hirdetés

Belépés

A szavak és a dolgok

Balassa Péter: Átkelés I. Mi tanulható az Újholdtól?, Balassi, 2009. szerkesztette: Vári György

Nem a fesztáv a meglepő és nem a szakítószilárdság, hanem a következetesség, a magát alakító, meghaladó, a klasszikus bildung-nevelődés értelmében vett önismereti, tehát a közösség identitását, hagyományát is újraértő munka, amelybe mindenképpen beleértendő Balassa tanári pályájának fontossága is. Jánossy Lajos kritikája Balassa Péter kötetéről

Borostyán-estek: Ferencz Győző

Stúdió K (Bp, IX., Ráday u. 32.)

Kezdő dátum: 
2008-10-16 19:30
Az én istenem nem személyes isten,Nem várom, hogy személyemen segítsen.Sosem jutalmazott, de meg se dorgált:A teremtéssel elvégezte dolgát.S ha létezik is még a maga módján,Azóta, félek, nincs sok köze hozzám.Megyünk a magunk [...]

Lengyel Balázs-emlékülés

Az Újhold-Évkönyvekről

Mesterházi Mónika beszéde

A Tanácsterem zsúfolásig megtelt, eljött Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Lakatos István – mint később kiderült, az Újhold-Évkönyv alapító szerkesztői –, valamint Ottlik és Mándy, és (bár talán az egy második esten volt) Varga Kálmán. Fogalmam sincs, miről beszéltek, rávetül néhány azóta látott archív felvétel emléke is, de az egésznek az aurája, ahogy irodalom, élet, műveltség és humor összefüggött, már akkor (gondolom, sokunkat) magával ragadott.

Ott jártunk

Aki visszaszőtte magát az irodalomba

Lengyel Balázs emlékülés, 2008. szeptember 30. MTA

Lengyel Balázs születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából került sor tegnap megemlékezésre a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében az MTA kistermében - aki eljött, méltón emlékezhetett meg a tavaly elhunyt Széchenyi - és József Attila-díjas íróról, kritikusról, fordítóról, az Újhold folyóirat alapító szerkesztőjéről a szinte szokatlanul profin szervezett esten.

Lengyel Balázs-emlékest

MTA, Kisterem (Bp, V. ker., Roosevelt tér 9., 2. emelet)

Kezdő dátum: 
2008-09-30 16:00
A tavaly elhunyt Lengyel Balázs Széchenyi - és József Attila-díjas író, kritikus, fordító, az Újhold folyóirat alapító szerkesztője idén lenne kilencven éves. Pályatársak, barátok, tanítványok emlékeznek életútjára. A [...]

Altató

Szentjánosbogarak gondolatok fénylenek éjjel a csöndben A hosszú nap sok baja nyűgje végre elmarad mögöttem Hallgatom ahogy békésen szuszogsz mellettem az ágyon Én fenn vagyok rímeket faragok nem jön a szememre az álom Nyitva az [...]

Altató

Szentjánosbogarak gondolatok fénylenek éjjel a csöndben A hosszú nap sok baja nyűgje végre elmarad mögöttem Hallgatom ahogy békésen szuszogsz mellettem az ágyon Én fenn vagyok rímeket faragok nem jön a szememre az álom Nyitva az [...]

Dinoszaurusz nyomában

Ingeborg Bachmann nap - Europetica Fesztivál 2008, április 12.

Ingeborg Bachmann [...] ugyan meghatározó írója volt a hatvanas-hetvenes évek Európájának - amikor nálunk Weöres, Nemes Nagy és az Újhold nemzedék alkotott -, de először csak a nyolcvanas években fordították, akkor is szinte titokban. Az ember önkéntelenül eljátszik ilyenkor a 'mi lett volna ha'-gondolattal, főleg, ha párhuzamokat keres, s talál is, a magyar költészetben. - Bachmann Tag a Ráday utcában.

Exkurz: Nyugat(ra)

2008. február 6. - Tatár Sándor

Ezenközben – ez a határozott benyomásom – Kosztolányit, többé-kevésbé az alapító atyákhoz illetve a folyóirat arculatát alapvetően meghatározó szerzőkhöz tudvalevőleg nem tartozó Füst Milánt (meg talán a Babits-tanítvány, de amúgy „nem csont nélkül Nyugat-os” Szabó Lőrincet) kivéve* nincs a hajdani folyóiratnak olyan emblematikus alakja, akinek művét elevenebbként (számottevően elevenebbként) tartaná fönn és készenlétben a kulturális emlékezet,   s akinek műve elevenebb ösztönzés-forrásul szolgálna a ma íróinak, mint a Nyugat e pillanatban szintén múzeumi tárgyakká szikkadt ellenfeleié, teszem azt, Herczeg Ferencé vagy akár Németh Lászlóé.

Isten hozott, szép angyalok

Petőfi Irodalmi Múzeum (Bp, V., Károlyi Mihály u. 16.)

Kezdő dátum: 
2008-01-25 17:00
A Nemes Nagy Ágnes-esten a költőt Ferencz Győző költő, irodalomtörténész méltatja. A Kemény Aranka szerkesztésében megjelent Rejtély és ráció – Nemes Nagy Ágnes verskéziratai és rajzai című kötetet Ács Margit mutatja be a [...]