Keresési eredmény a(z) „galéria” címkére

Keresési találatok a(z) Hírek kategóriában

KÉPGALÉRIA

Újraértelmező Szótár - Díjátadó - Képgaléria

Idén Újraértelmező Szótár címen hirdetett meghívásos és nyílt pályázatot portálunk. A Litera-díjat az nyerhette el, aki a zsűri véleménye szerint a legmesteribb módon fogalmazza meg irodalmi műfajban és eszközökkel a felkínált fogalmak egyikét, ő pedig Borbély Szilárd volt. - A díjátadásról készült képgalériánkat láthatják.

Április 23-24., csütörtök-péntek

Ez történt - képekben I.

Fotósunk, Valuska Gábor a Könyvfesztivál elejétől követi nyomon fényképezőgépével az eseményeket. Képgalériánkban csütörtökön és pénteken készült képeit láthatják.

Kávézók Kalauza

A Kávézók kalauza arra tesz kísérletet, hogy nyomába eredjen e változásoknak. Több kíván lenni pusztán kávés reklámfüzetnél. Miközben betölteni igyekszik a hagyományos bedekker-szerepet, arra törekszik, hogy a kávés nyilvánosság új fejleményeit a budapesti kávéházi kultúra múltjának máig eleven erőterében is elhelyezze.

A Litera bemutatja

Magyarósi Éva

A Litera bemutatja rovatban Magyarósi Éva.

Roman Ludva: Szív-fal

Az író, Patrik Honzl átlagos érdeklődéssel szemléli a világhírű festő, Josef Hala munkásságát, ám, amikor a kezébe kerül egy Halával készült beszélgetés, valóságos művészettörténeti nyomozásba kezd. Hala festményeinek tematikája és képkidolgozása első pillantásra megfogalmazhatatlanul más, mint a hagyományos alkotásoké. Erre a titokzatos másságra egy régi toszkán legenda adhat magyarázatot.

Lizi a Várban

A Pozsonyi Pagony Kiadó Aranyvackor pályázatán 2007-március 7-én hirdettek eredményt- A pályázatot illusztrátorok és meseírók számára írták ki - számos pályamunka érkezett, s rengeteg fiatal tehetség keresi a kibontakozás lehetőségeit ezen a területen.
A litera a beérkezet pályaművekből ad bő válogatást - most Bosnyák Viktória és Spôte Stany Marcel  munkáját láthatják.

Karol D. Horváth

2005. augusztus 20. debütált tizenegy elbeszélést tartalmazó kötetével „Karol D. Horváth“ címmel. A kötet iránt kevesen maradtak közömbösek. A kritikusok vagy nagy lelkesedéssel fogadták, vagy sértődötten elutasították a könyvet.

Ésszerű pusztulás

Megjelent az Alföld márciusi száma, melyben olyan szerzők írásaival is találkozhatunk, mint K. Kabai Lóránt, Vörös István (vers); Mailáth Nóra, Szabó Róbert Csaba (próza); Szkárosi Endre, Czeizel Endre (tanulmány); László Emese, Halmai Tamás (recenzió). Takács Zsuzsa verseit, Szegedy-Maszák Mihály tanulmányát és Kulcsár-Szabó Zoltán recenzióját mi is közzétesszük.

„Nincs csont-hideg”

...de a Műút folyóiratnak már a negyedik száma jelent meg a napokban, melynek képanyaga Szijj Kamilla, Szabics Ágnes, Elekes Károly és Braun András munkáiból került ki — ők mind a Miskolci Művésztelep résztvevői voltak, melyről a Galéria vagy harisnyabolt  című interjúban Szabics Ágnes beszélget Kishonthy Zsolttal.

Szívünket átlőtte az idő

A tatabányai szerkesztésű folyóirat szeptemberi számában Tormay Cécile elfeledett regényéről találnak tanulmányokat, interjút olvashatnak Korniss Péter fotográfussal és Szávai Géza új regényébe is belepillanthatnak.

„Úton lenni a boldogság”

A Szépmesterségek Alapítvány és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum kiadásában megjelent a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat első száma.

Te, a nyelv, meg a világ

Tóth Krisztinával készült beszélgetést, Grecsó Krisztián regényrészletét, András Sándor verseit olvashatja többek közt, aki a békéscsabai szerkesztésű Bárka folyóirat legújabb számát kézbe veszi.

Judith Perrignon: A fivérem volt…

Judith Perrignon
A fivérem volt…
Palatinus Kiadó, 200
Borító: kartonált, füllel
Méret: 115 x 180 mm
174 oldal, 1.900 Ft
ISBN: 978 963 9651 52 4

Kurdy Fehér János: Kontinentális áramlatok

Kurdy Fehér János
Kontinentális áramlatok
(Baranyai Levente festészetéről)
Dovin Galéria, 2006.

Ha az ÚR ÍR...

Bárdos Deák Ágnes szemléje költők, írók rajzairól és fotóiról, amelyek "persze szépek (érdekesek, viccesek, meghatóak stb.) a többiek munkái is, főleg akiknek tudjuk személyes élettörténetét, ismerjük írásait. A kettő mond együtt valamit, olyat, amit egy névtelen művész képe előtt soha nem fogunk érezni. S ráadásul a kiállítók mind kortársaink, szinte még a rég halottak is, Kassák, Kondor."

könyv

Transzban

Az egymást olykor hiteltelenítő elbeszélések egy esemény felelevenítése kapcsán (retrospektíve) születnek, nevezetesen egy Judit nevű újságíró?, pszichológus?, szociológus? hölgy tudakozódása folytán, aki már korábban is készített interjúkat a szereplőkkel, Pinkler öngyilkosságának?, balesetének?, halálának? körülményeit vizsgálandó.

könyv

Ki az a Vrigaera?

