Keresési eredmény a(z) „bajtai-andras” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

kritika

Félelem és reszketés a Népszínház utcában

Kubiszyn Viktor túl van a Nagy Befeszülésen. Ebbe pedig többnyire belehalnak, neki mégis sikerült talpra állnia. Bevallom, hogy a Drognapló felénél járva semmi pénzt nem tettem fel volna fel egy képzeletbeli fogadáson arra, hogy ezt élve meg ússza. Bajtai András recenziója Kubiszyn Viktor Drognapló című könyvéről.

Nyári Tárlat

Bubbles és én

Az 1983-as év azonban egy másik esemény miatt is fontossá vált Michael Jackson életében, ekkor látta meg ugyanis a napvilágot egy austini kutatóközpontban Bubbles, a csimpánz, akit Michael Jackson mentett meg végzetétől, mivel rajta is különféle állatkísérleteket hajtottak volna végre. - Bajtai András írása a Nyári Tárlat sorozatban.

Kis nyári zene

XVI. Lajos király démonai

A The Black Keys 2010-ben Brothers címmel kiadott albumának Too Afraid Too Love You című balladáját végtelenítve hallgattam napokon keresztül néhány hónappal ezelőtt. Mint egy rozsdás satu, szorítja össze az ember kérges szívét, hogy aztán olajba mártott Pilinszky-szögekkel tűzze a napsütötte falra. - Bajtai András zenéit hallgathatják a Kis nyári zene sorozatban.

Műút, 2011/27

Bajtai András: Ébredések

A Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat legfrissebb, 2011/27-es számát az itt megjelent Bajtai-verssel, a XXV. Miskolci Grafikai Triennáléról írt tárlatelemzéssel, valamint a kiállításon és a lapszámban szereplő képekkel ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Körkérdés 2010

Év végi körkérdés 2010/14.

A Litera év végi körkérdésére beérkezett válaszok közül most Falcsik Mari, Bajtai András és Kiss Ottó személyes "évértékelését" közüljük, 2010 irodalmáról.

Kertmozi

Az utolsó dobás

...a kép szemcsés volt, a hang borzalmas, és még felirat sem volt hozzá – az egész olyan nyomorult és felemelő élmény volt, mint ahogyan éreztem magam. - Bajtai András Darren Aronofsky filmjét, A pankrátort ajánlja a Litera Kertmozijában.

A József Attila Kör és a PRAE.HU ajánlata

Bajtai András: Betűember

Bajtai egy para-tár. Felviszi a parát a padlásra. Aztán lehozza. Aztán felviszi. Ideges egy realista. Nagy mozis. A háttér meg szinte mindig: film noir.

Bajtai András versei

Bajtai Andrásnak idén jelent meg az első verseskötete Az átlátszó város címmel a Parnasszus Könyvek sorozatban. A litera vegyesen közöl kötetbeli és új verseiből válogatást.

Bajtai András

Bajtai Andrásnak a Parnasszus Könyvek sorozatban jelent meg idén az első verseskötete Az átlátszó város címmel.

Az átlátszó város

"Versgondolkodásának legfeltűnőbb jegye a figyelemnek az a fajtája, amely egy-egy élesen megragadott, sokszor groteszk vagy morbid hétköznapi részletet egy olyan kijelentés alá rendel, amely a konkrét képeket fogalmakként kezeli, azaz allegóriát építi ki belőlük."
További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

Engedj be

Bajtai András - 2009. szeptember 27.
...hajnali egykor pedig arra ébredek, hogy a szomszéd nő agresszorkodik az ajtóm előtt. Pontosabban, mint egy idegbeteg verte az ajtómat.

Sophie Marceau bánatos arca

Bajtai András - 2009. szeptember 26.
...a Horánszky utcai fészekben nem egy alkalommal söröztünk hatalmasakat, az esték során pedig többedmagunkkal együtt sűrű rajongással vegyes őszinte áhítattal néztük meg újra meg újra Michael Jackson bukaresti koncertjét.

Bela Lugosi is Dead

2009. szeptember 25. - Bajtai András
Én bolond meg vesztemre kihajoltam az ablakon, és mivel a kanyarban állt meg a mozdonyvezető, óvatlanul hátrapillantva megláttam a sínen fekvő holttestet.

