Folyton belecsúszom abba az illúzióba, hogy amikor netnaplót írok, magamnak írom. - Netnapló extra: Kiss Judit Ágnes, 2009. április 28.

És persze arról beszélgettünk apával, hogy az ember nem azzal tesz-e a legtöbbet a következő generációnak ahelyett, hogy tárgyakat és végakaratként feladatokat hagy rájuk, ha még életében megválik mindenétől, hogy ne kelljen takarítani utána.

Van ilyen véletlen? Lehet megálmodni hárman ugyanakkor kb. ugyanazt?

Igazi május elseje, csak ketten: evés a tévé előtt, délutáni heverészés, fagyizás a cukrászdában – így nem szabad élni.

A város olyan, mintha én is turista lennék, ma eltévedtem a Gödör és a Szabadság tér között.

Mostanában leginkább Polcz Alaine könyveit olvastam, anya is tervezte, hogy felkészüljön a halálára, de aztán nem volt már annyira jól, hogy olvasson.

Folyton belecsúszom abba az illúzióba, hogy amikor netnaplót írok, magamnak írom.

Ha épp megy az írás, akkor is sokszor érzem magam haszontalannak: ülök egy szobában, egy számítógéppel szemben, rosszabb-jobb dolgokat írok, ha épp írni tudok – vajon másnak jó ez?