Keresési eredmény a(z) „díj” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

HÍR

Német elismerés Esterházynak, amerikai díj a Sátántangónak

Német irodalmi elismerésben részesült Esterházy Péter: Bremerhaven városának idei  Jeanette Schocken irodalmi díját ítélték oda neki, amelyet tegnap adtak át. Krasznahorkai László Sátántangójának angol nyelvű kiadása George Szirtes fordításában pedig elnyerte a Three Percent amerikai lap legjobb idei fordítás díját. 

HÍR

Az év kiadója ötödször is a Magvető - A Rájátszás Budai-díjas

Idén 20. alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált zárónapján, április 21-én került sor Az Év Kiadója, az Év Vidéki és az Év Fővárosi Könyvesboltja szakmai díjak, az Év hangoskönyves hangja díj és a Budai-díj átadására.

KÉPGALÉRIA

Újraértelmező Szótár - Díjátadó - Képgaléria

Idén Újraértelmező Szótár címen hirdetett meghívásos és nyílt pályázatot portálunk. A Litera-díjat az nyerhette el, aki a zsűri véleménye szerint a legmesteribb módon fogalmazza meg irodalmi műfajban és eszközökkel a felkínált fogalmak egyikét, ő pedig Borbély Szilárd volt. - A díjátadásról készült képgalériánkat láthatják.

HÍR

Az Artisjus Irodalmi Díj 2013-as díjazottjai

A 2006-ban létrehozott Artisjus Irodalmi Díj az utóbbi években az egyik legrangosabb hazai civil irodalmi elismeréssé vált. 2013-ban Kántor Péter, Szvoren Edina, Szálinger Balázs, Szőnyei Tamás vehették át a díjat. Idén a szerzői jogi törvény módosítása miatt sajnos pénzjutalom nem jár a kitüntetéssel.

HÍR

Barnás Ferencé a 2013-as AEGON Művészeti Díj

Nyolcadik alkalommal adják át hazánk legmagasabb honoráriummal járó, magán-irodalmi díját, az AEGON Művészeti Díjat, amelyet idén a tíz jelölt könyv közül Barnás Ferenc Másik halál című regénye nyert el.

HÍR

Átadták a Kossuth-díjakat

Március 15-én 16 órakor Áder János köztársasági elnök átadta a Kossuth-díjakat. Többek között Kalász Márton és Tornai József író-költők részesültek idén a kitüntetésben.

HÍR

Babérkoszorú-díjak és más kitüntetések március 15. alkalmából

Átadták többek között a Babérkoszorú - és a József Attila-díjakat. - Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából a kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenység elismerésére szakmai díjakat adott át március 14-én.

HÍR

Bécsi díjat kap Kertész Imre

A bécsi Renner Intézet politikai könyvekért járó Bruno Kreisky-díjával tüntetik ki Ausztriában Kertész Imrét - jelentették be csütörtökön. A Nobel-díjas magyar írót Eric Kandel osztrák származású Nobel-díjas amerikai neuropszichológussal együtt tünteti ki az osztrák szociáldemokrata szellemi műhely.

HÍR

A Janus Pannonius műfordítói díj díjazottjai

A Magyar PEN Club minden évben kioszt két Janus Pannonius műfordítói díjat, idén 2013. január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban adják át az elismerést, amelyet 2012-ben: Itamár Jáoz Keszt és Jávorszky Béla, 2013-ban: Márton László és a Magyar Fordítóház Alapítvány kapnak.

HÍR

Szil Ágnes az első JAKkendő-díjas

Idén első alkalommal ítélte oda a JAKkendő-díjat a József Attila Kör által felkért független szakmai kuratórium. A díj átadását nyilvános pályázat előzte meg, amelyre - az előzetes várakozásokat felülmúlva - több mint hetven pályamű érkezett. A szövegek a legkülönbözőbb hazai és határon túli területekről érkeztek. A díjat Grecsó Krisztián adta át.