A kötet egészében azonban mégis mintha többről lenne szó, mint a minden művészet(té válhat) avantgárd tapasztalatáról. Nem a hétköznap válik ugyanis művészetté, de nem is a művészet hétköznappá: a két szféra eredendő elválaszthatatlansága, egymásrautaltsága sejlik itt fel.

képkönyv

Könyvtárlat

Gyukics Gábor verseire a Mucius Galéria képzőművész tulajdonosa, Mucius felkérésére húsz képzőművész huszonkét művet alkotott. A kiállítás anyagából, a versekből és a szerző más művészeti írásaiból a Hanga Kiadó adott ki kötetet. 

Egy hely a titkos életedben

Ellis regényhőse, Ellis valahol a hallucináció, az őrület és a realitás háromszögében bolyong, útitársul ismét a kokaint és a vodkát választva inkább, mint a szerelmet vagy az apai érzelmeket, s mire számos, maga állította akadályon keresztül kikeveredik e Bermuda-háromszögből, rádöbben, hogy más útitársakkal jobban járhatott volna. 

Szeretet-márka

Hogy milyen az éhezés? „Olyan, amilyen te vagy”. Az éhezőművész naplója, az Éhségkönyv, a régi és új barátok, pályatársak körében, Ladik Katalin hangköltészeti előadásával megszentelve került – esőül – avatott kezekbe.

Megnyitó

Határpozíciók

"Ezen a nyáron a rózsák kékek. Az erdők üvegből vannak. A zöldjével drapériázott föld legalább annyira nem hat rám, mint egy rémkép. Élni és nem élni: ezek képzeletbeli megoldások. A létezés valahol máshol van." Breton szürrealista kiáltványát egy katalán festő fordította át a képzőművészet nyelvére. Legfiatalabb tagja annak a huszadik századi katalán és andalúziai festő-triumvirátusnak (Picasso, Miró és Dalí), akiknek életműve rányomta a bélyegét a huszadik századra. Salvador Dalínak hívták (1904-1989).

Kritika

Hanyas vagy, hatvanas?

Háy mostani, talán inkább regénynek, mintsem elbeszélésfüzérnek olvasható könyvében egy lépéssel tovább megy: már nem csak kulisszaként használja a történet(ek)nek otthont adó kort, mivel erről legalább annyi mondanivalója akad, mint a személyközi viszonyokról és konfliktusokról, jelesül a szerelemről, mely azért itt kiegészül a barátság és az apa-fiú kapcsolat prózabeli vizsgálatával is.

Filmszínházmuzsika

Vásznon innen - képen túl

A vásznakon az ismerős Vojnich-világ: csend, összesűrűsödött pillanat, szétfolyó idő, mely monumentális és végtelenül egyszerű formáknak csapódik, statikus terekbe, néma díszletek közé rendezve. Vibráló felületek; kicsiny, áttetszően ide-oda libbenő vagy puhán egymásra torlódott vonásoknak az anyagot eltakaró finom szövete… A Millenáris Park Kerengő Galériájában 2004. augusztus 25-éig voltak láthatóak Vojnich Erzsébet 1999 és 2003 között készült festményei.

Kritika

A periféria közepe

"A kilencvenes évekből már alig látjuk a távolodó nyolcvanas éveket” - idéz Takáts egy kritikából. Mit és hogyan látunk ebből az új, a színfalak szempontjából erőteljesen megváltozott perspektívából? Vagy csak ismeretlen színfalak közül leskelődünk?

ott jártunk

Álmok és apacsok a boltívek alatt

A félhomályos kiállítóterem képei közé rövid időre beköltözött az irodalom. A miskolci Szoba Kiadó gondozásában két új verseskötet jelent meg. Az egyik Nyilas Atilla álmoskönyve, a másik Zemlényi Attila apacsológiája. Október 30-án, csütörtök este a budapesti Boltíves Galériában (VI. ker., Podmaniczky u. 41.) mutatták be mindkettőt, az előbbit Györe Balázs, az utóbbit Antal Balázs méltatta. k.kabai lóránt moderálta az estet, Rácz I. Péter pedig beszámol róla.

ott jártunk

Egy szabad szerelmes

A hozzászólók közül valaki megjegyezte, hogy „kreténnek” érzi magát (ezt a szót használta) Feldmár András mellett, mert nem tud olyan nagyszerű megoldásokat az életére, mint ő. Erre a terapeuta elmesélt egy történetet, amikor ő érezte kirekesztve magát egy helyzetben, és ettől már mi sem éreztük kirekesztve magunkat. Ebben a hihetetlenül őszinte, személyes, merész, megértő és emberi gyengeségeit beismerő hangnemben rejlik a titka.

A ház mint műtárgy

"Én a magam részéről igyekszem a berlini Collegium Hungaricumot az eredeti referensi szisztéma fenntartása mellett részstruktúrákra bontani; például a képzőművészettel foglalkozó CHB Moholy-Nagy Galériára, a zenével foglalkozó CHB Ligeti Stúdióra és a tudományossággal foglalkozó CHB Gragger Intézetre."

Verset csak úgy felolvasni nem könnyű

Kíváncsian és kicsit tartózkodva érkeztem az Inda Galériába Gyukics Gábor és Dukay Nagy Ádám dzsesszel tálalt havonkénti irodalmi csemegéjére, ahol a meghívó szövege szerint a költővendég együtt olvas fel a versszerző olvasókkal. Az este végére rengeteget tanultam a költészetről.

Színről színre 

"Olyan közel jönnek a fényképen megörökítettek hozzám, hogy nem is azt érzem, én avatkozom az intim szférájukba, hanem ők látnak belém. " - Horváth Dávidnak Mágikus szemek címmel nyílt kiállítása a Nemzeti Táncszínház kerengőjén. A kiállítás képeiről Rapai Ágnes írását olvashatják.

