Tudom, azt mondja a lánynak, hogy az nem én voltam, sokat ittam, bocsáss meg, s már csak azt remélem én is, de azt nagyon, hogy Hugi megbocsát majd végül a nem is tudom, hogy miért a Janinak, mert csak attól, nem az elfordulástól, csak a megbocsátástól, a kegyelemtől, kábé csak attól tudok, akár a Jani, egy kicsit, egy kicsit talán majd én is jobb emberré lenni.

Itt-ott a tűzcsapokról vizet vett föl pár locsolókocsi, pékek pakolásztak néhány korán nyitó közért előtt, józanodó egyetemisták csámborogtak szállásaik felé, és virrasztó hajléktalanok cigarettázgattak egy-egy kapualjban.

…minden okoskodás és búvárkodás és logikázás és taktikázás és töprengés és szemlélődés és drogokkal és alkohollal bejárt utak, egyszóval minden trükközés ellenére, mennyire kibaszottul érthetetlen, hogy mégis minek vagyunk itt a részei, részesei.

Emlékszem, még csak délelőtt 10 óra 5 perc van, talán kávéidő, de olyan jólesik most ez a fehérbor meg ez a kesernyés ásványvíz meg ez a soványka-gyűrött spangli. Olyan békések most és így az itteni fények, mint a menedékkozmoszomban.

Akik itt vannak, itt ragadtak, s nem csak be-betérnek, azok, tudjuk ezt mind a környéken, mind-mind egy-egy prózából szöktek meg. Nem érdemes kérdezgetni őket, engem; csak egy olyan életről tudnánk beszélni, amit nem élünk. Olyanról, amilyet ideírok: fele se igaz, fele se tréfa.

Alátekergődző kondenzcsíkok csavarodtak a háztetők gereblyeantennáira, csinos hölgyek kortyolgatták séta közben a 6 órás, menetrendszerinti fénypászmákat, és az amúgy tartózkodóan viselkedő kosztümös-öltönyös üzletember párocskák ujjai is összegabalyodtak.