További találatok

Keresési találatok a(z) Netnapló kategóriában

A második csütörtök

2008. szeptember 11. - Sumonyi Zoltán
Ahogy Juhász Anna (a költő legfiatalabb lánya) segítségével végignyomakodtunk a tömegen a laudátoroknak fenntartott első sorok felé, láttam, hogy ott szorong a magyar irodalom és az irodalmi élet teljes képviselete. Semmi „szekértábor”, semmi „ferde szem”! Úgy látszik, hogy mégis csak van egy magaslati pont, ahová már nem csaphatnak föl az ostoba megosztottság és ellenségeskedések hullámai.

Fogyókúra, főállásban

2008. szeptember 10. – Sumonyi Zoltán
A díjat alapító Rotary klub teljesen szabad kezet ad a zsűrinek és a kuratóriumnak, de természetesnek tartják, hogy a díjazott mű kifejezze a Rotary alapeszményét: a humánum és az igazságosság védelme és erősítése a társadalomban.

Fesztiválfíling és rozéfröccs (meg meglett díjak)

2008. szeptember 6. - Rimóczi László
Most kaptuk a hírt, hogy a tegnap beharangozott BuSho díj ellopás vagy vaklárma volt, vagy valahogy meglettek, valahonnan előkerültek közben, de a pontos részletekről nem tájékoztattak.

Ellopták a BuSho díjakat!

2008. szeptember 5. – Rimóczi László
Amikor először meghallottam a hírt, azt hittem, hogy csak kitalálták, hogy kicsit hasonlítson a megszokott Oscar-díj cirkuszhoz, amikor mindig valami történik vele, ellopják őket, majd később megtalálják a kukában…tényleg, a környező kukákban körül se néztünk. Ez hiba volt.

Oázis

2008. május 24. - Reményi József Tamás
Cirkó ugrik az asztalra. Ennek koreográfiája van: előbb a monitornak háttal ül, szemben velem, mint önmaga szobra, az orrunk majdnem összeér, akkor meg kell simogatni, kicsit dorombol, aztán gyorsan lelapul, elheveredik a gép előtt, amilyen laposan csak lehet, tudja, hogy ha nem takarja a képernyőt, maradhat. Így fogunk neki az előző napi naplónak.

Egy boldog nap folytatása

2008. május 21. - Reményi József Tamás
Nem emlékszem a lakásra, nem emlékszem az akkori Nádasra sem, egykorú fényképeken látom, milyen volt. Mintha nem lett volna ablak abban a helyiségben, de nagyon jó volt üldögélni együtt, akár egy dobozban, leginkább arra hasonlított ez az érzés, mint amikor kiskoromban a nagyasztal alá rejtőztünk a szomszéd gyerekkel.

Pénteken Krúdy

2008. április 4. - John Bátki
És Krúdy Gyulának 1931 vége felé nem sikerült egy új kötethez kiadót találni. Pedig több kötetnyit is írt ebben az évben: A kékszalag hőse, megjelent folytatásokban a Pesti Naplóban január 11. és március 25. között (könyv alakban először 1956-ban!); A tiszaeszlári Solymosi Eszter, megjelent a Magyarország lapjain 101 folytatásban március 1. és július 7. között; A Kossuth fiúk az Esti Kurírban látott napvilágot november 12.-től december 14.-ig.

Nehéz mesterség

2007. december 27. - Toepler Zoltán
(23:32) Van egy mondat a Taxidermia elején, hogy nem a pina forog a világ körül, hanem igenis, a világ forog a pina körül. Nem tudom, hogy ezt a Party Nagy Lajos írta-e, mint a film nagy részét, de ez mesteri mondat, dacára, hogy idegesítően pontatlan.

1984

2007. október 19. – Babiczky Tibor
...hetven-nyolcvan szignó, nem több, és már csak annyi maradt hátra, hogy átadjak a pénztárosnak tizenötezer forintot, „ez csak amolyan óvintézkedés”, kvázi biztosíték, meg nehogy rögtön mínuszba kerüljön a friss egyenlegem, még nincs is számlám, de már rögtön vonnak le, viszont megéri, mert a kamatjóváírás akár a százötvenhárom forintot is elérheti, nem ám évente, pedig az sem hangzik rosszul, hanem egyenesen havonta, így, ha jól számolom, nagyon jól járok...