Szabályokat rúgni fel

Szomjas Oázis címen október 31-én szerdán megjelent a női test antológiája. Az Írók Boltjában és Sirályban két felvonásos könyvbemutató zajlott: 33 szerző 56 műve kapott helyet a kitakart Psyché sorozat második kötetében, az Éjszaki Állatkert című antológia folytatásaként.

„Bekötőutakon kirándulunk”

Ebben a környezetben némileg groteszknek tűnt az egykori fél- illetve tényleges underground kultúra megjelenése, de a helyszínelő nem először tapasztalja a Kecskeméti utcai tér bejárhatatlanságát, mondhatni a nagyszámú résztvevő ellenére jellegzetes lakatlanságát.

Chachipe – képek másképp

A romák sztereotip ábrázolása ellen fellépő Chachipe Fotópályázat anyagából október 25-én nyílt kiállítás az Arany János utcai OSA Archivum Centralis Galériájában. Az öttagú, nemzetközi zsűri elnökét, Ardó Zsuzsannát kérdeztük a kiállításról.

Zuzuzene

Az 56 éves Méhes Lóránt a magyarországi fotorealista festészet jelentős alakja, Vető Jánossal közös munkáiban az installáció-művészet kezdeményezőinek egyike, a 80-as évek ezoterikus irányzatának képviselője - retrospektív kiállítása augusztus 31-től szeptember 30-ig látható az Ernst Múzeumban.

Kávézók kalauza

Hovatovább…

A mélyzöld repkénnyel benőtt sarokfal mögött lakás volt valaha, most csak az űr örül, hogy levegőzhet kicsit. A nyílt tér minden szeglete-tárgya a Nagytemplom utca 21-es számú – bár onnan már zárt – kétemeletes ház felé vonja a lépteinket, amelynek udvarát befedte, gangos-lépcsős belső terét pedig több szintes, sosemvolt kultúrtérré tette a West-Balkán csapata.

Utazás Morfomániában

Különös lényekkel találkozhatott a Monostori erődrendszer járataiban a látogató, ha május utolsó napjaiban vigyázatlanul éppen dél körül vagy öt órakor keveredett erre: akár azt is hihette, hogy egy másik világba keveredett, mely őt is befogadta egy rövid időre.

Képképzetek itthon és Lengyelországban

A két jelentős lengyelországi fotós eseményen, a Krakkói nemzetközi Fotóhónapon (2007. május 13-31) és a  Lódzi Nemzetközi Fotófesztiválon (2007. május 17-27) is szerepelnek magyar alkotók: Krakkóban Szász Lilla: Százszorszép, Korniss Péter: Leltár, Szabó Péter: Háttér és Stalter György: Anzix című kiállításait láthatja a közönség, míg Lódzban László Gergely és Rákosi Péter: Fantomkép fényképek, Hermann Ildi: Közeg és Fabricius Anna: Magyar Szabvány című kiállításai szerepelnek.

Kávézók kalauza

Egy ír úr a Rákóczi térről

Nyomban szembetűnnek először is a hely élénk színei. [...] A város és lakói lelkének színei egészen mások, ezt e sorok olvasói előtt talán nem kell ecsetelnem. A Csiga ily módon világos - Csehov és Rilke után könnyedebb, ám annál fontosabb - ír intés: másként kéne, másként is lehetne élnünk.

Tárlókba zárt élmények

„Nekünk ma Berlin a Párisunk” – Magyar írók Berlin-élménye 1900–1933 címmel 2007. március 27-én nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása, melynek kurátorai E. Csorba Csilla művészettörténész és Török Dalma irodalomtörténész. A kiállítás 2007. március 28. és szeptember 9. között tekinthető meg.

Kávézók kalauza

Honlap után veletek

Hogy is ne boldogultam volna meg (sic!), amikor a Csányi utca és a Klauzál tér sarkán egyenesen egy Sark nevű helyre bukkantam. A nyilvános tér nyelvi leleményein mindig gyermekmód örvendezem, sokat ugyan nem vidulok, kevés van belőlük. Szóval azt a Sarkot nyomban McKiwantam, beleveszem a kötetembe, gondoltam.

Mindenre nyitottan

Az est létrejöttéért külön köszönet és taps illette az Inda Galéria vezetőjét, és a Szépírók Társaságát, hogy támogatásuknak köszönhetően minden hónap első csütörtökjén lesz Nyitott Versest, március 8-án Nádasdy Ádám, április 12-én pedig Petőcz András lesznek a vendégek.

Kávézók kalauza

Mintha a lakásunkban

Világosbarna parkettán járunk, mintha a lakásunkban, s az itallapról 27 féle Morick kávékészítmény és 13 féle tea közül választhatunk. A bútorzat visszafogottan archaizálva vegyíti – ezt sem először látjuk már! -, a szecessziós és az art deco-s elemeket. Kivált elnyerték tetszésemet tejüveg közép-négyszögükkel az asztalok, valamint a mogyorókrém huzatú pamlagok.

Kamerák által homályosan

Január 5-én, péntek este hattól – A könyv utóélete és az Újlipótvárosi esték program keretében – Spiró Görgy, Kálnay Adél és Grecsó Krisztián tartott közös felolvasóestet. Az est moderátora Polgár Ernő szerkesztő-dramaturg volt, a szerzőket Payer Imre mutatta be.

Élet- és halálmód – Robert Filliou

„Ez a Fluxus: a dolgok végzésének egy módja, hagyomány, élet- és halálmód.” Higgins meghatározásának második felét annyira komolyan vette ez az álmodozó lélek – aki szerette mondogatni: „sokat halok meg” –, hogy feleségével 1985-ben egy franciaországi lámaista kolostorba vonultak vissza három évre, három hónapra és három napra. Ez idő alatt érte a halál.

