsítéssel: 1. Ki vagy? 2. Mit írtál? 3. Mit fogsz írni? Elfogadjuk a holnapirendet, és a gördülékenyen vezénylő Turczi felveti: "maybe to drink something, something specially hungarian". Fütyülős baracktól tartva tódulok ki a többiekkel együtt, átkelünk a csomóponton, és beülünk (kiülünk) egy közeli teraszra.

Man Of The Moment

2004. 04. 22. - Teslár Ákos
Körülbelül egy hónapja tudom, hogy ezen a héten én írom a netnaplót. Nem veszem ezt félvállról, el van határozva: kiugrási lehetőség. Fiatal író becsülje meg a világ szemét, kiugrok akkor most. Mióta tudom, hogy én írom a netnaplót, szervezem ezt a hetemet. Legyen a hétnek íve. Tükrözze ez a hét személyiségemet, adjon rólam a valódinál árnyalatnyival élénkebb képet.

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Százéves a Nyugat 1. - Konferencia

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp., V., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2008-02-20 10:00:00

Pulzus

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2008-02-18 19:00:00

A kulturális erőszak és a társadalmi nem összefüggései - Konferencia

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2007-12-14 09:00:00

„Sem utódja, sem boldog őse”?

ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola (Bp. XIV., Cházár András u. 10.)
Kezdő dátum: 2007-12-08 09:45:00

Pulzus

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2007-11-19 19:00:00

JAK-tábor

Szigliget, Alkotóház
Kezdő dátum: 2007-08-29 10:00:00

EFOTT 2006 (júl. 18-22.)

Balatonzamárdi
Kezdő dátum: 2006-07-22 11:00:00

Tapasztalatcsere

Kossuth Klub díszterme (Bp, VIII., Múzeum u. 7.)
Kezdő dátum: 2005-12-07 17:00:00

XIII. JAK Tanulmányi Napok

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp, V., Károlyi Mihály utca 16.)
Kezdő dátum: 2005-09-30 10:00:00

Ulpius-ház könyvheti bemutató

Kuplung (Bp, VII., Király u. 53.)
Kezdő dátum: 2005-06-04 20:00:00