„Viszonylag ritka eset, hogy a regényen kívüli térben dolgoznék; a novellák is regényen belül keletkeznek. Ha a Szajna esetéhez akarok visszakanyarodni, azt mondom: a Szajna is kiönt néha. Ártere van, és holtágai.” – Centauri és Ambrus Judit levélváltásának részlete.
"Az idő foga vásik, a Beszélőben viszont gyűlik a jobbnál jobb anyag, és jó, akkor leírom, miből maradtak ki, ha nem sikerült beszerezniük a legutóbbi lapszámot, de a következőt tényleg vegyék meg időben..." - A Beszélő októberi számából Egressy Zoltán prózája, valamint Nádasdy Ádám, Christopher Whyte és Gerevich András beszélgetése olvasható a literán.
A Beszélő februári száma, melyben Révész Sándor a titkosszolgálati múlt feltárásáról ír, a Befejezetlen múlt rovatban Budapesti ostromnaplót adnak közre, a Kultúr-rovat vendége pedig ezúttal Centauri. A Literán Keresztesi József kritikáját és Sopotnik Zoltán versét olvashatják, valamint részleteket ajánlunk Centauri levelezéséből.
Várady Szabolcs és Csengery Kristóf Tandori Dezsőt köszöntő versei, Margócsy István tanulmánya és Vári György publicisztikája érkeztek "lopott áru"ként a Beszélő ez évi utolsó számából Seillai Zoárdnak, a Beszélő virágfelelősének jóvoltából.
Beszélgetés Kukorelly Endrével a szentistvántelepi délidőről, a keresztény középről, az anyai kalmopirinről és az apai táskáról, egy futball-pálya-elhagyásról és az írói pályakezdésről, a Kortársról és a Mozgó Világról, az írás terapikus hasznáról, az élő szerzőről, a referenciális olvasásról, a nőkről és a félelmekről.
Az Alföld folyóirat legújabb száma a sport témája köré szerveződik. Olvashatuk tanulmányokat az antik görögök és rómaiak sportszokásairól Tegyey Imre és Szekeres Csilla tollából, Tarján Tamás pedig kifejti, miért is a Nyugat a 20. század legjelentősebb sportlapja. Olvashatunk továbbá írásokat Aczél Gézától, Spiró Györgytől, Darvasi Lászlótól, Garaczi Lászlótól, Kőrösi Zoltántól, Ferdinandy Györgytől és Esterházy Pétertől. Tandori Dezső, Kukorelly Endre és Tarján Tamás írásait mi is közöljük.
A Trialógus nevet viselő beszélgetéssorozat 2008/2009-es tanévének első vendége szeptember 24-én Józsa Márta volt. Őt Szilágyi Zsófia, a veszprémi Pannon Egyetem Irodalomtudományi Tanszékének docense és Bozsik Péter, költő, író, szerkesztő kérdezte.
„A város, ami sosem alszik… New York, New York.”Ennek az állandóan lüktetô, hektikus, hiperaktív metropolisznak a különbözô pontjain, a hét hat napján délelôtt 11-kor megjelenik a Greenpeace néhány tagtoborzója, hogy hozzáfogjon aznapi tevékenységéhez. Ni csak, az az elsô látásra nem feltétlenül bizalomgerjesztô, kissé kopaszodó, európai akcentussal beszélô aktivista ott, ha jól látom, én vagyok.