Ami következik, immár megvolt

„A Szépírók Társasága egy ősrégi műfajnak, az antológiának szentelte idei őszi találkozóját a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Felolvasásai és beszélgetései sorában bőven volt a fentből és a lentből, de legfőképp a múltból. A 60-es évek végétől máig megjelent, korszakos (vagy kevésbé korszakos) szöveggyűjtemények szereplői vonultak itt fel újra.” – Nagy Gabriella beszámolóját olvashatják.

Aranyásók a Bárkán

Az AEGON Képzett társítások című sorozatának második estjén Alföldi Róbert Závada Pált és Szüts Miklóst látta vendégül, a hangulatos kvaterkázást Darvas Bence invenciózus közreműködése tagolta. Rendes ház, barátságos hangulat, kitűnő labdarúgóidő. A Bárka előtt, a meleg estében színházi zsongás, sorra érkeznek a sötétből az ismerős arcok, kábé a magaskultúra krémje, vagy legalábbis néhány ezüstkanálnyi belőle. 

Kávézók kalauza

Jemen partjainál

Egy szó mint száz kockacukor, a mai Észak-Jemen partjainál, Mochában (Al Mukha) kötünk ki, a Vörös-tenger déli szélén, ahonnét 1615-ben az első kávéval megrakott brit és holland hajók indultak Velence felé. Nem lepődünk meg ezek után azon, ha a polgári kor Budapestjének messze fénylő kávés múltjában ilyen nevű kávéházra lelünk, mely a régi Lipótvárosban, a Zrinyi utca és a Bálvány (ma Október 6.) utca sarkán állt 1896 és 1916 közt.

Hangba fordult sorok

Nehéz zenéről írni, kezdte Spiró György Jeney Zoltán Halotti szertartás című művéről írt laudációját pár nappal ezelőtt; ha akkor nem lett volna fogalmam arról, miről is beszél, ma már pontosan tudom: a Térey János verseire írt darabokról szólni sem egyszerű. Leginkább meg kell hallgatni őket – erre a rádióban lesz is lehetősége annak, aki elmulasztotta volna a koncertet, de addig is szavakkal és képekkel kellene visszaadni ugyanazt.

Lám csak, elment ez is

Összeszaladtak a születésnaposok a hajón október 8-án este: a litera negyedik, az 56-os foirradalom 50., s a felolvasó írók is 50. születésnapjukat ünnepelték az emlékezéssel. Az estről Kardos Zsuzsa képriportját látják.

Akkor is jó kedvem lesz!

Nyakunkon az ősz – ezt többek közt onnan tudhatjuk, hogy augusztus utolsó hétvégéjén a Bárka Kikötő felbukkan a Ráday Kultuccában, és a Művészetek Völgyéből hozott, válogatott programmal elköszön a nyártól, abban bízva, hogy amit a Völgyben szerettek az emberek, az itt is sikert arat.

Életre szóló élmények a JAK Műfordító Táborban

"Az esti beszélgetés Bodor Ádámmal, ha nem lennének elhasználtak a szavak, akkor azt mondanám, hogy sokunk számára életre szóló élmény volt. De helyesbítek, számomra életre szóló beszélgetés volt, igen. És ezt most valahogyan nem akarom részletezni." Dánél Móna.

„És nincs ítélkezés”

Saly Noémi irodalom- és művelődéstörténésszel a Pesti csodabogarak (Ab Ovo, 2005) című könyv szerzőjével Krúdy hűséges figyelméről, a regényes időkről és a 19. századi Budapest vendéglátós maffiájáról beszélgettünk.

Szabad a kedves álnevét?

2006. május 15-én megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum Közösen írjuk,Álnév és szerep az irodalomban Szindbádtól Jolánig című kiállítása. A koncepció Wernitzer Julianna és Horváth Csaba, a látványterv Kemény Gyula munkája. A kiállítást Kovács András Ferenc nyitotta meg.

Magától értetődő

A Fesztivál programja - azon túl, hogy színház, tánc, zene, performansz, gyermekprogramok - egyrészt változatos (mondjuk színes), másrészt változó színvonalú (mondjuk heterogén). A közönség érdeklődése is változó, de tudtommal nem volt sehol elviselhetetlenül zsúfolt vagy kongóan üres a nézőtér.

Vadak a kapuk mögött

A Magyar Nemzeti Galériában 2006. március 21-én kedden nyílt meg a Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914 című kiállítás, mely az eddig kevéssé ismert és elismert magyar vadak csoportosulást a francia fauve-okkal együtt bemutatva a magyar festőket ahhoz a világhírű irányzathoz emeli vissza, melytől annyit tanultak, s amellyel nemcsak, hogy együtt alkottak, de amelyet maguk is formáltak.

Főszereplő a halál

A szám felelős összeállítója, Háy János aztán elmondta, hogy elsősorban olvasnivalót akart az emberek kezébe adni, és ez a mondata kulcsfontosságú a beszélgetőpartnerek között később kialakult, vagyis inkább csak kis híján kialakult vita szempontjából.

Vadak a kapuk előtt

Kernstok Károly Ifjak című képét hosszú idő óta magángyűjteményekben őrizték, Bölöni György tulajdonából került Horváth Béla művészettörténész-műgyűjtő tulajdonába, s a magyar vadakkal foglalkozó kötetek szerzői is csak reprodukciókról ismerték.

Gödör-béli víg beszédek

Hogy mitől is lesz egy bál író-olvasó bál, mitől első ez az első, s mit takar a poetry slam? E kérdésekre is válaszol Nagy Gabriella helyszíni szemléje a Gödör Klub I. író-olvasó báljáról.

El nem azonosulni

Ferencz Győzőnek Radnóti Miklós élete és költészete címmel jelent meg monográfiája a költőről az Osiris Kiadó gondozásában 2005-ben. A szerzővel Mesterházi Mónika beszélgetett a Nyitott Műhelyben 2006. január 26-án. Az eseményről Szaniszló B. Judit írása olvasható.

