hirdetés

Belépés

Lengyel Balázs-emlékülés

Az Újhold-Évkönyvekről

Mesterházi Mónika beszéde

A Tanácsterem zsúfolásig megtelt, eljött Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Lakatos István – mint később kiderült, az Újhold-Évkönyv alapító szerkesztői –, valamint Ottlik és Mándy, és (bár talán az egy második esten volt) Varga Kálmán. Fogalmam sincs, miről beszéltek, rávetül néhány azóta látott archív felvétel emléke is, de az egésznek az aurája, ahogy irodalom, élet, műveltség és humor összefüggött, már akkor (gondolom, sokunkat) magával ragadott.

Szegedy-Maszák Mihály: Megértés, fordítás, kánon

A Kalligram kiadó ajánlata

Szegedy-Maszák Mihály új könyvében imponáló tudással és széles körű kitekintéssel vizsgálja a nemzeti irodalom és művelődés esélyeit az új évezred kihívásai felől. Mindenekelőtt a világirodalmi kánonok távlatából elemzi a nemzeti kultúra és irodalom párbeszédképességét.

Isten hidege

Alföld 2008. augusztus

Az Alföld új számában folytatódik Térey Jeremiás, avagy Isten hidege című drámája. Verseket közöl Keszthelyi Rezső, Tatár Sándor, Kántor Zsolt, Krusovszky Dénes és Tass Marianne, olvashatjuk továbbá Vári Attila és Vajda Mihály írásait, recenziókat Ladik Katalin, Nádasdy Ádám könyvéről. Parti Nagy Lajos írását, Győrffy Miklós tanulmányát és Krusovzsky Dénes verseit nálunk is olvashatják.

Csend Napja 2008

Költészet, zene és irodalmi séták a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

2008. június 15-én, vasárnap negyedik alkalommal rendezik meg a Csend Napját Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A Budapesti Temetkezési Intézet a rendezvénnyel idén a 100 éves Nyugat folyóirat szerzőire emlékezik, hiszen a Kerepesi temető néven is ismert sírkertben huszonegy ismert nyugatos síremléke található.

Élő halottak

Huszonegy Nyugatos egy helyen

A Fiumei úti Nemzeti Sírkert irodalomórával egybekötött temetői sétára invitálja az iskolákat a Nyugat-évforduló kapcsán. A temetőben huszonegy ismert Nyugatos szerző síremlékét tekinthetik meg a diákok.

Másik Nyugat

Kalligram 2008/4

A Kalligram májusi számát a hatvanadik születésnapját ünneplő Grendel Lajos novellája nyitja (New Hont-i etűd), a prózaközlemények között Márton László köszöntőjét, Pályi András folytatásokban közölt regényrészletét és Anne Enright novelláját olvashatjuk. Enrightot, a Booker-díjas ír szerzőt Kurdi Mária mutatja be. A lírarovatban Marno János, Gergely Ágnes, Szolcsányi Ákos, Csehy Zoltán, Plamen Antov versei olvashatók. Grendel Lajos, Marno János, Szili József írásait mi is közöljük.

Építőkocka

2008. április 8 - Takács Zsuzsa

Baudry szerint Platón „foglya a valóság illuziójának és áldozata annak, amit éber állapotban hallucinációnak, alvás közben álomnak nevezünk.” A falra árnyékként vetülő tárgyakat: az ember- és állatszobrokat, más agyagból készült képmásokat Baudry kulisszának látja. A kulissza, a maszk egyébként az álom színházi kelléke.

Tartani, mellétenni

2008. április 8. – Takács Zsuzsa

Beszélgetés a rádióban Győri Lászlóval Szerb Antal Száz verse ürügyén. 44-ben készült a kötet. Ideális pillanat a lényegre való koncentrálásra. Szerb Antal, Radnóti, Sárközy Jób története. Az én válogatásomban is benne maradna:

Blogmustra 3.

A Könyvesblog heti recenzióiból

A Könyvesblog új heti válogatása: irodalomtörténet, pszichológia, költészet és... Olvassák!

Olvasókönyv-olvasás

Zilahy Péter regényéről a Complete Review-ban

Zilahy Péter regénye 2008-ban jelent meg angol nyelven Tim Wilkinson fordításában, Lawrence Norfolk előszavával az Anthem Presss gondozásában. A kötetről a The Complete Review közölt recenziót.