Felötlött bennem az érettségi utáni évem, amikor a Tétényi úti kórház sebészetén voltam műtős, abban az évben nem indult rendezői szak, egyik osztálytársam beszélt rá, töltsem ott a kieső évet. Mai napig hálás vagyok neki, mert az alatt az idő alatt tanultam a legtöbbet arról, hogyan kell csapatban dolgozni.

Figyeltem az arcát, alig érezhető mosolyát, szempillája rebbenéseit, finom feszülését és lazulását, és ahogy telt az idő egyre jobban láttam a láthatatlant, hogy amit olvas, az megjelenik benne, hogy megy neki egy belső film...