Az átültetőművész

Az Osztrák Kulturális Fórum igazgatónője Parti Nagy Lajos
tiszteletére fogadást rendezett az Osztrák Köztársaság által Carl Merz - Helmut Qualtinger Der Herr Karl című művének átüteltéséért odaítélt fordítói díj adományozása alkalmából, 2006. január 27-én, az Osztrák Kulturális Fórum rezidenciáján. Parti Nagy Lajost Závada Pál köszöntötte, beszéde után pedig felolvasással egybekötve a Wiener Concert Schrammeln előadását élvezhették a vendégek.
Magazin rovatunkban alább Závada Pál köszöntője olvasható, a galéria képeit Kardos Zsuzsa készítette.

Egy innovatív fikció újrateremtésének derűje

A Műfordítók Egyesületének szervezésében havonta jelentkező beszélgetéssorozaton egy-egy fordítási kérdéssel, fordított szerzővel vagy művével, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült elméleti kérdésekkel ismerkedhet meg a hallgatóság a fordító és beszélgetőtársai segítségével – ez alkalommal az öttagú fordítói műhely munkájának eredményeképpen 2000-ben megjelent és 2004-ben ismét kiadott új Zarathustra-fordításról (Így szólott Zarathustra) beszélgetett a fordítóval, Kurdi Imrével valamint a műhelymunka vezetőjével, Hévízi Ottóval Tatár Sándor.

Kiszabadul

A legtöbb izgalmat a kissé későre csúszott, s ezért rövid beszélgetés hozta – Vári György mindenképpen szerette volna megtudni a négy költőtől, miben látják saját verseikben a sajátosan női tapasztalat megnyilvánulását, egyáltalán, szerintük van-e ilyen.

Riefenstahl és a Jöttmentek

Kíváncsian vettem a kezembe dupla számot: vajon mitől a litera megmondóemberének szuperlatívusza, hiszen többek közt terítéken volt 2005-ben Nabokov is, ami szerintem azért nagyobb dobás, így látatlanban is, mint a hitleráj dizájnerének, kincstári stylistjának „szellemi” hagyatékát, vagy mit, kutatni.

külszíni szemle

Pozsonyi kifli

…itt oda kell figyelni arra, mit adunk a magyar kisebbségnek, hogy alakítjuk az igényeiket, s hogy milyen módon lehet felnyitni a szemüket Magyarország aktuális értékeire, valamint a nosztalgia fűtötte szelekciós attitűdöt kell valahogy megváltoztatni.

Egy feminista bányász

Borgos Anna pszichológussal, Kosztolányiné életművének kutatójával Kőrössi P. József, a Noran vezetője beszélgetett a kiadónál megjelent kötetek kapcsán az Alexandra Könyvesházban január 12-én, csütörtökön este 7 órától.

Szépírók Szerint

A Szépírók hagyományos rendezvényének programját és a felolvasók hosszú listáját ugyan nem közölhette előre a litera, de néhány felolvasót azért sikerült lencsevégre kapnunk a konfettis-trombitás újévköszöntő sürgés-forgásban.

A galéria képeit Nonn Zsuzsa készítette.

Bú-ék

Ha valaki december 30-án mást választott volna, itt a remek alkalom, hogy pótolja, amit elmulasztott, s ha máshogyan nem is, de képekben nézze végig, hogyan és mit választottak mások.

De minek a bőrönd?

Fogalmam sincs, ki ez a fazon, aki 44 évesen (1949-ben) nem jött haza egy római tanulmányútról, hanem elhagyta „lakását, állását, gazdag könyvtárát, minden személyes emlékét, fiát, szerelmét, egész addigi életét” egy kofferral a kezében. Hogy teljesen őszinte legyek, az emlékezőkről még ennyit sem tudok, de ez kedvezően változik az este folyamán, és végül is ezért jöttünk össze.

A mi agyunk téves kódolás

Nem mintha Kornis kétséget hagyott volna a szándékot illetően, mely arra késztette, hogy a szöveg kapcsán a Kádár-érában kifejlett kollektív pszichózisainkra (lásd, pl. double speak), s a társadalom önismereti válságának a mindennapjainkat is befolyásoló következményeire irányítsa a figyelmet.

Tentaoldat, lámpaméz

Van azonban egy óriási különbség, ami persze nem túl meglepő az utóbbi évek gyerekirodalom-termésének ismeretében: ezek a versek már nemcsak a nyelvvel játszadoznak szabadon, hanem, a kortárs irodalom fősodrához hasonlatosan, saját hagyományaikat is kellő távolságtartással és iróniával kezelik.

Nádas Péter a Bárkán

Nádas Péter új nagyregényéből olvasott fel november 10-én, csütörtökön a Bárka Színházban. A Párhuzamos történetek bemutatóján készült fotóink már most megtekinthetők a galériában, hamarosan pedig bővebben is beszámolunk a litera, Jelenkor és a Bárka közös estjéről.

Ki szabadult?

Nagyszabásnak nagyszabás volt a vállalás – ha a kiszabadított vadállatok nyugodtnak tűntek is a kosarakban, ahogy a távozáskor fizető közönséget elnéztem, elég jelentős területekkel növelték mindenkori territóriumukat. A hosszú ünnep során nyilván sok ágyban feküdtek, s bőrük mintázatát sokan vetették beható vizsgálat alá.

A háromszög harmadik sarka - belülről

2005. október 27-én megrendezett sajtótájékoztatóján a MAZSIHISZ és a BZSH arról tájékoztatott, hogy a mai napon átvette a Magyar Államtól a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületegyüttesének tulajdonjogát. Az épületegyüttes hasznosításáról végleges tervek még nem készültek el, de a döntést fél éven belül meghozzák.

