Keresési eredmény a(z) „angyalosi-gergely” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

OTT JÁRTUNK

Kánonkerengő

Idén november 9. és 11. között rendezték meg a Debreceni Irodalmi Napokat, melyen a tudományos folyóiratok fórumbeszélgetésén túl szó esett az irodalomtörténet-írás esélyeiről, sor került a 75 éves Buda Ferenc köszöntésére és az Alföld-díjak átadására is. A díjat ebben az évben Bacsó Béla, Grendel Lajos és portálunk főszerkesztője, Keresztury Tibor nyerte el. - Pozderka Judit járt a helyszínen.

Emlékezés

Az író születése

2006 nyarán, amikor a novellát írta, ez az idézet még csak egy szép sor volt, az eltűnt kamaszkor visszaidézésének vágyát fejezte ki. 2010 októberében, két héttel a halála előtt már jóval többet jelentett: akkori önmagát fejezte ki vele. A vendégsort pajzsként emelte maga elé, de mögüle még egyszer visszanézett ránk. „Zsámboki Mária író - voltam.” - Angyalosi Gergely emlékezése Zsámboki Máriára. A novelláskötetről hamarosan olvashatják Dérczy Péter kritikáját.

Ott jártunk

Valóban a fikció

Mit kezd az irodalom, a fikció művészete a valósággal, az igazsággal, a referenciával? Illetve mit jelentenek ezek a szavak az irodalmi térben? – Az Irodalomtudományi Intézet és az Újvidéki Egyetem közös konferenciája erre kereste a választ. Ott jártunk.

Interjú

Eltűnni a könyvben

A kritika egy önmagáért való szellemi gyakorlat, ami esetleg megtámaszkodik a mű felületén, vagy elrugaszkodik a szépirodalminak nevezhető szövegtől, de aztán olykor távol kerül tőle, s már nem sok köze van hozzá - mondja Angyalosi Gergely irodalomtörténész, kritikus.

Jelenkor 2008/február

Tiszteletbeli bordanyilvántartó

Megjelent a Pécsett szerkesztett Jelenkor februári száma, melyből ízelítőként Tompa Andrea A hóhér háza című regényrészletét ajánljuk, valamint részletet Ménesi Gábor beszélgetéséből az irodalomtörténész-kritikus Angyalosi Gergellyel. A szerkesztői ajánlóban a lapszám további tartalmairól is olvashatnak.

Alföld 2009/1

Neovojtina esztétikája

Megjelent az alföld folyóirat első 2009-es száma, melyből ízelítőként Angyalosi Gergely írását és Juhász Ferenc versét ajánljuk.

A háború mint poétikai fordulat

Az Alföld legújabb számból nálunk Radics Viktória írását olvashatják a délszláv háborúkról és Czakó Gábor Hosszúalattság című regényének egy részletét, de a lapszám tartalmáról is részletes infiormációkat olvashatnak cikkünkben.

Barthes, Kleist, Kafka

A februári Alföld szépirodalmi válogatásából nálunk ízelítőképpen Győrffy Ákos verseit olvashatják, a tanulmány-rovatból Papp Ágnes Klára írását közöljük Roland Barthes irodalomszemléletéről, a szemle rovatot pedig Földes Györgyi kritikája képviseli Harcos Bálint Naiv Növény című kötetéről.

A messziről érkezett ember

A decemberi Alföldben interjú olvasható Németh Zoltánnal, akinek Parti Nagy Lajos-monográfiáját L. Varga Péter recenzálja, Németh Zoltán pedig Szécsi Noémi regényéről írt bírálatot.

Szemléletek avagy a tengeri sün

A debreceni Alföld folyóirat olvasásmódok és irodalomszemléletek jellegzetességeiről közöl tanulmányokat szépirodalmi és bírálati rovatai mellett a novemberi számban.
További találatok

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

IRODALOM ÉS TAPASZTALAT

Illyés Gyula Archívum (Bp. VI., Teréz krt. 13., I. emelet)
Kezdő dátum: 2007-11-27 09:30:00

Légyott

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp. V., Károlyi M. u. 16.)
Kezdő dátum: 2007-01-15 18:00:00

Én nem vagyok modern?

Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsterme (Bp. VII., Múzeum krt. 4. A épület földszint)
Kezdő dátum: 2006-05-03 09:30:00

Az Író Születésnapja – Bodor Ádámot köszöntik barátai

Kamra (Bp. V., Ferenciek tere 4.)
Kezdő dátum: 2006-03-04 19:00:00

műKEDDvelő Kántor Péterrel

MU Színház (Bp, XI., Kőrösy József u. 17.)
Kezdő dátum: 2006-02-07 17:30:00

Beszélgetések Móricz Zsigmondról

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp, V., Károlyi Mihály u. 16.)
Kezdő dátum: 2006-02-27 17:00:00

Heller Ágnes és Kulcsár-Szabó Zoltán könyveinek bemutatója

Írók Boltja (Bp, VI., Andrássy u. 45.)
Kezdő dátum: 2006-02-13 16:00:00

Változatok József Attila soraira


Kezdő dátum: 2005-04-13 18:45:00
Debrecen, Kálvin tér 13.

Az Alföld Könyvek-sorozat két kötetének bemutatója


Kezdő dátum: 2005-03-07 16:00:00
Bp, VI., Andrássy u. 45.

Társalgó irodalomról és művészetekről


Kezdő dátum: 2005-03-05 09:05:00
Bartók Rádió
További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Még mindig nem mond6om el senkinek?

2004. 02. 15. - Jónás Tamás netnaplója
Sok támadás ért a 13-i naplóbejegyzésem miatt. Akik egyetértettek velem, azok azt kifogásolták, miért nem mondtam jobban oda, nem lehet ilyen semmi harci vértben csatába menni, szavaim katonáit átgondoltabb hadrendben, kidolgozottabb haditervvel. Hm. Volt olyan, aki nem mert se egyetérteni, se kettőt. Hm. Hm. És volt, aki egyszerűen lehülyézett. Hm. Hm. Hm. Egyiket sem értem. Hol folyik itt csata?