hirdetés

Belépés

Szegedy-Maszák Mihály

Ott jártunk

Betű szerint

KÉP / VERS, vizuális és konkrét költészet címmel nyílt tegnap kiállítás a Vasarely Múzeumban. Ott jártunk.

Papp Tibor költőnek szentelt különszámot a Revista Texto Digital című folyóirat

Papp Tibor Párizsban élő költő iskolateremtő munkásságával a brazíliai Revista Digital Texto című folyóirat különszámban foglalkozik.
Balaskó Jenő

HÍR

Elhunyt Balaskó Jenő költő, publicista (1940-2009)

2009. február 18-án, 68 éves korában elhunyt a már életében is avantgárd klasszikusnak számító Balaskó Jenő költő, író, publicista, újságíró.

Konferencia

Konferencia az avantgárd irodalom megújulásáról a 80-as években

A Magyar Írószövetség Avantgárd Szakosztálya, a Bohár András Kör 2009. január 20-án 10 órától konferenciát rendez a Magyar Írószövetség székházában, amelynek témája a 80-as évek magyar avantgárd irodalma Magyarországon és a határon túl.

Tandorírt lap

Parnasszus 2008/3

A Parnasszus legújabb számának középpontjában Tandori Dezső áll. Ennek megfelelően a lapszámban olvashatunk minden mennyiségben Tandoriról és Tandoritól. Fried István, Dreff János, Suhajda Péter, Harkai Vass Éva, Szabó Szilárd tanulmányokat közölnek a költőóriásról, Bedecs László interjút készített, Payer Imre és Tokai András, Fodor Ákos versekkel üdvözlik Tandorit. Továbbá a lapszámban olvashatjuk többek között Szauer Ágoston, Turbully Lilla, Tatár Sándor, Menyhért Anna és Király Odett írásait.

Kultúrcsempész Sínbusz-fesztivál

Határon innen

Az összetartozó kulturális tereket földrajzilag is összekötő Sínbusz-fesztiválnak épp a határátlépés a lényege: a menetrend szerinti sínbuszon október 14-én, kedden írók-költők megafonos felolvasással zötyögnek át Szegedről Szabadkára, másnap pedig Szabadkáról Szegedre érkezik a járat, hogy este a REÖK-palotában folytatódjon a felolvasás. A határon innen is élvezhető gazdag programokkal vigasztalom magam, no meg a pénteki Kiš-esszé szimpóziummal. A hét végére kiderül, sovány-e a vigasz.

Az Ördögtől a Báb felé

Demus Gábor interjúja Málik Rolanddal

Ördög címmel jelent meg Málik Roland első kötete két éve, viszonylag későn, hisz ’76-os születésű. A címből sejthető, nem lehiggadt versek ezek. Ahogyan nem azok az Egészrész antológiában megjelent újabbak sem, melyek készülő kötetének, a Bábnak lesznek a darabjai.

ott jártunk

„Budapest a Balkán Chicagója”

A 100 éves Nyugat 2008-as ünnepségsorozatának része az október 8–10. között, az MTA Irodalomtudományi Intézete, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és a Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett háromnapos Nyugat-konferencia a PIM-ben. A rendezvény első napján szó esett a legnagyobb notabilitásokról, társfolyóiratokról, időszerkezeti átalakulásokról, színekről és illatokról, geometriáról és a kultuszkutatás fontosságáról.

A vendég: Nagy Pál

Írók Boltja (Bp, VI. Andrássy út 45.)

Kezdő dátum: 
2008-10-07 16:00
A bemutatott könyv: Nagy Pál: La vie qui m'a vécu – Journal in-time - magyar kiadás: Nagy Pál: Journal in-time – él(e)tem. A franciaországban élő szerzővel Bónus Tibor beszélget.NAGY Pál író, műfordító, tipográfus [...]

Ötvenéves az Irodalmi Szemle

Irodalmi Szemle 2008. szeptember

Bővített terjedelemben jelent meg az Irodalmi Szemle szeptemberi száma. Ötven év megélt történelmére emlékezik a lap. A szépirodalmat Gál Sándor, Öllős Edit, Kopasz Katalin, Gyüre Lajos és Polgár Anikó versei, Duba Gyula regényrészlete és Szalay Zoltán novellája képviseli. Köszönti a lap a 80 éves Jakab István nyelvészt, s Hazatérő irodalom címmel közli Pomogáts Béla írását az amerikai magyarokról. Három tanulmányt is olvashatunk a folyóiratban Alabán Ferenc, Németh Zoltán, Csehy Zoltán tollából.