V. Győri Könyvszalon

Idén ötödször tartott Győr könyvünnepet. Október 14-16. között csak a könyves kultúráról szólt a város, a Győri Könyvszalon napi 10 órán keresztül várta az érdeklődőket.

„Teret adni az átváltozásnak”

Október 11-én és 12-én újra láthattuk a Trafóban Sinéad Morrissey ír költőnő Zérus című estjét, melyet a British Council kortárs irodalom sorozatának keretében Mundruczó Kornél filmrendező vitt színre. A díszlet Menczel Róbert munkája, a verseket Imreh András, Mesterházi Mónika és G. István László fordította.

Rutinosabbak lettünk

"Próbálunk nem a kommersz igények elébe menni, hanem elgondolkoztató műfajokat behozni, ilyen beszélgetéseket szervezni. Ugyanilyen fontos szempont a minőség is. Megpróbáltunk jó folyóiratokat, jó filmeket választani az adott műfajon belül. És persze az sem elhanyagolható, habár teljesen szubjektív, hogy személy szerint nekem mi tetszik."

Kilátásaink

Október 7-én este a Műcsarnokban adták át az idei Bródy-díjat Gazdag Józsefnek Kilátás az ezüstfenyőkre című, a Kalligram Kiadónál megjelent kötetéért. A kötetről Márton László, a kuratórium elnöke mondott laudációt, majd a zsűri által figyelemre méltónak tartott új kötetek jelen lévő szerzői, Bánki Éva, Berniczky Éva, Norbert György és Gazdag József olvastak fel.

Írók a focipályán

A kortárs szépirodalom különös népszerűsítési formája magyar ötlet volt, de az olaszok szerveztek belőle bajnokságot - jövőre, ha minden jól megy, világbajnokságon is szerepelhet a magyar íróválogatott. Az idei mérkőzéseken készült képek a galériában láthatók.

Még magasabbra a vitorlát, srácok!

Véget ért Marosvásárhelyen A Hét szerkesztői által szervezett és lebonyolított négy napos irodalmi rendezvény. A Félsziget Fesztivál keretén belül kitalált Irodalmi Hajó július 28-án startolt, és 31-én, vasárnap kötött ki megint.

Helyszíni szemle

József Attila-versek a József Attila Színházban

A József Attila Színházban a költő születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett esten számos kortárs költő és író emlékezett József Attilára egy-egy számára kedves versének felolvasásával, elmondásával. Az estről Bárdos Deák Ágnes készített helyszíni szemlét. Az esten készült fotók a galériában tekinthetők meg.

Külszíni szemle

Újabb pillantások József Attilára

2005. március 30-31-én a párizsi Magyar Intézetben két napos tudományos ülésszakot rendeztek magyar és francia kutatók részvételével József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére. A konferenciáról Bárdos László írt a litera olvasói számára részletes beszámolót, a galéria képeit a konferenciáról és az azzal egyidőben zajló József Attila-kiállításról a párizsi Magyar Intézet munkatársa, Kis Zsuzsa készítette. Mindkettejüknek itt is köszönjük.

Helyszíni szemle

Irodalom a Zöldben

A Magvető Kiadó Irodalom a Zöldben sorozata második nyarát zárta a Zöld Pardonban, nem is akármilyen sikerrel. Az utolsó alkalommal Esterházy Péter és Keresztury Tibor beszélgettek Király Leventével, a Magvető egykori szerkesztőjével, olvastak fel műveikből, s dedikálták köteteiket.
Az est hangulatát a galéria képeivel mutatjuk be.
A fotókat Egyed Péter készítette.

Helyszíni szemle

Az utolsó augusztusi hétvége

A nyár nem kényeztette el az irodalmi rendezvények iránt érdeklődőket, annál több fesztivál, rendezvény várta viszont őket mind vidéken, mind a fővárosban. A Művészetek Völgyének eseményeiről, a Sziget irodalmi rendezvényeiről és a Csalánleves Fesztiválról a litera látogatói is olvashattak. Az utolsó augusztusi hétvégén azonban több irodalmi program is zajlott egyszerre.

Helyszíni szemle

Garaczi László forgatókönyvíró szemináriuma Szigligeten

A József Attila Kör szigligeti nyári irodalmi táborában rendszeresen lehetőséget teremt arra, hogy a prózaírás, a versírás, a kritikaírás iránt érdeklődők egy szemináriumvezető segítségével kicserélhessék egymással tapasztalataikat. 2004-ben a prózaírói szemináriumot Dalos György, a versíró szemináriumot Schein Gábor vezette, a műfordítói szemináriumot Barna Imre. Idén forgatókönyvírói szemináriumot is szerveztek, a szeminárium vezetője Garaczi László volt. Az alábbi összegzést a szeminárium egyik résztvevője, Harangi Andrea írta.

Helyszíni szemle

Házibuli

2005. március 13-án adták át az idei Pulitzer-emlékdíjakat. A budapesti Remíz étteremben zajló díjátadáson ez évben öt kiemelkedő újságíró (Cs. Gyimesi Éva, Végel László, Váradi Júlia, Szandelszky Béla, Márton Anna) és alkotóközösség kategóriában a litera vehette át 2004. évi munkájáért az elismerést.

Helyszíni szemle

Böjti bál

Nehéz bejutni a Gödörbe. Egy vampnak talán nem, de egy közönséges földi halandónak, aki mások szerint nem vampol oda, annál inkább. A vamp nem magyarázkodik, nem néz kérdően a jegyszedő fiúra: "itt van jegyem félretéve, kérem?" A vamp jön, feltartóztathatatlanul. Megjelen. Nyomot hagy maga után. Olvas, ír. Legfőképpen ír.