Valódi világot

2007. június 12. - Balogh Endre
Tehát nem az van, hogy az interneten mindenki megírhatja a véleményét, és az odakerül a könyvesblogra, nem, oda csak megszűrt tartalom kerülhet, amit valakik szerkesztenek. (Ezt amiatt kell tisztázni, mert már hallottam, hogy hát nem korlátozza senki sem azt, mi kerül fel.)
További találatok

Keresési találatok a(z) Haddszóljon kategóriában

Akarom

Tubí or tubí Detiz dö Ríl kveszcsen Áber ih bean Zér műde Und levetem magam Isten öléből Gondoltál már arra Mit ér Jézus a kereszt nélkül? Kitépem az igazságot a szívemből mely belém hatolt...

NAGYELEK A NAGY LÓFEJ-KÖD DÍJ VÁROMÁNYOSA (sajtóhír)

 Mint lapunk értesült róla, a tegnapi napon (magyar idő szerint ma éjjel 0 óra 17 perckor)a Pángalaktikus Szövetség földi nagykövete sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy: NagyEleket,...

Slicc? Sicc! (2.)

Lezáró kérdésként feldobja: mi tenné boldoggá a Költőt, mint versfaragót. – Nobel díj, de leginkább egy csók tőled, itt és most. – villan felé a szempár. – Az első kívánságnak nagyobb esélye van. –...

ogyessza

ki váltság válság díj ki vált djt ki god is a od isa otis tarda nemtudomka naposcsibe lapis lazul i lazy tall mi tol iga famacska vaskutya a kör ékkövesítése majdnem sokoldalú majdnem péntek bizzaro...

A gyermek belül

Miért van az, hogy az iránnyílak mindig elmutatnak tőlünk? A csuklóra a bilincset miért a hátunk mögött kötik össze? (Hogyhogy a béklyót a bokára nem a nyakunk körül?) Akárminek a halálos áldozata...

A festő és az üzletember

A két férfi egymás mellett sétált, árnyékuk hosszúra nyúlt az esti utcán. - Hát hogy vagy mostanában? kérdezte egyikük, miközben szorosabbra húzta magán a kabátot. - Jól, köszönöm. - Régen küldtél...

Janó jelenkori amerikai költőktől fordít 4

Stanley Kunitz Stanley Kunitz was born in Worcester, Massachusetts, in 1905. His honors include the Bollingen Prize, a Ford Foundation grant, a Guggenheim Foundation fellowship, Harvard's Centennial...

Janó jelenkori amerikai költőktől fordít 2

" . . . a versek önéletrajzok és vélemények, az ingázó váltakozása a történeteknek és a válaszoknak." -- Louise Glück 2003 augusztus 28-án, a Kongresszus Könyvtárának a könyvtárosa James H....

Nyílt levél a Konkrét Könyvek szerkesztőihez

Tisztelt Szerkesztők! Miután (az E-mailek rá a bizonyíték, utolsó levelem válaszra sem méltatták) a Konkrét Könyvek szerkesztősége elzárkózott Az attentátor c., a Konkrét Könyvek regénypályázatán 3....

Negyedik nap

Kibaszott fejfájás. A földön fekve ébredt. Alatta átázott a szőnyeg. A mennyezetet nézte. Ha most megnyílna beszélhetne vele. Most tudna beszélni. Elmondhatná neki, a Nagy Hallgatónak. Egyetlen...

Keresési találatok a(z) LiteraTV kategóriában

"Ez egy áldásos borulás"

Térey János nyerte el az Aegon Művészeti Díjat az idén - ennek alapján ő lesz az, aki kiválaszthatja az Aegon Művészeti Társdíj nyertesét is. A díjátadás alkalmával a litera közölt interjút a most a Magyar Dráma Napján is kitüntetett szerzővel, de Térey János a literaTV számára is adott egy interjút - ezt láthatják most.