Ne én legyek az utolsó

2009. szeptember 24. - Bajtai András
Elképzelni sem tudtam akkor, hogy ez milyen nehéz lehet, és az jutott eszembe, hogy nemzedékemből csak ne én maradjak utolsónak.

Rátöltéskényszer

2009. szeptember 23. - Bajtai András
Utálom a szerdákat. A hét közepe, a kimerültség mélypontja. Nem látni az alagút végét.

Nem ismertem az éhséget

2009. szeptember 22. - Bajtai András
Aztán Pestre kerültem, vesztemre túlságosan közeli kapcsolatba kerültem a gyrososokkal, tálca baklavákat öblítettem le több liter cukros üdítővel, cukrászdákat, kifőzdéket és pékségeket dúltam fel, és mikor dugig tömtem magam, máris nyúltam a féltve őrzött fűszeres chipsért és tábla marcipános csokoládéért.

A fétisbolt vigyáz ránk

2009. szeptember 21. - Bajtai András
Sok albérletben laktam már Budapesten - Tompa utca, Veres Pálné utca, Bródy Sándor utca, Dob utca, Szemere utca, Barcsay utca -, én mégis itt szeretek élni igazán, itt és most érzem először otthon magam. És mindehhez a fétisboltnak is kell, hogy valami megnyugtató köze legyen.

A vad elszabadulása

2008. április 18. - Tokai András
Két utóbbi eseményen sok ígéretes ( pl. Bajtai András, Váczi János) és pár még kialakulatlan fiatal, az ismert nevek közül kedvencem és öreg barátom, Birtalan Ferenc, Báger Gusztáv, Erdődi Gábor, Dunajcsik Mátyás és mások szerepeltek. Lehet, hogy megint én is ott leszek. Érdekes, a két előző alkalommal megfigyeltem, hogy főleg a nagyon fiatalok és mi, az eléggé öregek vagyunk jelen. A középkorúak nyilván mással vannak elfoglalva.

Duna-napló 1.

1-2. nap: Bécs-Hainburg
...a baszk legalább annyira reménytelenül elveszett nyelv a sok újlatin monstrum között, ahogyan a magyar – és talán az ETA, talán a Franco-rendszer miatt, pontosan érti, amikor azt mondom neki: "Közép-Európa tele van szarral. Mármint, történelmileg értve a dolgot." S ezért nehéz nekünk némi szívtáji szorítás nélkül nézni, amint egy francia színész a költészet hatalmáról szónokol.

A megtalált idő

2006. október 7. - Dunajcsik Mátyás
...mert a törékeny külső mögött a Nyugat Fehér Boszorkánya rejtőzik, aki úgy képes beadni az orvosságot a legrakoncátlanabb gyereknek is, hogy az közben meg van győződve róla, hogy ribizlilekvárból torkoskodik, ráadásul önszántából. Mire a gondolatmenetem végére érek, már csak a szekció utolsó előadásából kapom el Tábor Ádám óvatos megjegyzését, miszerint lehet, hogy Térey éppen olyan nagy költő, mint Ady, de ebben még nem vagyok biztos.
További találatok

Keresési találatok a(z) LiteraTV kategóriában

Zene, politika, gazda(g)ság

Szőranya- és Újpárduc zenekar szövegek CD-melléklettel, egy eddig ismeretlen szerző, Farkas Tibor regénye egy akaratgyenge figura politikába keveredéséről és megőrüléséről, Kemény István költői életművéről szóló tanulmányokból összeállított kötet és Bajtai András második verseskönyve; a Líra és Lant terjesztői hálózata alá szerveződés - Balogh Endrét, a JAK-füzetek Pollágh Péterrel dolgozó szerkesztőjét a közös tervekről, a következő JAK-füzetekről kérdeztük a literaTV adásában.

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

Egészrész

Alexandra Irodalmi Kávéház (Bp, VII., Károly krt. 3/c.)
Kezdő dátum: 2008-01-14 17:00:00

JAK-tábor

Szigliget, Alkotóház
Kezdő dátum: 2007-08-31 10:00:00

"Ebben a gyárban hegesztik Puskint"

Tranzit Art Café (Bp, XI., Kosztolányi Dezső tér, régi buszpályaudvar)
Kezdő dátum: 2006-04-26 18:00:00