Helyszíni szemle

Versek - egy időre - az utcán

A nyár hátralevő részében óriásplakátokon olvashatják a járókelők hat ország költőinek egy-egy versét Bécsben, Budapesten, Ljubljanában, Pozsonyban, Prágában és Zágrábban - húsz évvel azután, hogy az osztrák fővárosban Idő egy versre címmel elindult az a kezdeményezés, amelynek keretében kortárs költők művei kerültek az utcára, bizonyítandó, hogy a plakát nem csak fogyasztási cikkek népszerűsítésére vagy politikai kampányolásra alkalmas.

Helyszíni szemle

Kész kabaré

Fráter Zoltánt szintén színésznő csavarta ujja köré, mikor engedett a kérésnek, írna darabot, testhezállót, s legyen benne két szereplő: Medgyaszay és Vidor. Méray Kata és Ullmann Mónika úgy játszanak, hogy szinte elhiszem: én is belehalnék, ha nem folytatódna a kabaré, amiből Nagy Endre akkor épp kiszállt - egyenest Párizsnak véve az irányt, akarva ott magyar iró lenni, Medgyaszay keserű szavaival szólva. A két nő per pillanat szerző nélkül maradt.

Helyszíni szemle

Csatlakoztunk

Megtörtént hát ez is: a litera egész napos rendezvénnyel csatlakozott a csatlakozást ünneplőkhöz, s egy napra benépesítette az irodalomkedvelőkkel az A38 állóhajót.

Külszíni szemle

Berlini gyorsfutár 5.

A Linienstrasse 155-ben van a Kicken Galéria, oda igyekeztünk, hogy megnézzük Nádas Péter fotókiállítását. …nem tudtam végignézni az összes fát, pedig számomra az volt az újdonság, amellett hogy a többi, korábbról ismert képet is jó volt újra látni, meg amellett, hogy az összes fa, tehát az egyetlen fáról készült összes kép vajon egy mű-e vagy külön-külön, amennyi kis polaroid-kép.

Helyszíni szemle

Hajótöröttek

Az állóhajó nagytermében közel 200 ember gyűlik össze a késedelmes kezdésig hátralévő negyven perc alatt. Addig kimegyek röhögni a bejárathoz, mert kevés mókásabb dolog van, mint a sajtópéldányokért sorban álló nagynevű szerzők: X.Y. vagyok, mondja szerényen, és várakozón sandít a több oldalas vendéglistára. Hogy kicsoda? - kérdez vissza a hostess. Muhaha.

Galéria

Garaczi László

Helyszíni szemle

Bródy-díj átadás

Fotóriporterünk a Bródy-díj átadáson járt. A galériában az itt készült képeket tekinthetik meg.

Helyszíni szemle

Rigmusos fesztiváli nóta - A Litera első születésnapja

A Litera Közhelyfesztivál című egyéves születésnapi estjéről Györe Gabriella írt rendhagyó tudósítást. Az A38 hajón fellépett: Grecsó Krisztián, Kovács András Ferenc, Márton László, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd, Szilágyi Ákos, Varró Dániel és Závada Pál. 

Helyszíni szemle

E Parti megér egy Svejkes estet, avagy sertéspörkölt csészéből

A Kalligram Parti Nagy Lajos – számának bemutatója, az ötven éves író köszöntése a Szlovák Intézetben, 2003. 10. 09.-én csütörtök este hattól zajlott, ahol előbb nyelvhús majd sertéspörkölt volt az ünnepi menü.

Külszíni szemle

A Café Budapest és a kortárs magyar irodalom csehországi hódítóhadjáratai

Idén ősszel került első ízben megrendezésre a Café Budapest rendezvénysorozat Csehországban. Az elnevezés hallatán sok Csehországban élő, irodalom iránt érdeklődő felkapta a fejét: virtuális irodalmi kávéház Prágában és Olmützben? Pénzes Tímea Kiss Szemán Róbertet, a Prágai Magyar Kulturális Központ igazgatóját faggatta a programról és még sok egyébről. Prágából legközelebb januárban jelentkezünk, akkor a Sátántangó cseh fordítójával, Simona Kolmanovával készült beszélgetést tesszük közzé.

Helyszíni szemle

Ex Sympó, ex disznó

A színházban jómagam megnyitottam a helyi Dr. Fény Elek Audio-vizuális Hobbi-klub kiállítását, a magam részéről itt véget is ért az, amit józanságnak hiszünk, de különben sem az már rég. Majd Zeke Gyula olvasott fel literás naplójegyzeteiből, miután kiderült, Bozsik felelős szerkesztő direkt Magyarhonban hagyta a fölolvasandót. Utána az a két ember, aki felolvasott - khmm -, a táncparkett ördögeként forgatta meg a helyi jányokat (rémlik), Dj Virág szolgálta a talpalávalót és a pelinkovácot.

Szép Magyar Könyv 2004

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése tegnap átadta a könyvtervezőket és kiadókat elismerő „Szép Magyar Könyv 2004” díjakat. Hat kategóriában összesen nyolc könyvet díjaztak, további tizenkilenc könyvet pedig oklevéllel jutalmaztak.

Átadták a Szép Magyar Könyv 2006 díjakat

Átadták a minőségi kiadványokat elismerő Szép Magyar Könyv 2006 verseny díjait és a minőségi könyvesboltok Hermész-díját csütörtökön az Aranytíz Művelődési Központban (Budapest, V., Arany János u. 10.) Budapesten, a 78. Ünnepi Könyvhét nyitónapján.

Politikai ellenállás a képzőművészetben

Művészeti Csoportok Kelet-Európában 1990-2000 között címmel konferenciát és kiállítást rendeznek a Birminghami Egyetemen október 9-től. A programok célja, hogy dialógust teremtsenek a kelet- és nyugat-európai országok között, hogy a résztvevők jobban megismerjék a diktatúrák alól felszabaduló országok képzőművészetében megjelenő politikai ellenállást.