"A díjak nem az én életem ritmusát követik"

A Palládium Díj kapcsán kérdezte Jánossy Lajos Háy Jánost, aki a nyelv kifáradásáról és átalakulásáról, a díjak biztosította lehetőségekről és a Palatinus Kiadónál a Könyvfesztiválra megjelenő Meleg kilincs című válogatott verseskötetéről mesél: hogyan vált meg 16 évesen a kamaszkori "trutyis-szerelmes" versektől s mutatja meg az új gyűjteményben 2003-ig a Kotródom el kötetig összegezve mindazt, ami eddig elkészült a költői életműben.

A legnagyobb megaláztatás

Nádas Péter beszélt arról a Képzett Társítások - Aegon-estek a Bárkában eseményen, miért nem élmény a Kossuth-díj átvétele, s a formaságok mennyire határozzák meg egy-egy díj értékét, érvényét; de szóba került a képzőművészet értése is.

Társdíj-átadás

Rakovszky Zsuzsa a második Aegon Művészeti Díj tulajdonosaként Vojnich Erzsébetet választotta az Aegon Művészeti Társdíj díjazottjának. Hogy miért? Erre laudációjából kaphatunk választ, melyet a kilencedik Bárka-beli képzett Társítások esten rögzítettünk. A díjat Zatykó Péter, az Aegon Magyarország vezérigazgatója adja át.

Motor a színpadon

A kilencedik Képzett Társítások esten adták át a második Aegon Művészeti Társdíjat. A díj ötletgazdája, a sorozat szervező-ötletadója Eszéki Erzsébet beszél a díj alapításáról.

Laudáció Tandori Dezsőről

Tandori Dezső vehette át a budapesti Goethe Intézetben a Goethe-érmet. A díj átadásakor Konrád György tartott laudációt.

2. Litera-díj átadás

Az ember tragédiája "féjdalmasan hiányzó" budapesti színét kellett megírnia a hét felkért drámaírónak, akik közül a nyertest a fiatal irodalmárokból álló zsűri választotta ki. A litera támogatinak köszönhetően díjként egy laptopot tudott feljaánlani a zsűri által legjobbnak tartott Péterfy Gergelynek.

Keresési találatok a(z) Láthatás kategóriában

World Press Photo 2008

Millenáris Fogadó (Bp, II. Fény utca 20-22.)
Kezdő dátum: 2008-10-18 10:00:00

Borostyán-estek: Ferencz Győző

Stúdió K (Bp, IX., Ráday u. 32.)
Kezdő dátum: 2008-10-16 19:30:00

World Press Photo 2008

Millenáris Fogadó (Bp, II. Fény utca 20-22.)
Kezdő dátum: 2008-10-12 10:00:00

World Press Photo 2008

Millenáris Fogadó (Bp, II. Fény utca 20-22.)
Kezdő dátum: 2008-10-05 10:00:00

A Fassbinder-univerzum- szimpózium

Grand Café (Szeged, Deák Ferenc u. 18. II. emelet)
Kezdő dátum: 2008-10-03 15:00:00

A vendég: Nagy Pál

Írók Boltja (Bp, VI. Andrássy út 45.)
Kezdő dátum: 2008-10-07 16:00:00

World Press Photo 2008

Millenáris Fogadó (Bp, II. Fény utca 20-22.)
Kezdő dátum: 2008-09-29 10:00:00

A Fassbinder-univerzum - Filmvetítések, szimpózium

Grand Café (Szeged, Deák Ferenc u. 18. II. emelet)
Kezdő dátum: 2008-09-29 14:00:00

A Magyar Dráma Napja az Új Színházban

Új Színház (Bp, VI. Paulay Ede utca 35.)
Kezdő dátum: 2008-09-21 11:00:00

World Press Photo 2008

Millenáris Fogadó (Bp, II. Fény utca 20-22.)
Kezdő dátum: 2008-09-22 10:00:00
További találatok