Kelet-Nyugati Átjáró Pécsett

A Kelet-Nyugati Átjáró egy balkán világzenei fesztivál és egyúttal a II. találkozó a Balkán kapujában Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia helyszíne a Pécsi Kulturális Központ és a Sensus Kutatócsoport szervezésében. A rendezvényen a hazai irodalmat Radics Viktória, Tóth Krisztina, Lángh Júlia, Lovas Ildikó, Karádi Éva, Gállos Orsolya, Csordás Gábor, Halmai Tamás, Ivana Sajko és Gabriela Babnik képviselik.

Expanzió XX. - Visszasejtesítés

Bár A mi utcánk sokakban Tar Sándort idézheti meg, ez jelenleg nem érvényes összefüggés: a költészet a mi utcánkban egy több helyszínen, augusztus 29-30-31-én megrendezett kortárs művészeti fesztivál egyik része, melyre 30-án délelőtt tíz órától délutánig kerül sor Verőcén. Az Expanzió sorozat huszadik évébe lépett, a háromnapos kortárs művészeti fesztiválra idén 29-30-31-én Kismaroson, verőcén és Visegrádon kerül sor.

Fogadjuk be mi is

A Concorde Csoport és az értelmileg sérült, illetve autista fiatalok ellátásával foglalkozó (lakó)otthonok támogatására létrejött Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA) közös kezdeményezéseként egy olyan program indul Fogadj be! néven, amelynek keretében fiatal képzőművészek három éves mecenatúráját felvállaló magán- és vállalati gyűjtők egyben az otthonok támogatását is biztosítják.

Nem csak papír

Az Ünnepi Könyvhét nyolcadik alkalommal jelentkezik a Ráday utcában is, ahol könyves események, a Műfordítók Egyesületének rendezvényei, a délszláv irodalom jelesei mellett zenei programokra is várják az érdeklődőket. Különösen ajánljuk június 7-én 17.30-tól a Délkelet-Európa irodalmát felvillantó programot és a Pécs Európa Kulturális Fővárosa projektről szóló beszélgetést, de számos programon várják a Ráday utcától Párkányig, június 5-től 27-ig az érdeklődőket.

Költészet éjszakái az OSA-ban

Az Nyílt Társadalom Alapítvány Archívuma (OSA - www.osaarchivum.org; 1051 Budapest, Arany János u. 32.) Centrális Galériája számos programot szervez a Könyvhét alatt. Június 4-én és 5-én kerül sor a Költészet éjszakáira is.

Májusi líraeső a Holdudvarban

Ha Pierot tényleg a Holdban lakik, hegedülni talán most sem fog neki senki, de azért biztos nem lesz egyedül. A litera és a Holdudvar Galéria közös irodalmi estjeire várunk mindnekit szeretettel május 15-én és 16-án, azaz e héten csütörtökön és pénteken a Holdudvarba a Margitszigetre.

Bárkabúcsú AEGON-módra

A Képzett társítások – AEGON-estek a Bárkában következő estjére május 30-án pénteken este héttől kerül sor a Bárkában - ez az évadzáró rendezvény, mely egyúttal a Bárkától is búcsú: jövőre a sorozat várhatóan a Nemzeti Színházban jelentkezik. A búcsút méltóképp két művészházaspárral és egy kiváló zenésszel ünneplik: Alföldi Róbert vendége Szabó T. Anna költő és Dragomán György író, valamint Vojnich Erzsébet és Szüts Miklós festőművészek és Barcza Horváth József, aki nagybőgőn játszik majd. Az ötletgazda és sorozatszerkesztő: Eszéki Erzsébet.

Arany János és a vízitornyok

A kulturális nemzeti örökség megőrzése és dokumentálása egy újabb állomásához érkezett: pár hete megújult az NDA, vagyis a Nemzeti Digitális Adattár. A projekt szellemi és technikai irányítói a Millenárison mutatták be az oldalt, s a jelen lévő újságírókkal rögvest demonstrálták is annak a webkettes tudásnak a szerkezetét, amely újdonságként beépült az adattár működési mechanizmusába.

Stuttgart sűrű éjszakája

A stuttgarti magyar intézet története legmozgalmasabb éjjelére készül ezen a hétvégén: az április 5.-én este 7 órától másnap hajnali kettőig tartó, évről évre megrendezett Lange Nacht der Museen (Múzeumok hosszú éjszakája) című rendezvénysorozaton egyszerre két fronton kínál gazdag programot. A házban szervezett rendezvénysorozat mellett ugyanis az idén – a francia főkonzulátussal közösen – a magyar intézet kapott felkérést a stuttgarti főpályaudvaron zajló nagyszabású kulturális események megtervezésére és lebonyolítására.

A Három testőr szabadulása

2008. március 25-én a Történeti Levéltárban Kutrucz Katalin igazgató adta át Korcsmáros Pál örököseinek a 48 éve az állam birtokában lévő A három testőr című képregény eredeti oldalait.

Asztaltáncoltatók, avagy SÍNen a csocsó

Csocsó bajnokság és kortárs művészeti programsorozat egyszerre? Igen! Március 21-től 23-ig a 6. Csocsó Országos Bajnokság és Világbajnoki Selejtező mérkőzései közepette művészeti eseményekre is sor kerül a SÍN Kulturális Központban A Mi Asztalunk Fesztiválon.

Kitüntetések március 15-én

"Önök úgy vannak itt jelen, mint a nemzet díszei, akiknek teljesítménye az egész országot minősíti, Önök okot adnak nekünk az önbecsülésre, és ezt köszönettel vesszük" - mondta Sólyom László köztársasági elnök a tudományos és művészeti állami kitüntetések átadásán a Parlamentben.
További találatok